Aláírták a szerződést, a nyáron jön a Fury-Joshua nehézsúlyú bokszrangadó
2021. március 16. – 13:16
Több hónapon át tartó egyezkedést követően sikerült nyélbe ütni a nehézsúlyú boksz legjobban várt összecsapását, Tyson Fury és Anthony Joshua címegyesítő meccsét. Az erről szóló szerződést szombaton írták alá, de a hivatalos bejelentés még várat magára.
A szerződés hírét közlő ESPN sportadó szerint, a végül csak két meccsig jutó Fury-Wilder trilógiához hasonlóan a promóterek egy füst alatt a csúcsrangadó visszavágójáról is megállapodtak. A szerződés értelmében az első meccsen a két brit klasszis 50-50 százalékban részesül majd a meccspénzből, a visszavágón viszont az első meccs győztese már a pénz 60 százalékát teheti zsebre (mármint azután, hogy a menedzsere lefölözte a maga hasznát).
A két félnek már csak a helyszínben és a pontos időpontban kell megállapodnia. Úgy tűnik, abban nincs vita, hogy valamikor a nyár első felében kerülhet sor a meccsre, azonban a helyszín körül még rengeteg kérdőjel sorakozik. Ahogy Eddie Hearn, Joshua promótere elmondta, 8-9 helyről is jelentkeztek Amerikától Kelet-Ázsiáig, és egyelőre még minden ajánlat versenyben van:
Ez lesz a legnagyobb bokszmeccs, és a világ egyik legfontosabb sporteseménye. Megrendezésével minden olyan ország óriási győzelmet könyvelhet el, mely önmagát akarja népszerűsíteni.
Sokan úgy gondolják, hogy Anthony Joshua Andy Ruíz elleni 2019-es visszavágójához hasonlóan megint Szaúd-Arábia lehet a befutó, mely nem sajnálja a dollártízmilliókat a Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki publicista feldarabolása vagy a borzalmas szenvedéssel járó jemeni polgárháborúban való aktív részvétel miatt megtépázott nemzetközi imázsának plasztikázására.
Hogyan jutottak el idáig?
Első pillantásra a két klasszis közül a meccsre 24-1-es mérleggel készülő Anthony Joshua tűnik aktívabbnak: Miután 2019-ben kiköszörülte az Andy Ruíznak köszönhetően az addig hibátlan meccsmérlegén éktelenkedő csúnya csorbát, tavaly decemberben hazai pályán (igaz, alig ezer fizető néző előtt) egy csúnya, dulakodós meccsen kiütötte a bolgár Kubrat Pulevet, és a hírek szerint azóta is edzésben van.
Tyson Fury 2020 februárjában fantasztikus teljesítményt mutatva kiütötte az amerikai Deontay Wildert trilógiájuk második találkozóján (az első döntetlenre végződött), majd hosszas vitákat követően lemondta a szerződésben kikötött harmadik meccset, méghozzá arra hivatkozva, hogy a két menedzsmentnek egy év alatt sem sikerült megállapodnia. Az excentrikus, korábban depresszióval, alkohol- és drogfüggőséggel viaskodó Fury az elmúlt hónapokat nem lazsálta el: elmondása szerint napi nagyjából 12 pint (kb. 5 és fél liter) sör elfogyasztásával készült Joshua ellen. Ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy bár Fury valóban nem veti meg a sört, de a porhintést is imádja, és vitathatatlan tehetsége mögé mindig odapakolja a kőkemény edzésmunkát.