Hiába a buborék, nyolcan így is koronavírusosak lettek a budapesti kardvilágkupán

2021. március 16. – 19:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több versenyző koronavírustesztje is pozitív lett a budapesti kardvilágkupán, ami az első nemzetközi vívóesemény volt közel egy év leállás után, tudta meg a 444 a magyar vívószövetségtől. A szövetség válaszából kiderült, hogy a sportolókra, rendezőkre, edzőkre, csapatvezetőkre, orvosokra, versenybírókra, tisztviselőkre, sportvezetőkre és VIP-vendégekre vonatkozó szigorú előírás ellenére nyolc résztvevőnek biztosan pozitív lett a tesztje.

Az már a hétvégén kiderült a görög sajtóban, hogy egy görög versenyző koronavírusos lett, majd japán lapok írtak arról, hogy három sportolójuk is elkapta a fertőzést Budapesten, így karanténba kerültek.

Pedig a felsoroltak közül mindenki csak akkor léphetett be Magyarországra, ha negatív PCR-tesztet mutattak fel, majd a szálláson egy újabb PCR-teszten estek át, és csak csak két negatív teszt után kapták meg az akkreditációt, amivel a szálláshelyük, illetve az edzés- és versenyhelyszínek között már szabadon mozoghattak.

Emellett a verseny megrendezéséhez szükséges személyzet minden tagját mindennap antigén-gyorsteszttel szűrték. Így összesen 1758 PCR-tesztet és 3952 antigén gyorstesztet végeztek el, ebből lett nyolc pozitív – azt viszont nem tudni, hogy összesen hány résztvevővel lehet számolni mindenkit figyelembe véve.

A 444 arról ír, hogy a közvetítések során több olyan jelenetet is látni lehetett, amelyek nem feleltek meg a Covid-protokollnak.

A magyar női kardválogatott első olimpiai kvalifikációját hozó torna a tokiói olimpia számára is tanulságokkal szolgálhat, ahol szintén buborékszerűen, lehet, hogy csak helyi nézőkkel rendeznék meg az eseményt. Persze az olimpiának segíthet, hogy nyárra feltehetőleg a legtöbb ország sportolóját már beoltják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!