A szezon végén visszavonul Görbicz Anita, nyártól már a Győri Audi ETO sportigazgatója lesz

2021. február 15. – 16:19

Másolás

Vágólapra másolva

A következő szezontól Görbicz Anita lesz a Győri Audi ETO KC sportigazgatója, miután a mostani idény végén befejezi játékospályafutását, írja az MTI.

„Azt korábban eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó szezonom játékosként. Biztos furcsa lesz végleg abbahagyni a játékot, de mindennek eljön az ideje. Nagyon sokat köszönhetek az ETO-nak. Voltak komoly kérőim, de én soha sem tudtam elképzelni, hogy máshol játsszak. Amikor a karrierem végéről volt szó Dr. Bartha Csaba elnök úr elmondta, nem kérdés, hogy számítanak rám a pályán kívül is, ami egyrészt nagyon jól esett, másrészt egybecseng az én elképzeléseimmel is” – mondta Görbicz a klub honlapjának.

Görbicz Anita 2019. május 12-én a Rosztov-Don elleni BL-döntőben, Budapesten – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Görbicz Anita 2019. május 12-én a Rosztov-Don elleni BL-döntőben, Budapesten – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

A világklasszis játékos hozzátette, az idei szezonban már belekóstolhatott egy picit az új szerepkörébe, játékosként és már edzőként is számolnak vele. „De döntést kellett hoznom, hogy nyártól melyik úton indulok tovább. Egyeztetve elnök úrral abban maradtunk, hogy július 1-től sportigazgatóként segítem tovább az egyesületet” – mondta.

Görbicz Anita ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Győrrel, 13-szoros magyar bajnok, a magyar válogatottban 233 mérkőzésen 1111 gólt szerzett.

Az már korábban eldőlt, hogy a szezon végén Danyi Gábor vezetőedző távozik a csapattól. Danyival a Győr két és fél év alatt nem veszített nemzetközi mérkőzést, 2019-ben a bajnokság mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerte. A magyar válogatottnál is dolgozó Danyi Siófokon folytatja pályafutását. Addig viszont még minden esélye megvan egy újabb Bajnokok Ligája-győzelemre, ugyanis a Győr csoportelsőként jutott be a nyolcaddöntőbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!