Mégis lemond a tokiói olimpia főszervezője szexista megjegyzése miatt

2021. február 11. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bocsánatkérése után egy héttel mégis lemond a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője, aki korábban azzal viccelődött, hogy a nők túl sokat beszélnek, ami „idegesítő”, ezért ha tovább növelnék a női tagok számát a bizottságban, akkor szerinte korlátozni kellene a felszólalási idejüket, különben sosem érnének véget az ülések – írta a CNN. A nyilvánosságra került – egyébként zárt ülésen elhangzott – megjegyzés után sokan követelték a 83 éves Mori Josiro lemondását, de sokan azt is kifogásolták, hogy az ülésen senki nem reagált az egykori kormányfő szavaira.

A szervezőbizottság 25 tagú, köztük öt nő van, róluk Mori azt mondta, nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, kifinomultan és lényegre törően beszélnek, és nagyon hasznos tagjai a bizottságnak. Ez azonban már nem segített Mori Josirón, akivel szemben a nyilatkozat után az is felmerült, talán túl idős már az olimpiai szervezőbizottság elnöki posztjának betöltéséhez is.

Tokió 2020 nyarán rendezett volna olimpiát, ezt azonban a világjárvány miatt egy évvel el kellett tolni. Japán egyelőre tartja magát ahhoz, hogy idén július 23. és augusztus 8. között meg fogják rendezni a játékokat.

A fejlett világ országai közül Japánban az egyik legnagyobb a különbség a nők és a férfiak lehetőségei között a munkaerőpiacon. A Világgazdasági Fórum 153 országra kiterjedő vizsgálata szerint Japán e tekintetben csak a 121. helyen áll. A parlamenti képviselők alig tizede nő – Magyarországon a 199 képviselőből 24-en nők, ez alig 12 százalék –, a nagy cégek vezetőségében csupán 5,3 százalékot tesznek ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!