F1: máris szégyenkezhet egy hete igazolt pilótája miatt a Haas

2020. december 9. – 14:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

December 1-jén jelentette be a Haas Forma–1-es csapat, hogy 2021-ben az orosz milliárdos családból származó Nyikita Mazepin lesz az egyik pilótájuk – másnap a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát, Mick Schumachert jelentették be –, de alig egy héttel később máris szégyenkezniük kellett az orosz tehetség miatt.

A csapat azután adott ki közleményt, hogy Mazepin Instagramon (24 órán belül eltűnő sztoriban) megosztott egy videót, amin feltételezhetően ő maga fogdos és molesztál egy nőt egy autóban. A videót röviddel ezután törölték is.

„A Haas F1-es csapata nem ért egyet Nyikita Mazepin viselkedésével, amelyet a közösségi média-oldalára legutóbb feltöltött videóban tanúsított, valamint az istálló visszataszítónak tartja magát azt a tényt is, hogy a felvétel egyáltalán felkerült az internetre” – írták, majd hozzátették, hogy az ügyet a továbbiakban a csapaton belül kezelik. Nem sokkal ezután Mazepin maga is bocsánatot kért, majd a videón szereplő nő is jelezte, hogy régi barátok Mazepinnel, aki szerinte remek ember, és soha nem tenne olyat, amivel megalázná őt, a videó pedig csak egy buta tréfa volt.

Nyikita Mazepin, a Haas egyik 2021-es pilótája – Fotó: Haas F1 Team
Nyikita Mazepin, a Haas egyik 2021-es pilótája – Fotó: Haas F1 Team

A Haas ezzel hamar ízelítőt kapott az elég vitatott megítélésű Mazepin szerződtetésével járó hercehurcából. A 21 éves orosz pilótát korábban azért támadták, mert a közösségi médiában a koronavírus-járvány kitörésének egyéves évfordulóján élcelődött, de egy szurkoló által nyilvánosságra hozott üzenetváltás alapján Mazepin korábban tiszteletlen üzeneteket küldött neki.

A pályán sem kerülik el a vitatott esetek Mazepint, aki úgy zárta az ötödik helyen az idei Forma–2-es idényt, hogy egyetlen büntetőpontra volt attól, hogy eltiltsák egy futamról. Négy éve, még a Forma–3-ban még azért kapott eltiltást, mert egy verseny után megütötte egy versenyzőtársát, az F2 idei bronzérmesét, Callum Ilottot. Emellett a heves, leginkább a panaszkodásait tartalmazó rádióüzenetekről is könnyű lesz majd felismerni a futamok közben az oroszt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!