Michael Schumacher fia megy a Forma–1-be, a Haas versenyzője lesz

Legfontosabb

2020. december 2. – 09:17

frissítve

Michael Schumacher fia megy a Forma–1-be, a Haas versenyzője lesz
Mick Schumacher a dobogón ünnepel, miután megnyerte a Magyar Nagydíj Forma-2-es bajnoki futamát a Hungaroringen, 2019. augusztus 4-én – Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Biztossá vált, hogy a hétszeres F1-világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher 2021-től a Forma-1-ben versenyez, az amerikai Haas csapat pilótája lesz. Az ifjabb Schumacher a Forma-3 és a Forma-2 után az autósport csúcskategóriájában is bizonyíthat, ahol nem biztos, hogy olyan könnyen viseli majd apja nevének súlyát, mint eddig.

A legendás, hétszeres F1-világbajnok Michael Schumacher fiának pályafutása egészen szokatlan módon legalább kettő, de inkább három startpontra is visszavezethető. Az eddigi legismertebb ilyen kezdet 2015-ben, egy németországi Forma–4-es versenyen jött el, amikor a holland Van Amersfoort Racing versenycsapat nevezettjei között egy ismerős, jól csengő név bukkant fel az oscherslebeni futamra:

M. Schumacher, azaz Mick Schumacher.

Az autósport egyik leghíresebb családnevének újbóli felbukkanása miatt annyi újságíró özönlötte el az oscherslebeni versenypályát, mint soha korábban.

Persze Mick Schumacher nem 15 évesen döntött úgy, hogy a semmiből megpróbálkozik a világ egyik legnagyobb terhével, vagyis hogy az F1-legenda apja nyomdokaiba lépjen.

Az 1999. március 22-én született Mick Schumacher csendben, szinte titokban kezdte építeni versenyzői karrierjét, ezért eleinte anyja családnevét felvéve Mick Betsch, majd később Mick Junior néven indult a gokartbajnokságoktól az egyre nagyobb sorozatokig vezető úton.

Ez az első korszak volt az igazi rajt, amiről ténylegesen csak nagyon kevesen tudtak – és ami már az igazi, nagy indulás előtt könnyen véget is érhetett volna, hiszen senki sem hibáztatta volna Micket, ha apja súlyos, maradandó agykárosodással járó 2013-as síbalesete után távol marad a versenyzéstől. Főleg, hogy ő maga is jelen volt a francia Alpokban történt balesetnél.

Amikor Mick elkezdett gokartozni, még ott volt vele apja is.

„Nem is igazán tudom megmondani, volt-e egy kitüntetett pillanat, amikor az egész elkezdődött. Amikor gokartoztam, éreztem, hogy ezt akarom csinálni, hogy ez az a pályafutás, amit magamnak szeretnék. Úgyhogy elkezdtünk elég komolyan foglalkozni ezzel, és úgy tűnik, jó döntés volt”

– emlékezett vissza később a kezdetekre.

A harmadik karrierkezdet a Forma–1-es szerepléssel jön el neki, ahova jó eséllyel a Forma–2 bajnokaként érkezik majd (egy fordulóval a szezon vége előtt 14 ponttal vezeti a bajnokságot), és ahol a Ferrarival együttműködő amerikai Haas csapatnál vezethet majd. Sokáig úgy festett, hogy Schumacher az Alfa Romeóhoz kerülhet, de az olasz istálló 2021-re is Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi párosának szavazott bizalmat, ezzel eldőlt, hogy Mick Schumacher nem az F1 történetének legtöbb futamával rendelkező finntől tanul majd.

Ez egyszerre lesz előny és hátrány, mert bár nem gyűjthet tapasztalatot a 327 futamon induló Räikkönentől, de így legalább Schumacherhez magához hasonlóan egy újonccal mérheti majd össze magát az első idényében. Ő az Nyikita Mazepin lesz, aki eddig két futamgyőzelmet szerzett az F2-ben, részben a tehetsége, és részben a családi vagyona miatt kerül az F1-be – apja, Dimitrij Mazepin 2015-ben még a 100 leggazdagabb orosz között volt, azóta ellentmondásos információk keringenek arról, hogy még tovább nőtt-e a vagyona, vagy épp hogy becsúszott 1 milliárd dollár alá.

Mindenesetre a 21 éves Mazepin eddig hullámzó, enyhén javuló teljesítményt nyújtott az F2-ben, Schumachernek pedig vele szemben kell fölényben maradnia a Haasnál. Ez nem biztos, hogy eleinte nagyon látványos lesz, a Forma–1 jelentette szintlépés nagy kihívást jelentett már több pilótának is, igaz, Schumacher eddigi pályafutása azért azt mutatja, hogy ha az elején be is ragad, később szédítő sebességgel tudja felvenni az adott bajnokság ritmusát.

Elég csak a Forma–3 Európa-bajnoki szereplésére gondolni. 2017-ben, újoncként egy harmadik helyezés volt a legjobbja a bajnokságban, amit összességében a 12. helyen zárt. Egy évvel később szintén kicsit nehezen indult be a szezon, aztán pont a szezon felénél meglett az első futamgyőzelme. Épp ott, a belgiumi Spában, ahol apja bemutatkozott a Forma–1-ben, ahol az első F1-futamgyőzelmét szerezte, és ahol Mick beülhetett apja világbajnoki címet hozó Benetton versenyautójába.

Schumacher utána kilőtt – a szezonban addig csak két harmadik helye volt, utána viszont szinte megállíthatatlan volt, és a szezon második felében tizenöt futamból hetet is megnyert (volt, hogy ötöt zsinórban), és további négy dobogós helyet is szerzett, a villámhajrá pedig bajnoki címet ért számára.

„Minden elkezdett klappolni, és utána minden a jó irányba ment. Ekkorra érett be a versenyeken gyűjtött tapasztalatom, amiket elkezdtem megfelelően használni. Persze sokat is fejlődtem közben” – mondta arról, hogy miért a 2017-es spái siker után kezdett felfelé ívelni a karrierje.

Egy évvel később, az F3 megnyerése után már arról beszélt, hogy a Forma–1-be jutás a fő célja:

„A cél az, hogy nyerjek a Forma–1-ben. Apám óriási hatással van a pályafutásomra, ő a példaképem, minden lépésemmel az ő nyomdokaiban járok. De nem akarom, hogy csak a hétszeres világbajnok fiaként ismerjenek, saját nevet akarok szerezni, ehhez pedig meg kell mutatnom, hogy mire vagyok képes. Bizonyítani akarom, hogy helyem van itt, nem pedig csak mutogatni a nevem. Az F3 fontos lépcsőfok ebben, amit majd az F2 követ.”

Őrületes nyomás alatt teljesít

2017-ben még 12. lett az F3-ban, egy évvel később viszont Európa-bajnoki címet nyert, majd 2019-ben az F2-ben folytatta, sőt, 2019 januárjában hivatalossá vált, hogy Mick Schumacher is csatlakozik a Ferrari tehetséggondozó részéhez, vagyis a pilótaakadémiához. Az összefonódás valójában már 2016-ban megtörtént, ekkor igazolt ugyanis az olasz és a német Forma–4-es bajnokságokra ahhoz az olasz Prema Powerteam csapathoz. Ezt szokás tradicionálisan a Ferrari fiókcsapatának tekinteni, bár valójában csak nagyon-nagyon szoros együttműködésről van szó a két, főként piros színekben pompázó versenycsapat között. Hogy mennyire szoros is ez a kapcsolat, jól jelzi, hogy 2020-ban a 9 Ferrari-akadémista közül 5 a Premánál versenyzett valamelyik bajnokságban az F4-F2-palettán.

Élhetnénk a hasonlattal, hogy olyasmi lehet a Forma–2-ben versenyezni a Premánál a Ferrari megbízásából, mint mondjuk a Real Madrid B csapatában játszani, de valójában erről többről van szó. Akit leigazol a Ferrari a tehetséggondozójába, az szinte teljes értékű tagja lesz a csapatnak, és már az F2-ben is állandóan egy Ferrari-sajtós kísérgeti. A Ferrari még a versenyen kívül is folyamatosan ott les az ember válla fölött, ami nem kis nyomás. Akkor sem, ha mondjuk a mostani Ferrari-pilóta Charles Leclerc-ről van szó, de nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy kitaláljuk, mekkora ezen felül a plusz nyomás, ha az ember vezetékneve Schumacher.

Rengeteget segített viszont a helyzetén, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben csökkent körülötte az őrület. Mivel a Forma–2 versenynaptára (többnyire) követi az F1-hétvégékét, rengeteg újságíró van jelen, akik természetesen kíváncsiak Michael Schumacher fiára. 2020-ban viszont csak erősen korlátozott számú újságíró lehet jelen a futamok helyszínén, ezzel a Mick körüli forgatag is kisebb lett, ami az eredményein is meglátszik.

Ahogy az F3-ban, úgy az F2-ben is nagyot ugrott a második szezonjára. 2019-ben egyetlen futamgyőzelme volt – a Hungaroringen –, a többi 21 futamon viszont még csak a dobogóra sem fért fel a bajnokságot 12. helyen záró újonc. A sorminta viszont megmaradt, hiszen az F3-hoz hasonlóan az újoncként elért 12. helyet bajnoki cím követheti az F2-ben is, ahol majd csak az utolsó hétvégén dől el a bajnoki cím sorsa közte és Callum Ilott között.

Mick Schumacher ünnepel a Hungaroringen 2019-ben. Fotó: Andrej Isakovic / AFP
Mick Schumacher ünnepel a Hungaroringen 2019-ben. Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Nem a teljes ismeretlenbe érkezik

A Ferrari és a Forma–1 is tökéletesen érzi, mekkora marketingérték van Mick Schumacher szerepeltetésében, ezért is körözhetett apja világbajnok Benettonjával Spában 2017-ben, és ezért is ültette a szintén világbajnok F2004-es Ferrariba az olasz csapat a 2020-as Toszkán Nagydíj előtt Mugellóban, ahol a Ferrari 1000. F1-futamát is ünnepelték.

De a gálaszereplések mellett komolyabban is készült az F1-es jövőre. 2019 áprilisában, a bahreini szezon közbeni tesztben egy napig ő vezethette a Ferrarit, sőt, a pályára kiguruló 15 pilóta közül a második legjobb időt autózta – egyedül Max Verstappen előzte meg –, miközben 56 kört tett meg.

A második, komolyabb F1-lehetőség másfél év múlva jöhetett volna, de végül a túl sűrű köd miatt nem ülhetett autóba a 2020-as Eifel Nagydíj első szabadedzésén az Alfa Romeónál. Ez egyébként különösen emlékezetes alkalom lehetett volna számára, hiszen a szabadedzés után két nappal, a vasárnapi versenyen érte be Lewis Hamilton Michael Schumacher 91 futamgyőzelmes rekordját.

A szabadedzésen nem, az F2-es vezetése alatt viszont kiválóan látszott rajta, amit a Prema csapatfőnöke, Rene Rosin mondott róla.

„Mick olyasvalaki, aki mindig mindent 100%-osan tudni akar, utána pedig mindent átültet a gyakorlatba, amit mondtál neki. Nagyon érdekli az összes technikai részlet, minden apróságot ismerni, érteni akar, legyen szó a gumiról, az autó valamelyik alkatrészéről, bármiről. Amikor ezekről minden összeállt neki, akkor tudja a legjobbját nyújtani.

A versenytempója is kiváló. Az F2-ben eléggé kellett vigyázni a gyorsan kopó Pirelli-gumikra, de még amikor az F3-ban indult, látszott, amikor végig a határon lehet autózni, akkor is képes a legtöbbet kihozni az autóból. Jól rajtol, jól helyezkedik az első kanyarban, mindig a lehető legjobb helyen van.

Sokan azt mondják, hogy mindig a határon autózik, de ha mindig tudja, hol a határ, és nem lépi azt át, valójában a lehető legjobb dolgot teszi.”

A név kötelez

Mick Schumacher az F1-be érkezése előtt sem kerülhette el, hogy apjához hasonlítgassák, ez pedig csak erősödni fog azzal, hogy ő is a világ 20 legjobb autóversenyzője közé kerül.

„Amit apám elért, az a valaha volt legjobb a Forma–1-ben, ez olyan dolog, amire büszkén tekintek, és örülök, hogy ő az apám. Az, hogy az ő példáját követem, mindig is velem volt, így volt időm belenőni ebbe, igaz, nagyon sokan segítettek közben az utamon”

mondta.

A Schumacher hét világbajnoki címét már beérő, a 91 futamgyőzelem csúcsát pedig már meg is döntő Lewis Hamilton úgy véli, hogy a sportágnak csak jó lehet, ha lesz egy újabb Schumacher a mezőnyben, ugyanakkor tudja, hogy Mick nem csak a vezetékneve miatt jutott el az F1-be.

„Michael a sportág legnagyobb alakja, úgyhogy biztosra veszem, hogy újra lesz majd egy Schumacher a mezőnyben, részben a neve, részben a képességei miatt. Egyértelmű, hogy rengeteg tehetséget örökölt az apjától, ahogy Keke és Nico [Rosberg] esetén is láthatjuk, és ahogy gondolom egyszer majd újra lesznek Alonsók is a mezőnyben, ha Fernandónak lesznek majd gyerekei.”

– nyilatkozta róla még 2018-ban Hamilton, hozzátéve, hogy amikor párszor, főleg 2016-ban a Mercedes garázsában volt vendég Mick, látta, hogy rettentően figyel minden apró részletre, minden érdekli.

Gerhard Berger, aki a 90-es években Michael Schumacher riválisa volt az F1-ben, ugyanazt a tüzet látja Mickben, mint az apjában.

„Azt hiszem, már megérett arra, hogy a Forma–1-ben folytassa, apránként, az összes kategória minden létrafokát végigjárva jutott el idáig” – nyilatkozta Berger, aki kiemelte, hogy különösen fontosnak tartja egy tehetségben, hogy lássa, képes küzdeni, a végletekig harcolni, még akkor is, ha esetleg a végén csak második lesz, Mickben pedig ugyanúgy látja ezt, ahogy egykor Michaelben. De nem csak ebben hasonlít a hétszeres világbajnok apjára. A járása, a grimaszai, az arcvonásai, a hozzáállása és az alázata is Michaelre emlékeztetik az osztrák expilótát.

„Nagyon izgalmas helyzet ez. Akárhányszor Mickre nézek, nagyon erősen látom benne Michaelt, és csodás lenne, ha követné. Ez ugyanakkor óriási nyomást is jelentene a srácnak, úgyhogy csak remélni tudom, hogy az emberek ezt szem előtt tartják, és nem helyeznek rá irreális elvárásokat. Az biztos, hogy nagyon biztos családi háttér áll mögötte, akik Michaelnek köszönhetően tudják, hogyan kell készülni erre a helyzetre, és Micket is fel tudják készíteni.”

Ezt már az a Ross Brawn mondta, aki Michael Schumacher mind a hét világbajnoki címében szerepet vállalt mérnökként, illetve aki Schumacher visszatérésekor a Mercedesnél is mellette állt, a család barátjaként pedig gyerekkora óta ismeri Mick Schumachert.

A Berger által említett tulajdonságokon felül az elhivatottsága is apjáét idézi, ahogy az is, hogy mekkora szenvedéllyel beszél az autóversenyzésről.

„Imádjuk csinálni, ami csinálunk, imádjuk a versengést, azt akarjuk látni a legvégén, hogy ki a legjobb. Próbálsz a saját és a versenyautód határain vezetni, sőt, néha túl is lépni azon, hogy megismerd, hol is van az igazi határ. Ha megtalálod ebben a tökéletes egyensúlyt, majd újra és újra meg tudod ismételni, az az egyik legjobb érzés a világon. Rettentő addiktív az érzés, ami elönt, amikor megcsinálsz egy jó kört, és tudod is, hogy nagyon jó körön vagy túl, mert utána még jobban akarod majd ezt az érzést.”

Mick Schumacher egy hozzá hasonló újonchoz mérheti majd magát első Forma–1-es idényében, vele, és persze 18 másik pilótával is versenyezve kell megtalálni a határokat, miközben az egész világ őrá lesz kíváncsi, talán jobban, mint hogy ki lesz a 2021-es világbajnok.

Nehéz túlnőni az apák árnyékán

70 év alatt, 1950 óta eddig 775 versenyző nevezett F1-futamra, de csak 13 volt köztük, akinek már az apja is F1-pilóta volt. Ez általában jó, de nem mindig elégséges ajánlólevél szokott lenni, sőt, az apa árnyéka jelentette plusz teher sok leendő tehetség pályafutását nehezítette meg.

Az F1-be eljutott 13 apa-fiú páros közül egyértelműen Hillék a legeredményesebb, hiszen Graham és Damon Hill összesen 3 világbajnoki címen, 36 futamgyőzelmen és 78 dobogós helyezésen osztoznak. A vb-címekben Graham a jobb 2-1-es aránnyal, a futamgyőzelmekben és dobogós helyekben viszont Damon a családi győztes, 22-14, illetve 42-36 arányban. Hillék mellett egyedül Keke (1982) és Nico Rosberg (2016) az egyetlena apa-fiú kettős, akik mindketten világbajnokok lettek.

A háromszoros világbajnok Nelson Piquet fia, Nelson Jr. egyetlen szezont töltött az F1-ben, onnan is leginkább a 2008-as, Crashgate néven elhíresült Renault-botrány miatt ismert. Szintén nem tudta megismételni apja vb-címét Mario Andretti fia, Michael, aki 1993-ban a szezont sem töltötte ki a McLarennél, igaz, Amerikában aztán sokkal sikeresebb lett. A Piquet-hez hasonlóan háromszoros világbajnok Jack Brabham két fia is eljutott az F1-ig, de de csak David szerzett indulási jogot, méghozzá 1990-ben, az apja által alapított csapatban. Gary 1990-ben a Life istállóval, minden idők legrosszabb F1-kocsijával próbálkozott, de két kísérletből egyszer sem volt elég gyors az időmérőn.

Jacques Villeneuve az 1997-es vb-címével felülmúlta apját, bár fontos hozzátenni, hogy Gilles 1982-es, fájóan korai halála remek karriert tört ketté, amiben akár benne is lehetett volna egy világbajnoki siker. A jelenlegi mezőnyből Max Verstappen és Kevin Magnussen is már most sikeresebb, mint apjuk volt (Jos és Jan).

A kevésbé ismertebb párosok között említhető Manfred és Markus Winkelhock. Előbbi 1978-81 között indult az F1-ben, utóbbinak egyetlen futam jutott 2007-ben, az viszont majdnem óriásit szólt, a Nürburgringen eleredő hatalmas eső után pár körön át vezetett egy Spykerrel az Európai Nagydíjon. Ezzel egyébként rekorder, hiszen minden futamon vezetett, amin rajthoz állt.

Palmeréknek sem sok siker adatott meg, Jonathan legjobb eredménye egy 4., fia, Jolyoné két pontszerző hely volt az F1-ben. De volt apa-fia ismétlés a japán pilóták között is, ugyanis a két szezont a Williamsnél töltő Nakadzsima Kazuki apja, Szatoru is járt az F1-ben az 1980-90-es évek fordulóján.

A Fittipaldi névről alighanem a legtöbbeknek a kétszeres világbajnok Emerson ugrik be, ám nem ő erősíti az apa-fiú vonalat, hanem a bátyja, Wilson Fittipaldi, illetve az ő fia, Emerson unokaöccse, Christian. Egyikük sem alkotott maradandót, Wilson 35 futamon indulva kétszer volt pontszerző, Christian 40 futamból 12 pontot gyűjtött. Mellékszál, de a Fittipaldik harmadik generációja is elér az F1-be, Emerson unokája, Christian unokaöccse, Pietro Fittipaldi helyettesíti majd ugyanis Romain Grosjeant a Szahíri Nagydíjon.

Források: The Guardian | Motorsport Magazine | BBC

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!