Külföld

Megszavazta az amerikai szenátus a 95 milliárd dolláros katonai segélyt Ukrajnának, Izraelnek és...
Napokon belül indulhat is a szállítmány.
Összehangolt intézkedések, az uniós források jobb kihasználása – az Európai Bizottság is letette...
Dubravka Šuica illetékes biztos szerint „a kormányok intézkedései és mulasztásai egyetlen társadalmi csoportra sincsenek olyan nagy hatással, mint a gyermekekre”.
Arte: A TikTokon parádézik az európai szélsőjobboldal, és úgy tűnik, bejön a fiataloknak a stílus
A fiatalabb szavazók – tinédzserektől a harmincasokig – a szélsőségek felé mozdítják a politika határvonalait.
Gyúrós klipben mutatta meg magát a betegnek hitt csecsen vezető
Ramzan Kadirov kőkeményen pumpál, majd birkózgat a fiúkkal a kondiban, pedig hétfőn azt írta róla egy lap, súlyos beteg.
Az ukránok megállíthatják az orosz tűzhengert, és a légvédelem is hamar megerősödik
Nagyot dobott már most az ukrajnai morálon, hogy felsejlett a fény az alagút végén, jöhet a 22 ezer milliárd forintnyi amerikai támogatás. Ez elsősorban a védekezésben segíthet a fronton Ukrajnának,...
Tiborcz és Beton.Hofi eseteivel mutatja az amerikai jelentés, romlik a magyar emberi jogi helyzet
A washingtoni külügy évente kiadja a jelentést, ami a gyermekvédelmi törvénytől a korrupción át a zsúfolt börtönökig kitér mindenre. Politikai gyilkosság legalább nincs.
72 éves turistára támadt rá egy medve Romániában
A kiránduló hétfőn délután járt a Vidraru-tónál, a támadásban az egyik karja sérült meg.
Csere helyett a javítást segíti az EU az elromlott eszközöknél
Az Európai Parlamentben szinte egyhangúlag megszavazott irányelv többek között előírja, hogy a cégek nem akadályozhatják szoftveresen vagy hardveresen a javítást.
VSquare: Győri Enikőt emlegetik kormányközelből magyar EU-biztos-jelöltként
A lap szerint az EP-képviselő mellett Bóka János EU-ügyi miniszter is versenyben van, hogy június után az Európai Bizottság új magyar tagjának jelölje a kormány.
A közismerten oltásellenes szlovák kormánybiztos szerint az egyik Covid-vakcina igazából placebó
Peter Kotlár az oltóanyagok összetételének vizsgálata mellett rákapott arra az összeesküvés-elméletre is, miszerint a háttérből valaki vagy valakik repülőgépek segítségével különböző vegyi anyagokat...












