67 ezer levélszavazatot adtak le az EP-választáson, de csak 58 ezer volt érvényes
A szavazatok 90 százalékát a Fidesz-KDNP kapta, a Tisza lett a második.
Hétórás műtéten van túl Szentesi Éva
Szentesi a blogján azt írta, a daganat kiterjedtebb, mint ahogyan azt az előzetes vizsgálatok mutatták.
Rendőrképzőbe kell menniük a leendő kórházigazgatóknak
A Népszava cikke szerint a jelölteknek már június 17-én be kell vonulniuk a remeteszőlősi oktatóközpontba.
Tesztüzemben elindult Emma, a MÁV-Volán utazástervezője
Elvira „kishúga” a késésekkel is tervez.
Stefano Bottoni: A rendszer még elvegetálhat, hacsak az oligarchái nem indulnak meg Magyar Péter...
Orbán és Gyurcsány pedig most egyszerre nyalogatja a sebeit a történész szerint.
Napközben még szeles lesz az idő, és eshet az eső is, de hétvégére jön a strandidő
Az előrejelzések szerint délutánra 26 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Újra elérhető az Uber Budapesten
De nem a szolgáltatás korábban alkalmazott dinamikus árazásával dolgoznak, hanem a BKK fix tarifáival.
Megjelent a következő tanév rendje, két hét lesz a téli szünet
Az új tanév szeptember 2-án kezdődik majd, az őszi szünet egyhetes lesz.
Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Adtam egy tanácsot, amit nem kellett volna adnom
De inkább nem tette, hogy ne „kintről mondják meg”, mi legyen az egyházban. Balog Zoltán először adott interjút a kegyelmi ügy óta: beszélt arról is, hogy kimondható, hogy ő járta ki K. Endre...
Budapesten a Momentum 7,89 százalékot ért el az EP-listán, de a közgyűlési szavazásról...
A párt az átszavazások miatt eshetett ki a Fővárosi Közgyűlésből. Ki profitált más pártok szavazataiból? Szentkirályi visszalépését a Fidesz fővárosi listája is megérezte.
Kövess minket Facebookon is!