Belföld
December 24-én sok bolt nyitva lesz, újév napján már kevesebb opció marad
A Lidl idén sem nyit ki december 24-én, de maradnak más opciók.
Kétezer teherautóra és kamionra számít a fuvarozók tüntetésének szervezője a hétfői demonstráción
A tüntető fuvarozók az M3-as felől érkeznek a fővárosba, majd délben az Árpád hídon mennek át Budára.
A TEK kommandósai fogták el az orvvadászt, aki rálőtt egy mezőőrre Nyírlugos közelében
Puskatussal többször megütött egy mezőőrt, miután illegális vadászaton érhették.
Három tinédzsert gyanúsítanak a mellkason szúrt 15 éves lány ügyében
Egy VI. kerületi szórakozóhely közelében történt a bántalmazás szombat hajnalban.
A fóti gyermekotthon egy volt nevelője szerint volt olyan időszak, amikor mindennap felvágta az...
Oláh Zsuzsanna Viktória a Partizánnak beszélt arról, hogyan teltek napjai a fóti otthonban, és mennyi erőszakot látott. Azt mondta, ezt többször jelezték a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok...
120 perces késésekre is számíthatnak, akik vasárnap Prágából vagy Pozsonyból Budapestre vonatoznak
Egy prágai biztosítóberendezési hiba miatt.
Lázár: Aki hajót vagy magánrepülőt vesz, azt a gazdagok között is a hülyébbekhez sorolom
A miniszter beszélt arról is, hogy szerinte kinek volt igazán a felelőssége a 2024-es kegyelmi ügy, illetve arról, hogy hogyan változik meg szerinte a politika.
Meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Munkásságát korábban Junior Prima és Hemző Károly díjjal is elismerték. 38 éves volt.
„Román nagyváros” – jellemezte Orbán Temesvárt a szegedi nagygyűlésén
Technikailag igaza van, de közvetlenül azután, hogy Lázár János leszlovákozta a Tisza Felvidékről származó képviselőjelöltjét, ez újabb ki nem kényszerített hiba lehet a határon túli magyarok...
Van még esély a fehér karácsonyra az ország egyes részein
Vasárnap a téli napforduló napja, innentől egyre hosszabbak lesznek a nappalok.












