A börtön elől megszökött Radnai László Dubajban vert át egy magyar férfit, aki emiatt elárulta, hol bujkál a „keresztapa”

Dubajban tartózkodhat a szökésben lévő Radnai László, aki ellen tavaly februárban adtak ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot – legalábbis ez derül ki egy, a dubaji rendőrségnek megküldött feljelentésből, ami a Telex birtokába került. A feljelentő egy magyar állampolgár, aki azt állítja, hogy Radnai és egy másik magyar férfi, a szintén szökésben lévő Csjef Zoltán átverte, becsapta őt.
Radnait befolyással üzérkedés miatt jogerősen elítélték, ezért tavaly január közepén börtönbe kellett volna vonulnia. Ezt nem tette meg, ezután adtak ki ellene elfogatóparancsot. Csjef ellen tavaly áprilisban adtak ki elfogatóparancsot.
Radnai László a kilencvenes évek alvilágának ismert alakja volt, 2006-ban a kecskeméti maffiaperben 12 év fegyházbüntetésre ítélték. Idő előtt szabadult, a köztársasági elnök kegyelmet adott neki 2012-ben. Hivatalosan az egészségi állapotával magyarázták a szabadlábra helyezését, de már akkor nyílt titok volt, hogy azért jöhetett ki a börtönből, mert terhelő vallomást tett a kilencvenes évek – sokáig felderítetlen – gyilkosságaival, egyebek mellett Prisztás József, Domák Ferenc és Seres Zoltán meggyilkolásával, valamint a Fenyő-gyilkossággal és az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban.
Ha „magyar keresztapának” erős túlzás is nevezni Radnait, az kétségtelen, hogy a rendszerváltás utáni magyar szervezett bűnözés emblematikus figurája. Noha magát sosem tartotta gengszternek, sokkal inkább egyfajta ügyeskedő vállalkozónak, Radnai azokkal említhető egy lapon, akik már a nyolcvanas évektől a hatóságok látókörében álltak, még ha az aranykoruk a kilencvenes évekre tehető is. Egy korábbi cikkben részletesen írtunk az életéről.
Ha hinni lehet a dubaji rendőrségnek elküldött feljelentés tartalmának, akkor Radnai Dubajban tartózkodhat. A feljelentő állítása szerint 2025 áprilisában Dubajban találkozott Radnaival és Csjeffel, de egyiküket sem ismerte korábban. A feljelentő szerint Radnaiék azt állították neki, hogy hónapok óta Dubajban élnek, bejegyzett dubaji cégük van, kereskednek. A férfi telefonszámot is cserélt velük, majd visszatért Magyarországra.
A feljelentés szerint ezután Radnai többször felhívta telefonon, és sürgős pénzügyi segítséget kért tőle. Azt állította, hogy 60 ezer eurót (több mint 23 millió forint) kell azonnal elhelyeznie dubaji céges bankszámláján, ellenkező esetben a vállalkozását megszüntetik. A feljelentés szerint Radnai azt ígérte, hogy egy magyarországi ingatlan eladásából két héten belül pénzhez jut, és a teljes összeget visszafizeti.
A feljelentő – állítása szerint – május 14-én 25 ezer eurót utalt Radnai dubaji bankszámlájára, majd május 27-én további 35 ezer eurót küldött neki egy Wise-számláról. Azt állítja, abban maradtak, hogy Radnai június 10. és 15. között a teljes összeget visszafizeti.
A történet azonban a feljelentés szerint váratlan fordulatot vett. Június 8-án a feljelentő a feleségével Dubajba utazott, ahol Csjef Zoltán fogadta őket a repülőtéren. Csjef elújságolta, hogy Radnait előző nap állítólag letartóztatta a dubaji rendőrség. Azt is mondta, hogy másnap egy magyarul beszélő ügyvéddel lesz egy találkozó. A feljelentő szerint másnap egy hotel előcsarnokában valóban találkoztak egy ügyvédként bemutatkozó férfival, aki azt állította, hogy 100 ezer dirham (9 millió forint) megfizetéséért cserébe el tudja intézni Radnai szabadon bocsátását. A feljelentő ezt gyanúsnak találta, és nem volt hajlandó fizetni. Később Csjef azt állította neki, hogy ő maga rendezi az összeget.
A feljelentés szerint később Radnai is megjelent, és személyesen találkozott a feljelentővel, majd ingerülten számonkérte rajta, hogy miért nem fizetett. „Rendkívül feldúlt volt amiatt, hogy nem fizettem ki az állítólagos ügyvéd által kért összeget” – olvasható a feljelentésben. A feljelentő szerint ugyanakkor Radnai ezen a találkozón ígéretet tett arra, hogy június 15-ig visszafizeti a teljes összeget.
A június 15-i találkozón azonban Radnai a feljelentés szerint elismerte, hogy már nem rendelkezik a pénzzel, mivel azt – állítása szerint – elköltötte árukra, amiket később kívánt volna értékesíteni. Újabb egy-két hetes határidőt ígért, ám a feljelentő állítása szerint azóta semmilyen visszafizetés nem történt, még részben sem.
A feljelentés kitér arra is, hogy a két férfi jelenleg egy luxushotelben tartózkodhat az Al Marjan Island nevű mesterséges szigetcsoporton.
A sértett a történtek alapján úgy véli, hogy csalás, megtévesztés és összehangolt bűncselekmény áldozatává vált, ezért kérte a dubaji rendőrséget az ügy hivatalos kivizsgálására. Beadványában jelezte, hogy kész átadni a banki utalások bizonylatait, a kommunikációs adatokat és az utazással kapcsolatos dokumentumokat. Még Radnai és Csjef dubaji telefonszámait is megadta a rendőröknek.
Az, hogy Radnai Dubajban tartózkodhat, annyira nem is meglepő. Bár az elmúlt években Dubaj egyre inkább együttműködik az EU-val és az Interpollal, ezért már nem olyan biztos menedék, mint régebben, a kiadatási eljárás jelenleg is lassú, bonyolult. De biztonságban érezhetik magukat azok is, akik nem szerepelnek az Interpol red notice adatbázisában. A red notice egy nemzetközi körözés, amely felhívja a tagállamok hatóságait, hogy keressék meg és ideiglenesen vegyék őrizetbe azt a személyt, akit egy másik ország bűncselekmény gyanúja miatt vagy elítéltként köröz, hogy kiadhassák vagy átadhassák. Azonban sem Radnai, sem Csjef neve nem szerepel az Interpol red notice adatbázisában, amely jelenleg hat magyar állampolgárt listáz.