Belföld
Állami pénzből vették meg és újították fel a NER kedvenc táborát, ahol hétvégén a harcosait edzi a...
A Kárpát-medencei fiatalok kapcsolatépítését célként kitűző Rákóczi Szövetség 2019-ben a kormány jóvoltából egy egész létesítményt kapott Sátoraljaújhelyen. Idén nyárra állami pénzből teljesen...
Felrajzolták Lázár János börtönbe menetelét a batidai vadászkastély elé
Aszfaltrajzversenyt tartottak pénteken délután a batidai kastély előtt. Márki-Zay Péter azt mondta, nem vár más eredményt a rendezvénytől, csak annyit, hogy „beszéljünk arról, hogyan lopnak”.
Újabb BKV-busz gyulladt ki pénteken a Jászai Mari tér környékén
A BKV szerint a motorterében keletkezett a tűz.
A kisiklott vonat utasa: Stresszes voltam, szerencse, hogy nem borultunk fel
A kisiklott vonat legelső kocsijában ült az utas, aki beszámolt a Telexnek a balesetkor megélt tapasztalatairól. A helyszínen járva borzalmas állapotú vasúti pályát találtunk.
Már nem dolgozik a Sándor-palotában a Telexet selejtnek nevező kommunikációs igazgató
Szántó Georginát júniusban léptették elő főigazgató-helyettesnek. Alig két héttel azután, hogy kitörölték az orosz szót Sulyok Tamás Facebook-posztjából, közös megegyezéssel távozott a hivatalból.
Lázár János reagált a vonatbalesetre: csak egy dologból nem engedünk, az utasbiztonságból
Magyarkútnál siklott ki a Vácról Balassagyarmatra tartó vonat péntek reggel.
Megtalálták a rendőrök egy júliusban eltűnt román férfi holttestét Tiszakécskén, kiderült, hogy...
Eredetileg eltűnés miatt kezdtek el nyomozni, de egyre gyanúsabb lett az ügy. Most kiderült: nem egyszerűen csak eltűnt, és az is megvan, ki ölte meg.
A DK és Jámbor a parlamentben vizsgálná ki, hogy orgiáztak-e politikusok állami gondozott...
Vizsgálóbizottságot kezdeményeznek.
A volt győri polgármester szerint nem a politikai kapcsolatai miatt kapott ötmillió forint állami...
Dézsi Csaba András rajong a papagájokért, a felesége alapítványt is működtet a mentésükre. Ötmillió forint támogatást nyertek el azon az állami pályázaton, amin a szervezetek többsége ennél jóval...
Rogánék a vérző fejű, magyar zászlót lengető MI-katonás videót is Balásy Gyula cégétől rendelték
A munkát mindössze négy nap alatt teljesítette a Lounge Design, nettó 21 millió forintért.













