Belföld
Lilu a Szőlő utcai ügyről: Mi annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk kihűlni a kérdést
A műsorvezető szerint ennyit tehetnek ezekért a gyerekekért, amíg ki nem derült az igazság.
A rendőrség reagált az öngyilkosságot elkövető Szabó Zsoltot lejárató cikkre
Gál Kristóf szóvivő a Promenád24 cikke miatt szólalt meg, majd arról beszélt, hogy az egyik legeredményesebb rendőrkapitányság a hódmezővásárhelyi.
Iványiék szerint Sára Botond hivatala be akarja záratni a hajléktalanszállóikat
A MET szerint a Fővárosi Kormányhivatal megoldási, tárgyalási, és nem megszüntetési lehetőségeket keresne, ha tényleg aggódna az ellátottak sorsáért.
Gázolt a vonat Cegléden, Nagykőrösig csak pótlóbusszal utazhatnak azok, akik vonattal akartak
Valaki a vonat elé lépett. Egy olvasónk szerint a pótlóbuszok nem jöttek időben.
Magyarék felszólították Orbánt, hogy függesszék fel Semjén Zsoltot a miniszterelnök-helyettesi...
A Tisza Párt elnöke szerint Semjén becsületét csak Pintér Sándor belügyminiszter mentheti meg azzal, hogy gyorsan kivizsgáltatja az ügyet, és mindent nyilvánosságra hoz.
Varnus Xavér pert nyert, helyreigazításra kötelezték a Magyar Jelent
A bíróság szerint a lap valótlanul állította, hogy Csiszler Attila 15 évesen lett Varnus szeretője.
Szerda reggel tüntetnek a taxisok
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete szerint egy fővárosi rendeletben több olyan javaslat is szerepel, amelyről nem vagy csak részben tárgyaltak a fővárossal.
Orbán: Pálinkát nem, meló van!
A miniszterelnök Lázár Jánossal együtt vonatra szállt, hogy átadjon egy felújított vasúti szakaszt, aztán volt ideje fotózkodni és kávézni is.
Jogerősen felfüggesztettet kapott a pécsi orvos és a boncmester, akik emberi csontokkal bizniszeltek
A csontokat oktatási célra használták, fül-orr-gégészek gyakorolhatták a csontok fúrását.
Gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz a rendőrség a 12 éves szekszárdi kosárlabdázó lány halálának...
A fiatal sportoló edzés után lett rosszul augusztusban, a mentőknek sikerült újraéleszteni, de a kórházban meghalt.












