Nem nő, csak drágul. Hogy juthat ki a csapdából a magyar gazdaság?

A magyar gazdaság évek óta a „stagfláció” csapdájában vergődik. A GDP növekedése megállt, sőt 2022 óta már csökkent is. A beruházások zuhannak, utoljára 2017-ben voltak ilyen alacsonyak. A fogyasztói árak pedig több mint 50 százalékkal magasabbak, mint öt évvel ezelőtt. Amit látunk, az az elmúlt évtizedeket jellemző gazdasági modell kifulladása, ahol az infláció, a bizonytalanság és a meglévő erőforrások pazarló felhasználása együttesen akadályozza a csapdahelyzetből történő kitörést.

Hogyan kerültünk ide? A stagnálás és infláció kettős problémája nem valami szerencsétlen véletlen, és nem is elsősorban külső hatások, hanem hibás gazdaságpolitikai döntések egymásra épülő sorozatának eredménye. A hazai kereslet állami ösztönzésére, valamint a foglalkoztatottság és külföldi beruházás bővítésére épülő gazdasági fejlődés elérte a határait. A foglalkoztatási ráta 2010 és 2021 között 55 százalékról 74 százalékra nőtt, és azóta stagnál. Lehet kétségbeesetten keresni külföldi vendégmunkásokat, kínai és arab befektetőket, de ebben az extenzív növekedési modellben Magyarország elment a falig.

A kormány nem ismerte fel, hogy a fogyasztókra és termelőkre időnként pénzt öntő gazdaságpolitika az ebből következő magasabb infláció és a húzd meg, ereszd meg beavatkozások következtében is jelentkező bizonytalanság miatt csak átmeneti sikert hozhat, később elkerülhetetlenül kudarcba fordul. A háztartások és a cégek egy idő után nem azért nem költenek, mert jövedelmi vagy finanszírozási korlátokba ütköznek, noha számos területen ez is probléma lehet, hanem mert nem bíznak a jövőben. Ezen a problémán sem Medgyessy-program, sem csok, sem Demján Sándor-program, sem szja-kedvezmények, sem nemzeti hitelprogram, sem egyéb átmeneti élénkülést jelentő tüneti kezelés nem segít.

A magyar gazdaságpolitikai gyakorlat egy másik tekintélyes része még ma is azt célozza, hogyan tud az ország bekapcsolódni a nemzetközi gazdaságba multinacionális cégek idecsábításával. Mára azonban az is világos, nem azért estünk a közepes fejlettség csapdájába, mert nem vagyunk kellőképpen integrálva a nemzetközi, különösen az európai gazdaságba. Valójában Magyarország a világgazdaság legnyitottabb országai közé tartozik, de az olcsó munkaerő elérhetőségére építő, bőkezű állami támogatásokkal ösztönzött nemzetközi integráció nem elég ahhoz, hogy a kis és közepes méretű magyar vállalatok tömegét felemelje. Ugyan a nálunk beruházó multinacionális cégek nagy mennyiségben exportálnak, és helyi munkaerőt is alkalmaznak jelentős (ám csökkenő) számban, a helyi beszállítói kapcsolat elégtelen marad, így a magyar fogyasztókat közvetlenül ellátó cégek nem képesek hatékonyságban felzárkózni az országban jelen lévő nemzetközi vállalatokhoz.

Mi kell ahhoz, hogy a magyar gazdaság kitörjön a stagfláció csapdájából? Kiszámítható gazdasági környezet, árstabilitás, és a vállalkozók és a dolgozók hatékonyságának (tudásának, képzettségének, technológiai innovációra való képességének, egészségi állapotának) emelése. Nem külön-külön, a három együtt.

Képzeljünk el egy egyedi bútorgyártó céget, amelyik konyhabútorokat, irodabútorokat állít elő! Alacsony infláció mellett olcsón kap hitelt, jobb fűrészgépet vásárolhat, képzettebb szakembereket alkalmazhat. A tulajdonos bízik abban, hogy közbeszerzéseken is indulhat, és ha jó ajánlatot ad, nyerhet is. Számít arra is, hogy ha sikeres lesz, nem veszi el a politikai vagy egyéb maffia a cégét, nem változik egyik napról a másikra az állami szabályozás. Alacsony áfa és könnyű adminisztráció mellett nincs versenyhátrányban, és a hazai fogyasztókat is eléri a termékeivel. A családok is szívesen vesznek konyhabútort, ha bíznak a jövőben, a gyarapodó gazdaságban. Összességében nemcsak a bútorgyártók nyernek, hanem az egész gazdaság.

Nemcsak egy vállalat, de egy ország gazdasági teljesítményét is alapvetően három tényező határozza meg. Az, hogy mennyi tőkéje (gépek, ingatlanok, termőföldek, technológia, know-how, brand) van, mennyi dolgozója (akár irodai, akár képzett, akár betanított), akik ezt a tőkét használni tudják, és hogy milyen hatékonyan használja föl ezeket az erőforrásokat. Annak érdekében tehát, hogy a lehető legtöbb terméket tudjuk előállítani, eladni, majd a keletkező jövedelmet felhasználni, kézenfekvő, hogy próbáljunk meg minél több tőkét és munkát bevonni a termelésbe. A tartós gazdasági fejlődéshez azonban ez kevés, hosszú távú növekedést mindig és mindenhol csak a hatékonyság növelése képes biztosítani.

Ugyanakkor, ha a hatékony kapacitások hiánya miatt a nemzetgazdaság nem tud többet termelni, de a kormány folyamatosan, különösen választások előtt, azon dolgozik, hogyan tudna állami forrásokból a szavazók kedvében járni, az infláció bizonyosan nőni fog. A magasabb infláció, majd az ezt letörni igyekvő kormányzati intézkedések elbizonytalanítják a fogyasztókat és a termelőket is, nem ruháznak be se tartós fogyasztási cikkekbe, se új gépekbe, inkább kivárnak. Ezért nem növekszik a kínálat, és nem lesznek hatékonyabbak a cégek. Az elégtelen termelés pedig tovább fűti az inflációt, hiszen ha a kínálati kapacitás szűkös, a beszállítói, majd a fogyasztói árak is emelkednek. Tovább erősíti ezt az ördögi kört a kormányzat által fenntartott háborús pszichózis és az ötletszerűen változó gazdasági szabályok formájában fenntartott bizonytalanság, a 2010 után átlagosan a GDP 3,.5 százalékára rúgó EU-támogatások korrupt és pazarló felhasználása, valamint a háztartásokat és a hazai kis és közepes vállalkozásokat egyaránt sújtó európai rekordmértékű áfakulcs.

Mindezekből következik, hogy a makrogazdasági kínálat helyreállítására, majd növelésére irányuló alapvető fordulatra van szükség a gazdaságpolitikai stratégiában, amely lehetővé teszi, hogy egyre több magyar vállalat egyenrangú partnerként vegyen részt a globális termelési láncokban. Amíg a magyar gazdaság értékteremtő, jövedelemtermelő képessége nem áll helyre, felesleges azon merengeni, hogy az akkumulátorgyár vagy éppen a turizmus-e a jó irány. Az különösen nem szerencsés, ha páros napokon az egyiket, páratlan napokon a másikat tesszük meg az állami iparpolitika kedvezményezettjének.

A kínálat tartós bővítését középpontba helyező gazdaságpolitika az árstabilitás elérésével csökkenti a fogyasztók, a cégek és az államháztartás közvetlen terheit, hitelhez jutási lehetőségeit. Az árstabilitás, az ezt támogató euróbevezetés, az adópolitika és egyéb szabályozások kiszámíthatósága segíti a tervezhetőséget, ami erősíti a jövőbe vetett bizalmat, lendületet adva a beruházásoknak és a fogyasztásnak. A kamatok várható mérséklődése révén az államháztartási hiány finanszírozási költségei is mérséklődhetnek. Célzott képzések és egyéb ösztönzők, a kiemelkedően magas általános áfakulcs csökkentése, az adminisztrációs terhek enyhítése mind támogatják a kis- és középvállalkozói szektor hatékonyságjavulását, összességében növelve a makrogazdasági kínálatot. A fenntartható módon növekvő gazdaság pedig alacsonyabb árakat, stabilitást, tervezhetőséget hoz magával, támogatva a kapacitások és a kínálat további bővülését.