Az adatok azt mutatják, soha nem állt nyerésre a harcos retorikát egyébként kedvelő magyar kormány az infláció elleni küzdelemben. Ráadásul a régiós összehasonlításban kiemelkedően magas infláció magas kamatokat is jelent, növelve az államháztartási hiány finanszírozásának terheit.
A Defacto blog a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesülettel együttműködésben készül. Szerzői közgazdászok, szerkesztői Bárány Zsófia, Danis András, Lindner Attila, Prinz Dániel, Szűcs Ferenc és Zawadowski Ádám, a Közép-Európai Egyetem (CEU), a Stockholmi Egyetem, a University College London, és a Világbank kutatói.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2024 októberében kijelentette, „az inflációt legyőztük, lefeküdt, ott is maradt. Én már régóta elengedtem, az inflációtól már nem kell félni.” Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete az évértékelő beszédében mégis azt mondta, „az infláció alááshatja a többi program sikerét, és megkeseríti az emberek életét”, nem sokkal később pedig jött a hír az 5,6 százalékos februári fogyasztóiár-növekedésről. Felmerül tehát a kérdés: az inflációtól „nem kell félnetek” vagy „félnetek jó lesz”?
A miniszterelnök helyesen látja, az infláció közellenség, mindenki pénztárcáját megterheli, különösen az alacsony jövedelmű háztartások számára okoz nehézséget. Sőt, az infláció miatt nem csupán a háztartások, hanem az emelkedő hitelkamatok és a fokozódó gazdasági bizonytalanság révén az állami költségvetés is nehezebb helyzetbe kerül, annak ellenére, hogy az infláció átmeneti előnyt is jelenthet az államadósság értékének csökkenése révén.
Annak megértéséhez, hogy az infláció legyőzésében mennyire volt sikeres a magyar kormány és a jegybank, először vizsgáljuk meg, hogyan alakult az infláció. Először összehasonlítjuk a magyar adatokat a közép-európai régió országaiban tapasztaltakkal a pénzügyi válságot követő időszakban 2010 és 2024 között. Az első ábránkon az éves infláció látható a visegrádi országokban és Ausztriában különböző időszakokban. Az egyes országoknál a bal oldali sárga oszlopokon szereplő adatok azt mutatják, hogy az átlagos éves áremelkedési ütem egyértelműen Magyarországon volt a legmagasabb, 4,6 százalék, körülbelül 1 százalékponttal a sorban utána következő Lengyelországot megelőzve, ahol 3,7 százalék volt a pénzromlás üteme.
Az elmúlt években gyakran halljuk a „háborús infláció” jelzős szerkezetet. Hogyan értelmezhetjük ezt a megfogalmazást az adatok tükrében? A koronavírus-járványt követően, 2021-től kezdődően valóban növekedésnek indult az infláció az összes itt vizsgált, az orosz–ukrán háború által egyébként hasonló módon érintett országban.
Az ábrán a jobb oldali piros oszlopok alapján egyértelmű az is, hogy 2022, a háború kezdete óta Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak, évente átlagosan 11,8 százalékkal, míg a második helyen lévő Lengyelországban 10,3 százalékkal, a legjobb inflációs teljesítményt nyújtó Ausztriában pedig mindössze 6,4 százalékkal. A középső, kék oszlopokban szereplő, 2010 és 2021 közötti inflációs adatok pedig arra világítanak rá, hogy a magyar inflációs ráta már a háborút megelőző években is térségbeli rekordernek bizonyult, a fogyasztói árak évente átlagosan 2,8 százalékkal emelkedtek, míg az ez után következő legmagasabb, lengyel adat mindössze évi 2 százalékos átlagos árnövekedést jelez.
Felmerül a kérdés: a magasabb infláció csak a háztartások vagy az állam számára is emeli a terheket? A második ábra a 10 éves lejáratú államkötvények által fizetendő átlagos éves hozamot mutatja az öt vizsgált országban. Azt láthatjuk, a kamatok szintje Magyarországon volt a legmagasabb 2010 és 2024 között, évi 5 százalék, egy százalékponttal magasabb, mint a sorban következő Lengyelországban.
Az adatok azt is megmutatják, hogy az öt ország közötti sorrend megegyezik az átlagos kamat és infláció szintjében, csökkenő sorrendben Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, függetlenül attól, hogy a teljes időszakot, a 2022 előtti, vagy az ezt követő éveket vizsgáljuk. Az, hogy a kamatkiadások valójában mekkora terhet jelentenek az államháztartásra, az államadósság nagyságától is függ. A nemzeti össztermék (GDP) arányában, 2024 szeptemberi adatok szerint, Ausztriában (83,2 százalék) és Magyarországon (76 százalék) volt messze a legmagasabb az államadósság aránya, a többi visegrádi ország jóval kevésbé eladósodott (átlagosan 50 százalék alatti adósság rátával).
Vagyis a kamatkiadások bizonyosan Magyarországon jelentik a legnagyobb terhet a költségvetés számára.
Végezetül, amennyiben az inflációt, és ezzel összefüggésben az állam által fizetett kamatokat, akár csak a lengyelországi szinten sikerülne tartani Magyarországon, a költségvetést terhelő kamatkiadások jelenleg körülbelül évi 500 milliárd forinttal volnának alacsonyabbak. Az így keletkező megtakarítás lehetővé tenné például az áfa 2 százalékpontos, minden terméket és szolgáltatást érintő csökkentését, vagy bőven fedezhetné a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó teljes eltörléséből származó körülbelül 250 milliárd forintos bevételkiesést. Amennyiben sikerülne követni a cseh, szlovák vagy osztrák kamatszintet, a kamatterheken elérhető éves költségvetési megtakarítás értelemszerűen ennél jóval jelentősebb lehetne.
Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni,kattintson ide!
