Kórházi adósságok: vajon a Toffifee-t is beárazzák a késedelmes fizetés mellé?

2021. december 27. – 06:17

Kórházi adósságok: vajon a Toffifee-t is beárazzák a késedelmes fizetés mellé?
Egy ápolónő védőfelszerelésben dolgozik éjszakai műszakban egy koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Deme Zoltán
beszerzési és közbeszerzési szakértő

Másolás

Vágólapra másolva

Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyben külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.

A városi legenda úgy tartja, hogy különösen az év vége közeledtével szokott fokozódni a Toffifee-áradat, amit a beszállítók a kórházak pénzügyi osztályainak munkatársaira zúdítanak, ezzel igyekezve kissé megolajozni az akadozó kifizetési mechanizmust.

Többek között éppen a beszállítói számlák akadozó kifizetéséről írtam a kórházak eladósodását elemző esszémben, amelyben átfogóan bemutattam azt a mechanizmust, amely rendületlenül újratermeli a kórházak adósságát, kitérve a kormány, a kórházak és a beszállítók ebben játszott szerepére.

Ennek a komplex problémának része az, hogy a kórházak rendszeresen akár egy éves (!) késedelemmel fizetik ki a nekik orvosi eszközöket szállító cégek számláit. Rámutattam, hogy „a 100 forintos kötszert 120-ért vagy 130-ért adja a szállító, ha abból indul ki, hogy a szállítást követően egy évvel fognak neki fizetni, ő pedig 20-30 százalékot szokott keresni évente a befektetett tőkéjén.” A fizetési késedelem tehát pénzbe kerül, amit beáraznak – más szóval az áraikba beépítenek, felárat alkalmaznak – a szállítók. Az alábbiakban ebben az értelemben használom a „beáraz”, „beépít”, „felár” kifejezéseket.

Rádai Tamás írásomra reflektáló válaszának már a címében leszögezte, hogy a beszállítók nem árazzák be a késedelmes fizetést, ez csak városi legenda. Írásában rámutatott, hogy az ő tapasztalatai szerint „soha nem követi bizonyítás vagy érdemi alátámasztás” a beárazás emlegetését.

Ezt a hiányt pótolandó, az alábbiakban bemutatom, hogy miként épül be az árakba a fizetési késedelem.

És persze a címben feltett kérdést sem hagyom nyitva: azt is megtudjuk, hogy a Toffifee-t is beárazzák-e. De mielőtt még ezekre rátérnénk, négy – az igazgató írásával kapcsolatos – kérdésről kell szót ejtenünk.

Először is, Rádai Tamás az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója. Az ETOSZ a kórházi beszállítók egyik érdekvédelmi szervezete, többek között olyan cégek érdekeit képviseli Magyarországon, mint a Bayer vagy a Johnson & Johnson.

Rádai Tamás érdekvédelmi vezetői minőségében részben azért kapja a fizetését ezektől a cégektől, hogy a nyilvánosságban védje az ETOSZ-tagok ethoszát.

Velem ellentétben tehát nem puszta lelkesedésből ír, hanem a munkaköre részeként. Kommunikációja szükségképpen érdekkötött: az általa képviselt cégek érdekeit képviseli ebben a minőségében. Másodszor, nem érdektelen annak tisztázása sem, hogy miért fontos neki és az általa képviselt cégeknek, hogy minden áron elhessegesse azt a gondolatot, hogy a fizetési késedelmet beépítik a szállítók az áraikba.

Bár én arról írtam, hogy a felár beépítése jogos, racionális és tisztességes eljárás a pénzükre váró szállítók részéről,

de lehet ezt úgy is nézni, hogy a szállítók extraprofitot sajtolnak ki a szegény kórházakból. Vagy mondhatja például Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy csodás januári csütörtök délelőttön azt is, hogy mivel köztudott, hogy 12 havi késedelem úgyis be van építve a kötszerszámlákba, ezért kár is lenne elkapkodni a kifizetésüket. A szállítók érdeke tehát nem az, hogy tisztán lássunk a felárak ügyében, hanem inkább az, hogy szó se essen róluk.

Harmadszor, az igazgató írásában bekezdéseken keresztül – helyesen – sorolja, hogy milyen kockázatokkal néznek szembe a beszállítók:

  • előfordult, hogy a kormány utólagos engedményt kért,
  • de olyan is volt, hogy 25 hónapig nem rendezték az adósságot,
  • kiszámíthatatlan, hogy melyik számlát mikor egyenlítik ki: egyes számlákat kifizetnek, míg másokat hátrébb sorolnak,
  • további bizonytalansági tényezőt jelent a forint árfolyamának kiszámíthatatlansága,
  • a banki kamatok várható jövőbeli alakulása is bizonytalan.

Ő ebből azt a következtetést vonja le, hogy mivel mindez bizonytalan, így a szállítók nem tudják, hogy pontosan mennyi felárat is kellene beépíteniük, ezért inkább széttárják a karjukat és nem építenek be semennyit sem. Ez olyan, mintha azt mondaná, hogy mivel nem tudja reggel megmondani, hogy pontosan mennyi eső fog esni aznap, ezért inkább otthon hagyja az esernyőjét.

Én pedig vele szemben azt a következtetést vonom le, hogy minél többféle és minél nagyobb a bizonytalanság, annál nagyobb tartalékot (azaz felárat) építenek be az árba. Ha reggel esőre számítok, akkor viszem magammal az esernyőt.

Negyedszer, az igazgató azt sugallja, hogy a szállítók nem árazzák be a késedelmes fizetést. Soha, egyik szállító sem. A Johnson & Johnson abszolút nem árazza be, a Bayer meg még szép, hogy nem árazza be. Kész, téma lezárva.

Ennek hallatán a Bayer-részvényes mosolygós müncheni nyugdíjas és a Johnson & Johnson-részvényes kedélyes clevelandi tűzoltó szeme egyszerre kerekedik el. Mindketten remélik, hogy ez azért nem így van, hogy a gyógyszercégek menedzsmentje nem arra használja a cégbe fektetett pénzüket, hogy a magyar államnak ingyen hitelt nyújtson belőle.

(A meghökkenésük azonban csak egy másodpercig tart, a derék részvényesek jó kedélye rögtön visszatér, amint leesik nekik, hogy ez a „nem árazzák be” duma csak a PR-maszlag, amivel az érdekvédők etetik a sajtót. Végülis ezért fizetik őket, nem véletlenül költenek érdekvédelemre is a Toffifee mellett.)

A valóságban az egyes szállítók eltérő mértékű felárat építenek be: ki többet, ki kevesebbet. Hogy melyik szállító konkrétan mennyit épít be, hogyan áraz, azt az érdekvédő ugyanúgy nem tudja, ahogy én sem, és a részvényesek sem. Mindannyian ugyanannyira látunk bele a Bayer vagy a Johnson & Johnson gazdálkodásába: azt látjuk, amit nyilvánosságra hoznak. A cégek pénzügyi beszámolója pedig nem mutatja ki ezt a felárat tételesen, csak összességében, a nyereségben tükröződik. Hogy ez miért van így, arról még alább esik szó.

Most pedig következzen az egyszerűsített számpélda, amivel azt mutatom be, hogy miként épül be az árakba a fizetési késedelem. Adott egy szállító, amelyik leszerződik egy magyar kórházzal. Kiszámolja, hogy milyen árat kell alkalmaznia. Lássuk, mire jut!

SorszámSzámításTételA magyar kórházzal való szerződés előttA magyar kórházzal való szerződés után
1.Tőke – alapeset150 millió150 millió
2.A többlettermeléshez szükséges extra tőkeigény053 millió
3.A késedelmes fizetés miatt szükséges extra tőkelekötés034,4 millió
4.1. + 2. + 3.Összes tőkeigény150 millió237,4 millió
5.Bevétel – alapeset85 millió85 millió
6.A kórháznak szállított termékekből elért többletbevétel (felárak nélkül)030 millió
7.Fizetési késedelem miatti felár03,4 millió
8.Felár az extra költségek (Toffifee, PR, lobbizás) fedezetére01 millió
9.6. + 7. + 8.Kórháznak számlázott összeg034,4 millió
10.5. + 9.Összes bevétel85 millió119,4 millió
11.Költség – alapeset68 millió68 millió
12.A kórháznak szállított termékek költsége024 millió
13.Extra költségek (Toffifee, PR, lobbizás)01 millió
14.11. + 12. + 13.Összes költség68 millió93 millió
15.10. – 14.Nyereség17 millió26,4 millió
16.15. / 4.Haszon, a befektetett tőkére vetítve [%]11%11%

A kórháznak szállítandó termékek költsége 24 millió (12. sor). Az egyszerűség kedvéért úgy számolok, hogy a termelés tőkeigénye arányosan változik (2. sor). Ugyanannyi hasznot tesz rá a költségekre a szállító, mint általában (25%-ot), így az ár 30 millióra (6. sor) jön ki.

Ugyanakkor a magyar viszonyokat ismerve a szállító azzal számol, hogy egy év késéssel fognak neki fizetni és még extra költségei (Toffifee, PR, lobbizás) is felmerülnek majd, mindezek hatását is beépíti a számításaiba.

Az egy éves várható fizetési késedelem azt jelenti, hogy a szállítónak folyamatosan egy évnyi kórházzal szembeni követelést kell megfinanszíroznia, ez többlet tőkeletkötést jelent (3. sor). A többlet tőkelekötés értéke éppen annyi, mint az egy év alatt leszámlázott összeg. A szállító szokásosan 11% hasznot szokott elérni a befektetett tőkéjére vetítve, ez alapján határozza meg azt a felárat, amit a kórháznak megállapított árba a várható fizetési késedelem miatt beépít (7.sor). Emellett felmerül még a Toffifee-költség (13. sor) is, ezt is beépíti (8. sor).

A sajátos magyar viszonyoknak köszönhetően tehát a kórház ebben a példában végül 30 millió helyett 34,4 millióért kapja meg a terméket.

Gulyás Gergellyel együtt pedig mindannyian láthatjuk, hogy a szállító összességében így is éppen 11% tőkearányos hozamot ér el, nem jelent tehát „extraprofitot” a 4,4 milliós többletbevétel. A beépítéssel kapcsolatban ki kell még emelni, hogy nincs olyan a költségek között, hogy fizetési késedelem. A cég költségei az explicit, kimutatott költségek, amelyek a cég életében felmerülnek.

Az a költség, amely abból fakad, hogy a cég vár a pénzére és ezért többlettőkét kell lekötve tartania, az nem a cég költsége, hanem a cég tulajdonosának költsége (ún. implicit költség). Nevezik haszonáldozatnak is: azt mutatja meg, hogy mennyi pénzt kereshetne a tulajdonos azzal, ha máshol kötné le a pénzét. Ez az implicit költség tehát nem szerepel a beszámolóban, de megjelenik a cég által alkalmazott árakban.

Lássuk, milyen következtetések adódnak a fenti elemzésből!

Ha azt látjuk, hogy egy szállító folyamatosan veszteséges, ezáltal apad a tőkéje, tehát a csőd felé halad, akkor mondhatjuk, hogy még annyit sem keres, amennyi legalább az explicit költségeit fedezné: még a Toffifee-t is grátisz adta, azt sem építette be, nemhogy a fizetési késedelem miatti felárat. Ha éppen „nullán zárja” az évet (tehát se nyeresége, se vesztesége nem keletkezik), akkor elmondható, hogy a Toffifee-t ugyan beépítette, de a késedelmes fizetések miatt elszenvedett implicit költséget már nem. Ha pedig a szállító tisztes profitot ér el, az azt jelenti, hogy az explicit (Toffifee, lobbi, PR stb.) költségeken túl valamilyen mértékben még az implicit költségek fedezetét is kitermelte.

***

Egyszer talán eljutunk majd oda, hogy a kórházak gazdálkodása is kiléphet a létezett szocializmus keretei közül: ez esetben nem lesz szükség se felárra, se Toffifee-re, mert jellemzően a számlák időben ki lesznek fizetve.

A szállítók hatékony versenyeztetése pedig biztosíthatja, hogy a kötszer legalább annyival olcsóbb legyen, mint amennyi költségtől a szállító mentesül (felár és Toffifee), azaz a számpélda adataival 34,4 millió helyett csak 30 millió.

Kövess minket Facebookon is!