Világraszóló képmutatás miatt vannak az egekben az energiaárak

I remember when we used to sit
In a government yard in Trenchtown
Ob-ob-Observing the hypocrites
As they would mingle with the good people we meet
Good friends we have
Oh, good friends we have lost
Along the way
In this great future,
You can't forget your past
So dry your tears, I say

(Bob Marley: No woman no cry)

A kőkorszak nem azért ért véget, mert elfogyott a kő, és az olajkorszak sem azért fog véget érni, mert elfogy az olaj. (Ahmed Zaki Zayani, szaúdi olajminiszternek tulajdonított mondás).

A vezető hírek, sok egyéb mellett manapság az energia(ár) válságról és a kínai Evergrande-sztoriról szólnak. A kettő között ránézésre nincs kapcsolat, önmagában értelmezhetőnek tűnnek. De nem azok. Mindkét történetről már az elmúlt hetekben is sok írás született, többen már korábban jelezték, hogy a kínai ingatlanfejlesztői biznisz és annak finanszírozása milyen kockázatot jelent nemcsak a kínai, hanem az egész világgazdaságra.

A Concorde blog is több írást szentelt ezeknek a témáknak, legutóbb (és eddig talán legtöbbször) Gyurcsik Attila foglalkozott az energiaszektor és -árak helyzetével. Ezek alakulásában nagy szerepe van a szokásos kereslet-kínálat és szezonalitás mellett olyan fontos tényezőknek, amelyek nem rendszeresek, hanem egyéb gazdasági folyamatok, gazdaságba történő jó vagy rossz gazdaságpolitikai beavatkozás eredményei.

Ezek közül kiemelkedik az EU elhibázott energia, geostratégiai és klímavédelmi politikája és lépései, a járványra és az abból fakadó válságra adott válaszként a fiskális és monetáris ámokfutás, főleg az Egyesült Államokban, de kisebb mértékben szinte mindenhol.

Jelen írásban nem szeretnék olyan megállapításokat megismételni, amelyeket már mások előttem megtettek ezekkel kapcsolatban, különösen nem azokat, amelyeket a Concorde blogon, illetve kollégáim fogalmaztak meg. Inkább mindezek kapcsán, és a két ügy összekapcsolásaként a hipokrízisről szeretnék röviden értekezni. A hipokrita, vagyis álszent, képmutató magatartás, nem a legjobb annak a bonyolult helyzetnek a leírására, amivel foglalkozom, de eléggé találó.

A világ legnagyobb bankjai és befektetési alapkezelői egymással versengve jelentik be, hogy az ESG-őrület (mert ez már rég túlment az eredetileg pozitív céljain, ez már öncél, képmutatás, jobb esetben divat) gúnyájába bújva nem finanszíroznak szénhidrogén-projekteket (gáz és olajkitermelést, kutatást, szénbányászatot, neadjisten benzinkút hálózatot), egyes országok leállítják a nukleáris reaktoraikat (nem újakat nem építenek, hanem az olcsón és környezetbarát módon működő reaktorokat bezárják).

Cégvezetőként mi is nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmi és természeti környezetünkkel való harmonikus – és a pozitív folyamatokat elősegítő, anyagilag is támogató – együttélésre. De amivé ezek a szép eszmék, mint például az ESG-mozgalom kezdenek válni az – remélem ezt az írás is fényesen bizonyítja – több, mint aggasztó. Mielőtt azonban a hipokritaságra, önbecsapásra és sajnos egyre inkább az ehhez kapcsolódó szélhámosságra rátérnénk, nézzük a közvetlen gazdasági hatásait.

A világ nagy energiacégei nem kapnak elég finanszírozást a projektjeikre, ezért egy részét nem tudják megvalósítani, illetve azok magasabb finanszírozási költségeik miatt megdrágulnak. Ennek egyenes következményeként, ha nincs helyettesítő energiaforrás, akkor ezen elsődleges energiaforrások (nukleáris energia, gáz, olaj, szén) és a belőlük nyerhető másodlagos energiaforrások (elektromos áram, fűtéshő) is megdrágulnak, ha nem csökken a keresletük. A növekvő világgazdaságban ezen termékek kereslete definíciószerűen nem csökken, inkább nő, mert a növekedést nem kompenzálja az energiahatékonyság javulása. Nem bonyolult.

Nos, ha azt gondoljuk, hogy attól fog csökkenni a káros anyagok kibocsátása, vagy legalábbis nem nő, mert nem finanszírozzuk az energiacégeket, az nagyon nagy butaság, olyannyira nagy, hogy nem is hisszük el, hogy a legképzettebb szakembereket foglalkoztató bankok, vagyonkezelők ezt komolyan gondolják. Tehát valami más van a háttérben.

Nézzük az Evergrande sztorit, hátha közelebb visz a konklúzióhoz. A közhiedelemmel ellentétben a cég és sok más kínai ingatlanfejlesztő finanszírozói nem csak a nagy államilag irányított kínai bankok, sőt ők valószínűleg kisebbségben vannak (egyelőre) a finanszírozás volumenét tekintve. Valójában a tőkepiaci, illetve árnyékbankrendszer (kiegészülve a DeFi-kriptovilág árnyékosabb részein zajló machinációkkal, mint pl. a tether-ügy) adják a finanszírozás nagyobb részét.

Kik a legnagyobb hitelezők a világ tőkepiacain kötvényt vásárlók között? Nos, ugyanazok a befektetési alapkezelők, vagyonkezelők, bankok, amelyek nem hajlandóak a világ leghitelképesebb energiacégeit finanszírozni a klímavédelem (hazug) pretextusával.

Mit finanszíroznak helyette? Például minden pénzügyi mércével mérve a csőd szélén imbolygó ingatlanfejlesztőket, amelyek a világ legkörnyezetkárosítóbb gazdasági tevékenységét, az építőipart és ahhoz kapcsolódó beszállító ágazatokat (nehézipar, szállítás, bányászat, nem utolsósorban energiaipar) látják el megrendelésekkel.

Mondhatnánk, hogy ilyen ez a szelávi: Kínában, az elmúlt évtizedekben évi több tízmillió ember került faluról városba, kell a lakás. Egyrészt nem biztos, hogy az urbanizációnak ez az üteme gazdaságilag és társadalmilag működik, vagy akkor is, ha eddig működött, akkor a jövőben is így lesz. De a helyzet ennél is rosszabb, ugyanis – és ezt a finanszírozók is tudják – Kínában közel 100 millió lakás áll üresen annak ellenére, hogy rendszeresen komplett városrésznyi fejlesztéseket dózerolnak le, mivel nem tudják befejezni, például a fejlesztő csődje miatt, vagy befejezték, de nincs rá igény.

Tehát nincs (elég) pénz a mindennapjaink elengedhetetlen részét képező fűtést, áramot, közlekedéshez szükséges üzemanyag alapjait jelentő energiaforrások kutatására, kitermelésére, finomítására, fogyasztókhoz eljuttatására. De van jelentős, részben rosszul felmért, vagy egyenesen spekulatív ingatlanfejlesztésre a világ legnagyobb mértékű környezetszennyezéséért felelős országában, legszennyezőbb iparágaiban. Kína a 21. század első másfél évtizedében több betont termelt (épített be), mint az Egyesült Államok a teljes 20. században! (A fairség jegyében teszem hozzá, hogy egy főre vetítve még mindig a fejlett gazdaságok a legnagyobb környezetszennyezők.)

Visszakanyarodva a bankokhoz, befektetőkhöz. Az az elvárás velük szemben, hogy az új norma, vagyis az ESG-diktátum alapelveit követve járjanak el, aminek megpróbálnak megfelelni. Először csak a kommunikációjukban jelenik meg, de előbb vagy utóbb tenni is kell valamit. Megjelennek a maffionisztikus zsarolás modern megfelelői, az ESG-re specializálódó ún. tanácsadók, akik elmondják nekik, hogy a részvényeseik, a befektetőik nem fognak a részvényeikből, befektetési jegyeikből vásárolni, ha nem jól viselkednek, és nem követik az általuk javasolt ESG és egyéb irányelveket. Hogy nyomatékot szerezzenek véleményüknek, vagyis valóban zsarolássá váljon az eredetileg „tanácsadásnak” induló projekt, elmennek a világ legnagyobb nyugdíjalapjaihoz, és nekik is elmondják, hogy dádá lesz, mi több koki és saller, ha olyan bankba (vagy bármilyen cégbe) fektetnek, vagy a kötvényeit veszik, neadjisten a rájuk bízott pénzt kiadják portfóliókezelésre olyanoknak, akik nem az ő általuk „javasolt” ESG ajánlásokat követik.

Gondolom értik. És bizony a nyugdíjalap, egyetemi alapítvány, bank, befektetési alap kezelői, vezetői mind rájönnek, hogy jobban teszik, ha nem finanszírozzák, nem fektetnek be a gonosz energiacégekbe. És akkor növekszik a bankrészvények árfolyama, nő a vagyonkezelők vagyona, boldogok a befektetők. De sajnos nő az energiahordozók ára is.

Továbbá van egy rosszabb hír is. A világ legnagyobb zöldenergia-beruházói a hagyományos energiacégek.

Nem felebaráti szeretetből, vagy éppen etikus viselkedés okán (nem az angol kisasszonyoknál nevelkedett úrifiúk világáról beszélünk), hanem kőkemény üzleti érdek miatt teszik ezt. Ők is tudják, hogy ez a jövő, nem azért ér véget az olajkorszak, mert elfogy az olaj, hanem mert lesz hatékony és környezetbarát helyettesítése (ha megérjük). Ott akarnak maradni a piacon. De ha elzárják előlük a pénzcsapokat, ők is elzárhatják, nem csak az olajcsapokat, hanem az egyelőre inkább veszteséget okozó zöldberuházások egy részét is.

És ez lenne ennek a görög tragikomédiákat idéző színdarabnak a lehető legtragikusabb befejezése. Energiaválság és árrobbanás, tovább növekvő környezetrombolás egyebek mellett a megtorpanó zöldberuházások miatt. És a világ legkiszolgáltatottabb népeinek, közösségeinek és társadalmi csoportjainak a további leszakadása, egzisztenciális ellehetetlenülése, nem utolsósorban az infláció miatt. Miközben felelőtlen döntéshozók hadai konferenciákon merengenek a világ jobbításán, a Cosa Nostra eszközeit alkalmazó ESG-tanácsadók (tisztelet a kivételnek, bár tegyük hozzá, esetükben a bevételnek is) pedig dörzsölik tenyerüket.

És mit tehetünk mi? Csökkenthetjük a személyes ökológiai lábnyomunkat. Például most a fűtési szezonban egy-két fokkal alacsonyabbra állítva a termosztátot, akár 10 százalékkal is csökkenhet a károsanyag kibocsátás, és motivációként a fűtésszámla is alacsonyabb. (Hasonló a helyzet a nyári légkondival is.) Ha autónkkal nem egyedül járjuk a várost, hanem benne ül a család nagy része, akkor jelentősen csökken az egy főre jutó károsanyag kibocsátásunk. Ha egyedül megyünk, a tömegközlekedés is jobb, de akár sétálhatunk, biciklivel is utazhatunk, és ezt még kisgyerekkel is megtehetjük. Kerülhetjük a műanyagok, csomagolóanyagok felesleges használatát, de legalábbis szelektíven gyűjthetjük.

Nem sorolom, egy biztos, a környezetszennyezésért, klíma problémáért mi nyolc milliárdan vagyunk felelősök, az energiacégek, az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság annyit fog termelni, amennyit meg akarunk vásárolni, el akarunk fogyasztani. Rajtunk múlik, ne forgassuk a szemeinket, mert még elszédülünk.