A rezsicsökkentés miatt a lakosságnak fel sem tűnik, mennyire megdrágult az áram

Hazánk továbbra is fenntartja az olcsó áram- és gázárak illúzióját a lakosság számára. Hogy ez hosszú távon elvezet-e a megfelelő energiahatékonysági és takarékossági beruházások megvalósulásához, erősen kérdéses.

Pedig aki házat lakást tervez vásárolni, nem árt, ha tényleg komolyan veszi az energiahatékonysági mutatókat, és esetleg egy tisztességes energiatanúsítványt is alaposan figyelembe vesz a döntés meghozatalakor, mivel a valóság előbb-utóbb bekopogtat az ajtón. A baj pedig nagy nem kicsi.

A régiós árampiacokon az áram ára csak idén 60 százalékot emelkedett, de az öt évvel ezelőtti szinthez képest háromszorozódott az ára.

Az okok valójában korántsem annyira szerteágazóak, ahogy ezt már egy márciusi írásunkban részletesen kifejtettük. Rövid összefoglalónak legyen elég annyi, hogy az árampiac zöldítése egy drága folyamat. Ráadásul a régiónkat duplán sújtja az a tény, hogy Németország, Európa legnagyobb, legiparosodottabb nemzete gyakorlatilag hátat fordított az atomenergiának, ezzel a régiónk energiaárait/energiamérlegét durván megborítja, a zöldítési folyamat természetes áremelkedési hatásán túl.

Ez van most, az EU további környezetvédelmi törekvései pedig további drágítást fognak hozni.

Pont a fentiek miatt arra kell készülni, hogy az áramárak emelkedése nem a Covid miatti egyszeri jelenség. A jövőben az áram esetében várhatóan egy tartósan magas szinten ragadó vagy hosszú távon tovább emelkedő árra kell berendezkedni. A gázpiacot nem nagyon boncolgatva, a helyzet hasonló. Az áram és a gáz ára kis túlzással kéz a kézben emelkedett idén, a gáz szintén 60 százalékot meghaladó mértékben drágult.

Jelenleg a hazai fogyasztók el vannak zárva a valós piaci folyamatoktól. Fontos érteni, hogy az áramszámla egy jelentős része az áfa, a másik fele pedig az áram szállítási díja. Tehát nettó módon a hazai lakosság nagyságrendileg 12 forintot fizet egy kWh áramért. Azaz egy MWh-ért 12.000 forintot, nagyságrendileg 34 eurót.

A gond az, hogy a régiós áramárakat meghatározó német áramtőzsdén a napokban új csúcsra emelkedő áramár a 81 eurót is meghaladta.

A fenti emelkedés természetesen nem jelent két és félszeres emelkedést az áramszámlánk esetén, mivel a rendszerhasználati díjnak nem kell feltétlen emelkednie. Minden egyéb változatlansága mellett, ha a fenti áramárat egyszer csak ki kellene fizettetni a lakossággal, akkor egy 300 kWh-s havi fogyasztás esetén a nagyságrendileg 10.800 forintos havi számla 6.380 forinttal, azaz 59 százalékkal emelkedne, havi 17.180 forintra.

Azt az apróságot, hogy a megújuló energiák megnövekedett termelésbeli szerepe olyan terhet ró a hálózatok üzemeltetőire, hogy előbb-utóbb a rendszerhasználati díjakon is nagyot kell emelni, már meg sem említem.

Hazánk nem önellátó sem gáz, sem áramtermelés terén. Az olcsóság illúziója ideig-óráig fenntartható azáltal, hogy a paksi atomerőmű jóval piaci ár alatt adja az áramot a lakosságnak. Ettől nem lesz veszteséges, mert az atomerőműveknek alacsony a változó költsége, ellenben nagyon sokba kerül megépíteni őket. A magyar politika pedig évtizedek óta nem fizetteti ki ennek az avulásnak a valós költségeit, ez egyszeri nagy tételként fog jelentkezni a Paks II. megépítésével.

Ha így, ha úgy, a valós áramár jóval a kifizettetett szint felett van, hiszen a Paks II. megtérülése is 90 euró körüli áramárakon reális. A lakosság által fizetett 34 euró és e közötti különbséget pedig az összes magyarországi adófizető fizeti.

Nyilván politikai döntés, hogy ki fizeti a révészt: csak az utazók vagy az egész ország. Ettől függetlenül a valóság előbb-utóbb beüt, a fentiek alapján minél később, annál fájdalmasabban. Ennek fényében a jegybanki zöldhitel kezdeményezés, vagy alapvetően energiatakarékos házak építése, energiahatékonysági beruházások, felújítások támogatása okos ötletnek tűnik a közös adóforintok elkötésére, legalábbis számomra okosabbnak, mint a végtelenségig finanszírozni a fenti illúziót.