Keresés a mellékletben
Egyszerre zúgott a Mocskos Fidesz! és a Hajrá Fidesz! Orbán kecskeméti gyűlése alatt
Kecskeméten is ellenzéki tüntetők várták Orbán Viktort. A skandálásukat egy tízfős csoport próbálta semlegesíteni, de Orbán Viktor így is hallotta, amit kiabálnak.
Egyetlen erőforrásból van hiánya a Fidesznek, az az emberek lelkesedése
Dávid és Góliát küzdelmét látjuk a választási kampányban, de hogyan néz ki az egyenlőtlen küzdelem a konkrétumok szintjén? És a látványos pénzügyi különbségek ellenére hol jár mégis a Tisza a Fidesz...
A Jobbik frakcióvezetője, Lukács László György is visszalépett a választástól
Megerősítette a hírt, de nem kívánta kommentálni. Tizenkét év után búcsúzik a parlamenttől.
Orbán Viktor: A 2029-es európai választásokra már nekünk áll majd a zászló
A miniszterelnök az első Patrióta Nagygyűlésén azt mondta, hogy népeik bíznak bennük, patriótákban, ők mellőzik az „európai blablát”, és azt teszik, ami az emberek érdeke.
Marine Le Pen a Patrióta Nagygyűlésen: „Ezzel a választással maguk, magyarok úttörők lesznek”
Nagygyűlést tartottak az európai Patrióták, két nappal a CPAC Hungary után Matteo Salvini, Santiago Abascal, cseh, lengyel, balti politikusok sulykolták azt Budapesten, hogy szavazzon mindenki a...
Kilőtt a roma nemzetiségi listára feliratkozók száma, szinte biztosan elnyernek egy mandátumot...
A Political Capital elemzése szerint szervezetten, néhány nap alatt történt a bővülés.
Már nyomtatják a szavazólapokat
A budapesti ANY Biztonsági Nyomdában összesen körülbelül 7,7 millió listás szavazólap és 7,8 millió egyéni választókerületi szavazólap készül.
Minden lejátszásnak örülünk – kommentálta a Hősök tagja, hogy a ValMarral közös dalukat fideszes...
A ValMar és a Hősök közös száma, a Magyarok a Fidesz miskolci kampányrendezvényén és a CPAC Hungaryn is fontos szerepet kapott. Azóta kiderült, hogy a Hősök ott lesz Puzsérék rendszerbontó koncertjén.
Visszalépett a jelöltségtől Berki Sándor független országgyűlési képviselő
Berki a Nógrád 1-es választókerületben indult volna.
Magyar Péter szerint életfogytiglani járhat azért, ha Szijjártó valóban összejátszik az oroszokkal
Magyar azt ígérte, a Tisza-kormány azonnal kivizsgálja az ügyet.









