Thuróczy Szabolcs: Jó lenne nyugodt szívvel tükörbe néznem 2038-ban is

Thuróczy Szabolcs játssza a főszerepet a Till Attila rendezte És mi van Tomival? című filmben – egy bábszínészt, Szálka Sándort, aki a film első tíz percében olyan erőszakos állapotra issza magát, hogy a saját lánya megszúrja konyhakéssel. A történet öt évvel később veszi fel a fonalat, amikor Szálka már próbálja összerakni a szétesett életét, nem iszik, gyűlésekre jár, ahol más tagok szponzora. Egy ilyen tag Tomi, aki egyik napról a másikra eltűnik, úgyhogy egy másik sorstársával, Palival (Polgár Tamás) elindulnak felkeresni, miközben próbálnak józanok maradni egy olyan országban, ahol mindenki megsértődik, ha nem iszol vele.

Erről is beszélgettünk Thuróczyval, aki Till eddigi összes filmjében játszott. De egy különbség van az előzőekhez képest: az És mi van Tomival? fillérekből, állami támogatás nélkül készült, akárcsak az idei ősz legtöbb magyar filmje. Arról is volt szó, hogy miért szavalta el a Szózatot júniusban a Hősök terén, Magyar Péter rendezvényén, mi a legfontosabb színészként, és hogy vajon miért kellett Tillának tíz évet várnia, hogy megint filmet forgathasson.

Amikor leültünk, azt mondta, hogy izgul. Miért?

A nézők várakozása miatt van bennem izgalom. Hogy bizonyos kritikai vonalak mit gondolnak róla, az kevésbé kavar fel. A Fekete pont fontos dolgokról beszél, és már hetvenezer néző felett van, izgalmasan csinálja, hogy nincsen benne semmi didaktikus, csak egy helyzetjelentés, látlelet ad a társadalom mai állapotáról. Ezek szerintem fontos filmek, de majd az élet eldönti, hogy mennyire azok, hogyan fogunk rájuk húsz év múlva emlékezni.

Tilla nyilatkozta, hogy gázsi nélkül vállalta a munkát.

Igen, de mindenki. Kénytelen az ember így, hogy ha vágya van. Ha imádja csinálni, akkor kitalálja a formáját, a betonból pedig kinőnek ha nem is dudvák, de növényzetek. Általában egy forgatáson van hatvan ember, de kiderült, hogy meg lehet csinálni tizenöt-hússzal is. Nem tudom, Jim Jarmusch hogyan csinálta a Törvénytől sújtvá-t, de nem gondolom, hogy egy száznegyven fős stábbal. Van egy stylist, egy gyártásvezető, egy főasszisztens, operatőr, rendező és színész. És működik, de van abban izgalom, ha húsz-harminc millió forintból forgatsz filmet. Remek színészpartnereim voltak, Fodor Ancsa, Tóth Zsófi, Sodró Eliza. Polgár Tamással, ezzel a megzabolázatlan vadlóval most sikerült csak együtt játszanom, egy független filmben. Ez lesz ennek a módja mostantól? Én bízom benne, hogy az élet ezeket majd vissza fogja adni.

Erre a filmre mi lenne a jó visszajelzés?

Én arra gondolok, hogy gyógyító hatása lehet. Már most szakadnak fel a sebek ismerősöktől: hogyan hagyta ott a családját az alkoholista apa, amikor kilencéves volt, nevelőapám az volt, öcsém az volt, nővéremet akartam megmenteni, de nem tudtam. Butaság lenne azt mondani, hogy Nyugat-Európában tudnak inni, de nem olyan kegyetlen ott a fogyasztás, mint nálunk. Itthon megiszol munka után egy-két sört, az már egy idő után természetessé válik. Ez olyan, mint amikor elkezdesz motorozni, és a kicsiről egyből nagyra akarsz ülni, a tétet is növelni akarod. Rengeteg olyan család van, ahol erről szégyellnek beszélni. Elkenik, mert az egy szégyenbélyeg. Mi saját eszközökkel megpróbáltunk erről bátrabban beszélni. Azt mutatja be, hogyan torzul egy személyiség, aztán hogyan próbál valaki kikászálódni segítséggel a mocsárból. Kifejezetten azt akartuk, hogy erőt adjon a végén, ne pedig még mélyebbre nyomjon. Én azt gondolom, hogy akit ez a film nem érint meg a végén, az egy érzéketlen ember. Talán még meg lehet bocsátani az én karakteremnek, talán egyszer nem fogja maga körül szétmorzsolni a szeretetteljes közegét. Ha a filmnek ennyi az üzenete, az már nem rossz.

Tud egy film változást hozni?

Akár ha valaki már csak annyit tesz, hogy elviszi mondjuk a bátyját, hogy nézze meg, lásson olyat, hogy Anonim Alkoholisták, az már változás. Tavaly Tillával az életünknek volt egy nagyon fontos időszaka, amikor mindketten úgy éreztük, hogy nem baj, hogy nem vagyunk egyedül. Tavaly a Tillával és a csapattal életünknek egy fontos pillanata volt, hogy elkészült. Ezt a folyamatot akartuk megmutatni: mi változik akkor, ha az elején gyűlöl a néző, aztán a végére megszeret.

Az És mi van Tomival? brutálisan kezdődik, egy hosszú családon belüli erőszakkal. Mit lehet ilyenkor színészként tenni, hogy a film végére mégis szimpatikus maradjon?

Nem kell annak maradni. Vannak olyan filmesek, akik kifejezetten ilyen hősökkel készítenek filmeket: Aki Kaurismäki, Ken Loach, Jarmusch. Az ilyen hős nem egy kartonlap, ugyanannyi sebezhetőség és gyűlölet van benne, mint szeretet. Néha a szülők és a gyerekek száján is ki tud csúszni olyasmi, hogy „gyűlöllek”, vagy „megöllek”. Minden olyan főhős izgalmas, akihez ilyen komplexitással lehet viszonyulni. Ezt nagyon nehéz megmutatni, mert a forgatókönyvek gyakran egy kaptafára készülnek. Ebben a filmben benne van Tilla története, de benne van az enyém is: hogyan lehet megmutatni egy férfit és apát úgy, hogy éppen próbálja emberségessé összekalapálni magát.

Hogyan lehet részeget, de főleg ilyen részeget játszani?

Van a szórakoztató részeg. Van az elájulós részeg. Van a sokat beszélő, van az agresszív. Ezekből kell összegyúrni valamit. Rengeteg alkoholista a szinten tartó részeg. Találkoztam olyan művészekkel, például Balkay Gézával vagy Ternyák Zoltánnal, akik egy bizonyos pontig csodálatosak voltak. De egy ponton túl már jött az összecsuklás. A Sanyit körüllengő önimádatban mindennapos dolog így hazamenni. Tizenötezer alkalommal elalszik, tízszer agresszív lesz, tízből az egyiket látjuk aztán mi. A részegségnek az a foka érdekes, amikor az ember nem veszi észre a környezetét, és minden róla kezd szólni. Én, én, csak az egó – művészeknél ez brutálisan erősen jelen van. Ezt lehet lebegtetni úgy, hogy nem tudni, merre fog ez az este tartani: vicces lesz, vagy nem. Sokszor csak pengeélen múlik az életünk. Ez a pengeél ott van minden szereplő életében is, főleg a Polgár Tomi által játszott Pali és az én karakterem életében.

A főszereplő egoizmusa azért érdekes, mert bábszínész, nem a saját arcával megy a színpadra.

Nem akartuk megbántani a bábszínészeket, ezért is van benne az a szöveg, hogy a mai fiatal bábosok már sokkal érdekesebb dolgokat csinálnak. Az én karakterem a hagyományos és népi bábozás nagyon közepes szintjén művelő bábszínésze. Az édesapja, Szálka Sándor nagyon nagy színész volt, úgy kell elképzelni, mint Páger Antalt vagy Sinkovits Imrét. Amikor egy művész az apja árnyékában sodródik, az is egy feldolgozhatatlan trauma lehet. Borzasztó érzés lehet, hogy hiába halt meg az édesapád, te mindig a kicsi Szálka leszel. Egy idő után már nem tud az alkoholba menekülni.

A művészi szál Tillától jött?

Igen, abszolút.

Meg kellett tanulnia bábozni?

Alap dolgokat meg kellett tanulnom, volt segítségünk, de ezt nem lehet megtanulni két hét alatt.

Mi volt a legnehezebb dolog, amit meg kellett tanulnia egy film vagy egy sorozat miatt?

Az életet kell jól ismerni, az a legfontosabb. Meg hogy az ember ne hazudjon magának. Mert akkor jön az arcoskodás, az elcsúszás egymás mellett. Ha eljut hozzád az a gondolat, hogy jelentesz valamit, akkor abban a szerepben tetszelegsz otthon is. Nem mondod ki, de gondolod, hogy milyen jó vagy – ezek nagyon veszélyes elemei egy színész életének.

Ön belecsúszott ilyesmibe?

Bízom benne, hogy nem. Nem kell keresnem már a helyem. Vannak nagyon erős cölöpök az életemben. Vannak barátaim, akik nagyon jó szőnyegeket raknak le elém, és azzal jól tudunk dolgozni. Sokat adnak nekem, és én is sokat adok nekik.

Már húsz éve szerepel filmekben, színházban harminc éve játszik. Ez már azért egy sikeres karrier.

Valaki játszhat negyven évig is, és tehet fel magának kérdéseket, hogy jó-e, amit csinál. A kérdés az, hogy tudja-e gyógyító erővel csinálni. Hozzám sokféle típusú ember jön oda. Azt gondolják, hogy megszólíthatnak, könnyedén, lazán, és nem lesz egy művészkedő beszélgetés belőle. Az Aranyélet vagy a Tiszta szívvel azért volt jó, mert a magyartanártól az Aldi-pénztárosig, a maffiózótól a jó újságíróig mindenki örömmel tudott róla beszélni. Mindenféle társadalmi csoportra hatást kell gyakorolni, ez az igazi jó dolog szerintem. Most a Spektrummal dolgozom egy sorozaton, a Gyorskocsi utcában a takarítónő és a főnyomozó is tudja, ki vagyok. A művészetnek az az ereje, hogy nem egy intellektuális csevegést csinálsz, hanem megmártózol az élet részébe, ahol mindenki érezheti azt a fájdalmat vagy éppen szerelmet, az egy nagyon fontos dolog. Hogy mi okoz egy színésznek boldogságot? Ha ezt elmondják neki, és azt is elmondják, hogy mire jött rá valaki, amikor látta őt. Ezeket sosem szabad félvállról kezelni.

Van közös jelenete Cserhalmi Györggyel. Vele most játszott először együtt, ugye?

Igen. Két évvel ezelőtt volt egy találkozásunk, Salamon András filmes iskolájába közösen felvételiztettünk fiatalokat Kerekes Vicával és vele. Nyilván ilyenkor az ember provokálja, hogy beszéljen bizonyos dolgokról. Hogy készült az Amerikai anzix? Miért utószinkronizálták a Psychében? Ha az ember belül friss és eredeti, akkor mindegy, hogy mennyi idős. És Cserhalmi friss, és hála istennek egyre erősebb. Jó érzés a közelében lenni, de ez a jelenet másik szereplőjére, Ujlaki Dénesre, a színház és film nagy bölényére is igaz. Fontos, hogy az ember frissen tartsa magát, Jancsónak kilencvenévesen még az éjjeliszekrényén is latin meg görög szótárak voltak.

Cserhalmi György a stáblista szerint saját magát játssza a filmben, összeér a film és a valóság. Az ön esetében volt ilyen, ahol összeér?

Van egy pont, amikor Sanyi újra elkezd inni. Mond egy olyan mondatot, hogy utoljára nyolc hónapja ivott, és abból baj lett. Van, hogy felrobban a férfiasság az emberben, és megtébolyodik az alkoholtól, az elég komoly gondokat okozhat. Nem tudja belőni az arányokat, hogy azzal megbánt-e valakit. Egyik pillanatban sármos, a másikban bántó. Ezeket nagyon nehezen tudja kezelni egy olyan ember, aki tudja, hogy mikor van hatással, de nem tudja, hogy mikor rombolja le azokat. Nagyon nehéz út a megtörténtet meg nem történtté tenni. A küzdelem nem egy városi, úri huncutság, az alkoholizmusban demokrácia van. A Hűvösvölgyön, jobb minőségű itallal, de ugyanúgy küzdenek, mint Kiskundorozsmán. Ezért találták ki Amerikában a harmincas években az Anonim Alkoholistákat. Mindenkinek erősíteni kell egymást, összekapaszkodni.

Ön volt ilyen gyűlésen?

Voltam. Ott mesélte valaki azt a történetet, hogy ideges volt a 7-es buszon, annyira lassan ment, hogy közel volt ahhoz, hogy kirángassa a sofőrt és neki vezesse az egészet egy háznak. Az volt a dilemmája, hogy a gyűlésre menjen, vagy ezt csinálja helyette. Lehet, hogy olyan nehéz napja volt, és ki akarta rakni a mondat végére a pontot. Ha ezt egy támogató közösségben nem tudja elmondani, akkor benne fortyog, felrobban, majd lemegy a boltba és vesz egy üveg vodkát. És onnantól megint kezdődik a visszaesés. Nagyapám cipész volt, gyerekkoromban láttam, hogy vág egy darabot a sonkából, és iszik hozzá a saját borából egy pohárral. Neki ez lehetett a kávé. Apám ügyvéd kollégái közül sokan ötven-hatvan körül meghaltak. A mindennapi stressz, az alkohol, a cigi szétmarja az embert. Ezekről beszélni kell.

Till Attila minden filmjében szerepelt eddig. Ennyire jó szerepeket ad, vagy ön ennyire lojális?

A lojális nagyon szar szó. Ha megnézzük a Pánik meleg rendőrét, Balogh Pistát a Csicskában, Rupaszovot vagy most ifjabb Szálka Sándort, ezek mind igazi hősök. Hogy antihős vagy főhős, azt döntse el más. De ezekből szépen kirajzolódik, hogy mit gondolunk egymásról, ő milyen bizalmat ad nekem, hogyan pofoz akár évekig egy forgatókönyvet rám igazítva. Ez egy csodálatos ajándék. Én nem szeretem magam jobban, mint őt, és ő sem szereti magát jobban nálam. Egyformán szeretjük az érzést, hogy vagyunk egymásnak. Egy dolgot sajnálok csak, hogy tíz éve csinált utoljára nagyjátékfilmet. A Tiszta szívvel-t 2014-ben forgattuk, de két évvel később mutatták be. Szimler Bálint élete első játékfilmjét 38 évesen forgatta. Enyedi Ildikónak volt tizenöt éve, amikor nem csinált filmet. Mundruczó már meg tudja oldani külföldről, hogy ebben az NFI-s langyos vízben nem vesz részt. Török Feri megcsinálta az 1945 című filmet, akkor miért nem evidencia, hogy őt szeretik?

Erre nincsen magyarázatom.

Miért kell ennyit várnia valakinek, akinek a Tiszta szívvel meg a Csicska című filmjei elég nagy kört mentek a világban? A hatvanas-hetvenes években ez emberibb módon zajlott. Többen csinálhattak filmet, az élet aztán eldöntötte, hogy mi az, ami fennmarad. Hajós Alfrédból miért nem csinálhatott Török Feri egy filmet? Azért, mert nem az ő kölykük. Ennyi. Nincs ez túlragozva. Egy fiatal rendezőből úgy lesz középkorú, hogy rádöbben: bassza meg, nem csináltam semmit. Utoljára 2020-ban forgattam NFI-s filmet, mindkettőt őszintén szeretem, az egyik a Szia, életem!, a másik a Larry. Azóta lassan öt év eltelt. De úgy érzem, hogy ha valamibe tiszta lelkiismerettel bele tudsz állni, akkor azt csinálni kell. Jó lenne nyugodt szívvel tükörbe nézni 2038-ban is.

Fennáll ez a veszély? Megkeresik ilyen ajánlatokkal is?

Nem akarok konkrétumot mondani, de volt egy-kettő. Intelligensen elmondtam, hogy nem szeretnék részt venni. Amikor Aczél György megnézte a Psychét, és látta a szülési jelenetet, amikor a véres placenta beleesik a fehér lavórba, azt mondta, hogy de undorító. De ez nem ugyanaz a probléma, mint amikor egy filmre egy egész gondolkodást akarsz hamis ködben ráerőltetni. Nem ugyanaz a szint. Valószínűleg nem ugyanolyan lehetett a könyörtelen Aczéllal beszélgetni Örkényről, mint Hankó Balázzsal Esterházyról.

Meddig lehet olyan gesztusokból, mint a gázsi nélküli forgatás Tillával, karriert csinálni?

Nem értem a kérdést.

Legalább öt olyan darabra lehet ősszel jegyet venni, amiben játszik.

Ezek most zakatolnak. Az igaz, hogy két napot nyaraltam összesen az őszi szezon előtt. Úgy éreztem, hogy egy hetet sem fogok bírni az évadból, de aztán az ember öngerjesztve bepörgeti magát, és akkor csinálja. Most jobb, nyugodtabb vagyok. Tíz évvel ezelőtt egy ilyen évadot simán megugrottam. De most nem esik jól, hogy öregszem. Nem gondolok sokat rá, de kurvára bosszant. 53 éves leszek karácsonykor. Azt érzem, hogy nehezebb beolajozni magam reggel. Olyan vagyok, mint az Óz, a varázslóban a Bádogember, be kell magam fecskendezni, hogy elinduljak. Utána a motolla bepörög, hajtja magától a szél, az eső, a düh vagy az öröm.

Ezt sosem tudtam eldönteni, hogy ön belső késztetésből hajtja magát, vagy azért, mert a szakma megköveteli.

Mindegyik. Kell, hogy viszonylag nyugodtan tudjunk élni. Olyanokkal dolgozom, akiket sosem árulhatok el, mert velük kezdtem színházat csinálni, vagy a barátaim. Az És mi van Tomival?-t akkor kellett megcsinálni. De rengeteg oka van annak, ha az ember nem tud megállni. Ha meg tud, akkor valószínűleg vége van valaminek, kiégett, kiürült. Kiégés minden munkahelyen van, de mi, színészek sokkal nagyobb visszajelzést kapunk, mint egy irodista. Ez talán több erővel tud felvértezni a következőre.

Június 8-án a Hősök terén Magyar Péter rendezvényén elszavalta a Szózatot. Ezt miért vállalta el?

Életem végéig bántam volna, ha nem vállalom el. „Az nem lehet, hogy annyi szív hiában onta vért” – szavalod, és látsz több tízezer zászlót magad előtt. Székely zászlót, EU-s zászlót is. Tizennyolc évesen a saját ballagásomon szavaltam a Szózatot, ‘90-ben, rendszerváltáskor. Akkor éreztem utoljára ilyen erőt. Eltelt harmincnégy év, de mélyebben vagyunk, mint akkor. Az MDF már gyakorlatilag egy jó minőségű tokaji bor ehhez a Koccintós-kultúrához képest, ami most van, amiben a hazugságot és az aljas kétszínűséget gyűlölöm a legjobban. Én azért álltam ott ki, mert éreztem, hogy egy fontos pillanat. Megjelent a lehetőség, hogy életem legszebb éveit talán nem ebben kell eltöltenem, mint ahogy tettem 38 és 52 éves korom között. Nem töltene el nagy örömmel, ha hatvan évesen is Menczer Tamást kellene hallgatnom, hogy mit gondol a világról.

Az És mi van Tomival? október 31-től látható a mozikban.