A Semmelweis kapta a legjobb film, Koltai Lajos a legjobb rendező díját a Magyar Mozgókép Fesztiválon

2024. június 16. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton átadták az idén MOZ.GO névre keresztelt Magyar Mozgókép Fesztivál díjait. A legjobb játékfilmnek járó elismerést a Semmelweis kapta (kritikánkat a filmről itt olvashatja), és a legjobb rendezőnek járó díjat is a film alkotójának, Koltai Lajosnak ítélte a zsűri. A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Törőcsik Franciska vehette át a Cicaverzumért, a legjobb férfi főszereplő díját pedig Bezerédi Zoltán Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmjében nyújtott alakításáért.

Fotó: Ladoczki Balazs
Fotó: Ladoczki Balazs

Breier kapta a legjobb elsőfilmesnek járó elismerést is, a Bolond Istók a legjobb tévéfilmnek járó díjat vihette haza, a legjobb producernek pedig Zákonyi S. Tamást ítélték A nemzet aranyai című dokumentumfilmért. A mellékszereplők díjait is a Semmelweis-film adta, Gálffi László és Mészáros Blanka vihette haza a szobrot.

A díjakról idén is ötfős szakmai zsűri döntött, a zsűri elnöke Ternovszky Béla rajzfilmrendező volt, további tagjai pedig Udvaros Dorottya színművész, Dombrovszky Linda rendező, Kárász Róbert, a Duna Médiaszolgáltató tartalomfejlesztésért felelős igazgatója és Lukácsy György dramaturg.

Összesen huszonkét kategóriában osztottak ki díjat, a DUNAMSZ és az MTVA Huszárik Zoltán-díját posztumusz Vitézy Lászlónak ítélték, a diákzsűri díját a Kojot négy lelke, a legjobb kisjátékfilm díját Chilton Flóra alkotása, a Széllel szemben kapta. A közönség A nemzet aranyai című filmet szavazta meg a legjobbnak. A legjobb operatőr Győri Márk lett a Hadik fényképezéséért, a legjobb forgatókönyvírónak Fonyódi Tibort és Tóth Barnabást találta a zsűri a Mesterjátszmáért.

A magyar független filmesek közül egyedül Boross Martin rendező filmjét válogatták be a Magyar Mozgókép Fesztivál programjába, a Nyersanyagot két kategóriában is jelölték, végül nem kapott díjat. Boross a film szerdai vetítése után felolvasott egy szolidaritási nyilatkozatot, amelyben a független filmesekkel szembeni kirekesztő gyakorlatokkal szemben állt ki. Azt mondta, a magyar filmszakmában jelenleg „túl nagyok a feketelisták, és alkotók egy szűk rétegének helyzetbe hozására van csak szándék”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!