2024. február 23. – 16:26
Bezsidult. Nem fájdalmasan, sokkal inkább ingerülten, feszültséggel telve hangzik el a kifejezés a Lefkovicsék gyászolnak című filmben, nagyjából fél óra elteltével. Addig sem unatkoztunk, de ez a jelenet kifejezetten hatásos, amikor az apa (Bezerédi Zoltán) élcelődik a fián, Ivánon (Szabó Kimmel Tamás, aki nemrég volt az After+ vendége), és ráadásul ott van még egy rabbi is.
A film közben egy beszélgetésrészlet villant be. Vagy harminc éve, a gimiben hallottam először ezt a szót. Hogy lehet bezsidulni? – kérdeztem naivan az osztálytársamat, aki akkoriban tette meg a bezsidulás első lépéseit Egerben –, mire azt válaszolta, hogy többféleképpen. Én meg néztem, mint egy jamaicai bobos, aki először lát jeget. A zsidó létet többféleképpen lehet értelmezni, nincs egységes irányelv – jött az újabb tanítás. Majd az összegzés:
A lényeg, hogy a magunkban lévő ürességet adjuk át a hitnek.
Hogy a filmbeli Iván bezsidult, annak oka a film alapkonfliktusa, de az most klasszikus övön aluli ütés lenne tőlem, ha már a harmadik bekezdésben leírnám, mi volt az. A lényeg, hogy maradéktalanul átadja magát a hitének, és még harcol is Izraelért. Az apa ezzel is viccelődik. Az a rész kifejezetten megrázó, amikor feltárul a múlt nagy traumája a két felnőtt férfi között. Iván nemcsak egy apja számára fontos versenyről lépett le, hanem a családi házból, majd az országból is.
A Bezerédi által alakított Lefkovics Tamás bokszedző, és talán bokszapuka is. A tenisz-, golf- vagy fociapuka kifejezés a világ minden pontján ugyanazt jelenti: a szülő hiszi, hogy a saját, meg nem valósult álmát a gyerek majd könnyedén, akadályokat átugorva teljesíti. A szorító sarkából látni nagy győzelmeket maga az igazi beteljesülés, a széles vásznú álom.
Az öreg Lefkovics fanatikus és konok. Nem a Rockyban látott edzőtípus, de még A millió dolláros bébiben látott Clint Eastwood is egészen más. Imádja a hivatását 70 évesen is, éltető eleme, hogy elmagyarázza a gyerekeknek, hogyan kell mozogni, hogy kell indítani egy jobbegyenest, hogy annak hatása is legyen. Állandó a pezsgés és a nyüzsgés körülötte, szeretik a fanyar humorát az öltözőben. A felesége is a pezsgés része, limonádét készít a gyerekeknek. Van egy tehetséges tanítványa, aki az egyik legfontosabb mellékszereplő, mert segít megértetni, miért olyan az edzőbá, amilyen, ha például a vallásról vagy a vallás elutasításáról van szó. Az edzőnek van egy taníthatatlan érzéke, amivel meg tudja ragadni a tanítványai figyelmét. A szavai, a gesztusai és a viccelődései is ülnek.
Eközben épp a saját gyerekével nem találja meg a hangot.
Pontosabban valamikor megtalálta hozzá, de épp a boksz volt az, ami elüldözte tőle, emiatt évek óta nem beszélnek egymással. Az unokáját felületesen ismeri csak, azt sem tudta, hogy beszél magyarul is. A kipa miatt úszósapkának becézi. Iván pedig az apját viszonzásul egyszerűen csak fogvédőnek.
Csak azért találkoznak újra, mert Lefkovicsné meghal. Már megvolt a repülőjegye, hogy Izraelbe menjen, és találkozzon a nagyobbik, hatéves unokával meg a pár hónapos kis testvérével. Hogy Lefkovics mennyire a sporton és az eredményességen keresztül nézi és értelmezi a világot, arra adalék, hogy a meghalt feleségről azt emeli ki a hivatalban, hogy majdnem kijutott egyszer egy Európa-bajnokságra tornában, mert valaha válogatott kerettag volt, de végül a nagy versenyre nem került be. Az edzőidentitás elnyomja az apai létet, miközben több érzelemre képes a tanítványaival, mint a saját gyerekével.
Ezek után jön a gyász időszaka. Az egy hétig tartó süve, amikor le kell takarni a tükröket, mert a szellemek még ott vannak, és közben ülni a házban. Közhely, hogy mindenki másképp gyászol, mert a filmben háromféle változatot láthatunk három különböző generációtól. A gyász közben Lefkovics nagypapa mintha varázsütésre megkapná a használati utasítást az unokához, és a boksszal nyeri el a rokonszenvét. De a 6 éves kisfiú élete első pofonját nem tőle, hanem az apjától kapja, és nem kesztyűben.
Vannak a filmben kiszámítható jelenetek, elfogy például a nagymama nagy gonddal főzött lekvárja. Az is kikövetkeztethető, hogy egy hét alatt valamennyire rendeződik az apa és a fiú kapcsolata, de azért ebben vannak fordulatok. Közhelyektől, kliséktől sem mentes a mondanivaló, de jók a képek, nem ugyanazok a lakás fényei, valahogy a hangulathoz mindig hozzátesznek, vagy épp elvesznek, ha arra van szükség. Jók a karakterek és felépített a szekrénnyel való vívódás, hogy ne csak a lélekről szóljon az élet, hanem a hétköznapokról is. Az abszurd helyzetek keverednek a fájdalommal.
A gyászban is keveredik a humor, ha már dramedy a film műfaja. Az ökölvívás és a vívódás periodikusan visszatér, de a komikum végig ott van a 85 percben. A rendező, Breier Ádám (akinek ez az első játékfilmje) azt mondta, hogy sok eredetileg jónak látszó poént nem tettek a filmbe. Na de zsidó vicc nélkül mégis hogy nézne ki egy ilyen film? Sehogy.
Bemegy a kaftános zsidó egy vadnyugati kocsmába a vállán egy békával.
Felnéz a csapos, és kérdezi, hát ezt meg hol szerezted?
Mire megszólal a béka: Brooklynban rengeteg ilyen van.
A Lefkovicsék gyászolnak február 22-től látható a mozikban.
