Azért tűnt el az Artportal, mert az egykori tulajdonos örököse még nem döntött a lap sorsáról

2024. április 24. – 18:13

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy arról mi is beszámoltunk, hétfő óta elérhetetlen a 2003-ban alapított artportal.hu. A művészeti lap mögött álló csapat egy pár mondatos Facebook-bejegyzésben vett búcsút a portáltól. Azt írták, „az a csapat, amelyik az elmúlt években működtette és tartalommal töltötte meg az artportált, befejezte tevékenységét”, majd hozzátették, hogy az oldal további sorsáról a tulajdonosai döntenek.

Telefonon sikerült elérnünk Kaszás Miklóst, aki társtulajdonosa és volt ügyvezetője a weboldalt kiadó Artportal Hungary Kft.-nek. Kaszás szerint a jelenlegi helyzet egy még folyamatban lévő örökösödési procedúra miatt állt elő. „Kiss Ferenc volt a többségi tulajdonos, de sajnos ő tavaly szeptemberben elhunyt. Ő mindig is missziójának tekintette, hogy támogassa a művészeteket, ezért is fektetett elképesztő összegeket és munkát az artportálba. Halála után elkezdődött az örökösödési procedúra, amely jelenleg is zajlik, ennek lezárultával rendelkezhet az örökös az artportalról.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!