Megszűnt a húsz éve működő Artportal, hétfő óta már a lap weboldala sem elérhető

2024. április 24. – 14:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Hétfő óta nem elérhető, azért az Artportal.hu ennél többet érdemelne” – írta ki Facebook-oldalára Nagy Gergely, az oldal egykori főszerkesztője. A művészeti adatbázist és hírportált 2003-ban hozta létre az Enciklopédia Kiadó, az alapító F. Almási Éva volt. Most, húsz évvel később az artportal munkatársai a portál hivatalos Facebook-oldalán búcsúztak a művészeti laptól:

Nagy Gergely szerint az oldal nemcsak azért érdemelne többet, mert ő és még sokan mások is sok éven keresztül dolgoztak ezen és ezért a lapért, hanem azért is, mert fontos dokumentuma és platformja a hazai és régiós kortárs művészetnek. „És mert éppen most gyakorlatilag nincs, mert elfogyott, vagy már csak nyomokban létezik művészeti kritikai újságírás Magyarországon. Én nagyon remélem, hogy senki, sehol nem nyom meg egy delete gombot” – áll Nagy bejegyzésében.

A Wikipédia szerint az artportalon művészeti híreket, interjúkat, programajánlókat publikáltak, az East art mags címmel pedig négy kelet-európai művészeti hírportál együttműködésben angol nyelvű tartalmak is megjelenhettek.

A weboldal gerincét a 8000 szócikkből álló Kortárs Magyar Művészeti Lexikon (I-III) képezte, aminek kiadója és felelős szerkesztője F. Almási Éva volt. Ezt egészítette ki egy új, közel 4000 szócikkből álló, fiatal művészek nevét is tartalmazó adatbázis, amit szintén F. Almási szerkesztett 2003 és 2012 között.

2012-ben a portálnak új tulaja lett, Kiss Ferenc, a weboldal kiadója pedig az Artportal Hungary Kft. lett.

F. Almási 2010-ig volt a portál főszerkesztője, ezután Rieder Gábor vette át a vezetői posztot, majd 2013-ban Nagy Gergely ült a szerkesztői székbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!