Blikk: Kárász Róbert a közmédiához igazol kreatívigazgatónak, az MTVA cáfol

2022. december 10. – 19:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kárász Róbert az MTVA egyik új igazgatójaként igazol a közmédiához, ahol kreatív vezető lesz, írta a Blikk. A Media1-nek egy névtelenül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy az ATV néhány hete távozó műsorvezetője egészen pontosan kreatívigazgatói feladatkört kapott, méghozzá 2022. december 1-jétől.

Frissítés: Az MTVA vasárnap éjszaka cáfolta a hírt, hogy Kárász Róbert a közmédiánál folytatná pályafutását. A Telexnek küldött levelükben azt írták: Az MTVA nem tervezi Kárász Róbert vezető, vagy bármilyen más beosztásban történő foglalkoztatását, ebből fakadóan képernyős feladatok ellátásában sem számít nevezett televíziós újságíró munkájára.”

Kárász Róbertet telefonon kerestük a hírrel kapcsolatban. Azt írta, hogy sms-ben keressük, majd miután ez megtörtént, azt válaszolta, hogy köszöni a megkeresést, nem nyilatkozik. A műsorvezető egy hete az Instagramon „adásszünetet” jelentett be, ami így kérészéletűnek bizonyulhat:

Hogy jutottunk el idáig?

Nem lesz egyszerű, de megpróbáljuk összefoglalni, hogy kerül Kárász Róbert az ATV-ről az MTV-be. Kárász még októberben jelentette be, hogy távozik az ATV-től, ahol a reggeli műsor egyik műsorvezetője volt. Először arról szóltak a hírek, hogy közös megegyezéssel válnak meg egymástól, így Kárász november végéig képernyőn marad.

Majd november 4-én jött a kínos eset, amikor az ATV egy stúdióba rakta Baranyi Krisztinát és a Pesti Srácok munkatársát. Baranyi, aki korábban nyilvánosan megfogadta, hogy propagandalapnak soha nem fog nyilatkozni, csak az adásban tudta meg, hogy ki lesz az egyik újságíró, aki kérdezni fogja,

így a politikus élő adásban újból közölte, hogy nem válaszol.

Az ügynek aztán lett egy Fürjes Balázs vs. Baranyi szála, illetve egy Baranyi vs. Jeszenszky Zsolt leágazása is.

Mi történt ezek után? Nos, dióhéjban:

  • Kárász a Facebookon arról írt, Baranyi az adás előtt igenis találkozott a Pesti Srácok újságírójával, így tudhatta, hogy ő lesz a kérdező, ám
  • Baranyi azt mondta, Kárász nem mond igazat, mire
  • az ATV közölte, hogy Kárász az engedélyük nélkül kommentált a Facebookon, és állításai nem tükrözték a valóságot, erre
  • Kárász elismerte, hogy nem kért engedélyt a csatornától a kommentre, de nem is gondolta, hogy ez szükséges, és
  • Baranyi amúgy is az „ember szemébe mézes-mázas, majd a következő pillanatban hátba szúrja”, úgyhogy
  • Kárász jelezte is a csatorna vezetésének, hogy a maradék két hetet már nem viszi végig, többet ott nem vezet műsort.
  • Tudták követni? OK.

Mit mondott Kárász, mihez fog kezdeni?

Kárász Róbert októberben azt mondta, hogy igazából számára a fogyatékkal élők ügye és foglalkoztatása a legfontosabb, ezért a jövőben a Premier Kultcaféra és a Fogadj Örökbe Egy Macit alapítványra akar koncentrálni. A koncentráció ezek szerint megtörtént, most jöhet az MTVA kreatívigazgatói állása.

A szigetvári születésű Kárász Róbert a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként kezdte az újságírói pályafutását. Dolgozott a pécsi televízióban, majd a Magyar Televíziónál volt szerkesztő, műsorvezető. Ezt követően megfordult az RTL Klubban, utána 2016 áprilisáig a TV2 Mokka című reggeli műsorát vezette, és 2017 februárjában került az ATV-hez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!