Az Azovsztal orosz ostromakor a kamera mentette meg a civileket a haláltól

„Február 24-én Los Angelesben voltam. Körbetelefonáltam a barátaimat, mindenütt hitetlenkedve fogadták a hírt, hogy a háború elkezdődött. Tudtuk persze, hogy előbb-utóbb megtörténik. És azt is, hogy ez nem az olimpia idején lesz – ahogy most a pekingi olimpiánál, úgy 2014-ben a szocsi téli olimpiánál is megvárta Vlagyimir Putyin a játékok végét a háborúval” – mondta a budapesti filmbemutatóra érkezett Jevgenyij Afinyejevszkij.

Nem figyelt a világ eléggé az elmúlt nyolc évre

A Szovjetunióban született, de az Egyesült Államokban élő 50 éves rendező-producer ekkor már tudta, hogy vissza fog térni a 2014–15-ben forgatott Tél tűz alatt című dokumentumfilmjéhez, amely a Majdan győzelmével, az oroszbarátként aposztrofált, az EU helyett Moszkvához közeledő Viktor Janukovics elnök elmenekülésével ért véget.

„Az utolsó mondat azért abban a filmben is arról szólt, hogy a háború elkezdődött, és annak mennyi halottja van” – de Afinyejevszkij elismeri, hogy a Krím orosz elfoglalása és az orosz támogatást élvező kelet-ukrajnai szeparatistákkal vívott harcok elmúlt nyolc éve észrevétlenebb volt a külvilág számára a kelleténél.

Az orosz földgáz nem egyenlő a biztonsággal

„Ha 2014-ben a világ úgy reagált volna, ahogyan ma, akkor talán megelőzhettük volna ezt a háborút. De nem vagyok politikus, sem elemző. Dokumentarista vagyok, filmet készítek.”

Azért egy ideig a politikánál maradunk, így annál, hogy a magyar kormány meglehetősen különutas az EU-ban és a NATO-ban, kritizálva az Oroszország elleni szankciókat és az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányokat.

„Van, aki Ukrajnát segíti, hogy megállítsa a háborút, van, aki az ellenséget, mert a földgázbeszerzést tartja a legfontosabbnak” – ez Afinyejevszkij szerint rövidlátó politika, mert „tegyük fel, hogy Magyarország olcsó gázhoz jut az Oroszországnak tett szolgálataiért, csak arra nem gondol, hogy ezekben a fűtött lakásokban” nem lehet valódi biztonság, amíg a szomszédban háború dúl. Méghozzá a harmadik világháború, amelyet azért nevez így, mert nem csak az oroszokról és az ukránokról szól: „vannak országok, amelyek Ukrajnát támogatják, és vannak, amelyek Oroszországot – például Irán a drónokkal.”

48 operatőr, 9 vágó

Az invázió február 24-i kezdete után márciusban érkezett Ukrajnába, ahol azóta háromszor járt. „De nem lehettem ott folyamatosan, mert a munka többi részét is intézni kellett, meg biztonsági okokból is, mert sejthető volt, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) is a seggemben van.”

„A munka szervezését még februárban elkezdtem, összeszedtem a csapatomat, akikkel még az előző filmen dolgoztunk. Velük csináltam egyébként a szíriai filmeket is. Ez volt a szerencsém, hogy ez a csapat készen állt, így hamar elkezdhettük a munkát. A célom ugyanis az volt, hogy fél év alatt készen legyen a film. Méghozzá azért, mert a dolgok természetéből adódóan világos volt, hogy idővel belesimul a hírekbe a háború és szinte elfelejtődik, ahogyan ez Szíriával is történt.

Tudtam, hogy hamarosan emlékeztetnem kell a világot. Most pont itt az ideje, ezért is volt fontos, hogy fél év alatt készen legyünk, de senki nem hitte, hogy sikerülhet.

A munka nagy volt, rengeteg logisztika, 43 operatőr dolgozott a filmen, kilenc vágó, Ukrajnában, Európában és Amerikában.”

„Volt mindenféle nézői fogadtatás. Minél többen látják, annál inkább. Van, akit meg tudsz győzni az érvekkel, van, akit már túlságosan hipnotizált a propaganda. Európában is, Amerikában is” – mondta Donald Trump előző amerikai elnökre utalva, aki a fake newst hol a maga javára vetette be, hol másokat vádolt hamis hírek terjesztésével. „A propaganda fogalma tehát nem ismeretlen előttem, láttam, hogyan kerít sokakat hatalmába ott is a teljes őrület” – a rendezőnek több barátjával is megszakadt a kapcsolata, mert azok Trumpot követték.

Nem a politika érdekli, hanem az emberek

„A világban sokfelé a goebbelsi propagandatechnikák köszönnek vissza, csak most még több technikai eszköz áll hozzá rendelkezésre, hogy egy ország propagandagépezete más országokban is veszélybe sodorhassa a józan észt.” Sajnálatára ennek a kamera is sokszor eszköze.

„Persze a kamera életet is tud menteni – mondta a rendező. – Itt van az egyik alanya a filmnek, Anna Zajceva, aki a kisfiával együtt azért kerülhetett ki élve az Azovsztalból, mert a kamera tudatta a világgal, hogy ott civilek, nők és gyerekek is vannak”, akiket ki kellett engednie Oroszországnak, megállítva egy időre Mariupol ostromát.

Moszkva sokáig tagadta, hogy az acélgyár területén mások is vannak az ukrán katonákon és az Azov ezred tagjain kívül – akiket az orosz állami média egyszerűen náciknak mondott. Az Azovsztal ostromáról itt, az acélművet május közepéig védő katonákról és bent ragadt civilekről itt írtunk bővebben.

Afinyejevszkij oroszként rálát a putyini propagandára is, bár közelről nem szemléli. „Az utóbbi harminc évben többször is voltam Oroszországban, de csak fesztiválokon, Szentpéterváron, Moszkvában, igazából nincsen az országgal folyamatos kapcsolatom.”

A Majdanról szóló 2015-ös filmjét – amelyet Oscar-díjra is jelöltek – volt, aki egyoldalúnak érezte, mert nem mutatta meg árnyaltan a Majdan tüntetőinek összetettségét, így a szésőjobboldali, nacionalista Pravij Szektort (Jobboldali Szektor).

„Ők ugyanúgy emberek, akik a nép jogának védelmében léptek a Majdanon úgy, mint mindenki más. Ott volt szegény és gazdag egyaránt, együtt fejezték ki a népakaratot. Kitartottak együtt a hideg télben, a golyózáporban” – ütötte el az elfogultsággal kapcsolatos kritikákat, amelyek a páratlan utcai felvételeket és az elbeszélők visszaemlékezéseit jó ritmusban váltogató, az érzelmeket valóban átadó filmet érték.

Ahogy az akkori, úgy a mostani film is alulnézetből, az utca perspektívájából, a szenvedő civilek, orvosok, aktivisták, katonák és családjaik szemszögéből szemléli az eseményeket, kerülve a politikai magyarázatot. „Én filmesként igyekszem hangot adni a népnek, Ukrajnának, hogy meghallja őt a világ. Meg akarom osztani a nézővel azt, amit én láttam, amit én éreztem. Aztán döntsön ő.”

Putyin ellen csak az erő használ

„Megértem Ukrajnát, az országot, amelyik nem akar visszatérni a múltba. Az ukránok a saját jövőjükért, a saját földjükért, a saját gyerekeikért harcolnak. A saját kultúrájukért. Ne feledjük el, hogy a Kijevi Rusz előbb jött létre, mint Moszkva” – mondta az orosz születésű rendező, akinek származása nehézséget is jelentett.

„2014-ben, a Majdan idején nem volt szó Oroszországról, így nem is számított, hogy én hol születtem. Most viszont, amikor visszamentem Ukrajnába, akkor a határon az első alkalommal hosszas kihallgatáson estem át. Hiába amerikai az útlevelem, látszik, hol születtem, mi a nevem. De ezt megértem, háborús helyzet van, lehettem volna provokátor is. Szóval, igen, ez benne van a levegőben, még most is, de mindaz, amit én Ukrajnáért tettem, már elég bizonyíték arra, hogy nem vagyok provokátor.”

„Az én alkotómunkám lényege, hogy lehetőséget adjak az embereknek arra, hogy beszélhessenek. Hogy figyelmet kapjon az, ami a világban történik, hogy ezzel cselekvésre ösztönözzem a nemzetközi közvéleményt.” Szerinte ugyanis Putyinnak most már nincs más lehetősége, csak az, hogy mindent egy lapra, a háborúra tegyen fel. „Ezért kell erőfeszítés a világtól, hogy ennek véget vessen. Mert a gonoszt le kell győzni.”