Kihűl tőle a kávé

Kicsit faramuci helyzet, amikor újságíróként olyan eseményről tudósít az ember, amelyen egy újságíró kolléga ötlete alapján készült könyvről beszélget újságíró barátja/kollégája, miközben a közönség soraiban több újságíró kolléga/barát ül. A nehezített pálya ellenére igyekszem tárgyilagosan összefoglalni, mi történt a Telex második könyve, A félig olvasott könyv és más történetek című kötet bemutatóján, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A Nemzeti Táncszínház egyik termében tartott könyvbemutatón Munk Veronika, a Telex alapító főszerkesztője, lapunk tartalomfejlesztési vezetője beszélgetett a kötet egyik szerzőjével, Darvasi Lászlóval, a címadó novella szerzőjével (hiába keresik majd a kötetben a nevét, a tárcáit több, mint 30 éve Szív Ernő néven jegyzi). Egy asztalnál ült velük Fillér Máté, lapunk munkatársa, a novellák illusztrátora. A könyvben Darvasin kívül 23 szerző összesen 28 novellája olvasható, amelyet Haász János kollégánk szerkesztett (bővebben erről nagyobb keretes írásunkban olvashat).

Az üdítően barátságos és oldott hangulatú kötetbemutatón Munk Veronika először elmondta, hogy az volt az alapkoncepció, hogy a szombatonként a Telexen megjelenő tárcanovellák minden visszatérő szerzőjének jelenjen meg írása a kötetben. Ezt egészíti ki három bónusztárca, amelyek itt olvashatók először.

A tárca jellegzetes, kihalófélben lévő sajtóműfaj, mely átmenet az irodalom felé. Jelen kötet tárcanovellái tematikusan sokfélék, több foglalkozik az írással és az irodalommal – egy ilyen tárca adta az antológia címét is. Ugyanakkor a szerzők gondolatait érezhetően – és érthetően – meghatározta a februárban kitört orosz–ukrán háború, annak minden borzalma és felfoghatatlan embertelensége. Ez a téma szintén több írásban visszaköszön.

A kábé egyórás beszélgetésben időről-időre búvópatakként tört elő a tárcaműfaj maga, melyről Darvasi osztott meg apró tudásmorzsákat a közönséggel. Megjelent

• a műfaj rövid eredettörténete – az 1800-as évek vége felé bukkant fel a lapokban, és bármi lehetett tárca, ami „nem volt szorosan politika”, a novellától a folytatásos regényig;
• jellemzői – „a jó tárca olyan, hogy kihűl tőle a kávé”;
• és az is, hogy a kihalás szélén áll – „manapság már nincsenek napilapok vagy ami van, az olyan is”.

Milyen a jó a tárca? – ez volt a másik visszatérő kérdés, amit Darvasi meg is válaszolt: elsősorban nagyon szabad műfaj, amiben jó, ha megjelenik a humor vagy az irónia.

Munk Veronika azt is megkérdezte, hogy milyen technikai módszerrel dolgozik egy író, amikor felkérésre ír. „Nyilván lesz az embernek rutinja is, de a legfontosabb az ötlet” – válaszolta Darvasi, aki 3-4000 közé becsüli az elmúlt 35 évben készült tárcáinak számát. Ötletei rendre a zsebében landolnak cetliken, vagy a fejében, ahol akár alvás közben is írja tárcáit.

„A tárca nagyon ügyel a formára, figyelmes műfaj. A tárca figyeli az olvasó arcát, hangulatát, állapotát (…). Kifejezi a tárca, hogy kell neki az olvasó, a lételeme, hogy olvasója van, hiszen újságba készül”

– olyan, mintha egy könyvből idéztem volna, nem? Pedig Darvasi a helyszínen mondta ezeket fejből, ekképp is illusztrálva, milyen az, amikor az író fejben ír, és ezt azonmód ki is mondja.

Mivel a Telex-cikkek olvasottságát elég pontosan tudjuk mérni, a tárcaszombatokat övező érdeklődés azt mutatja, hogy az embereket érdekli a kortárs szépirodalom. Darvasi László számára ez egy új tapasztalat, mivel hosszú éveken át írt tárcákat, ráadásul így: „Fogalmam sem volt, hányan olvassák és mik a visszajelzések.” És hogy miért olvassa szombatról-szombatra egy masszív olvasótábor a tárcákat? „Talán, mert a Telexnek emelkedettebb, iskolázottabb a közönsége. Van igényük az irodalomra. Ezt nem dicséretként mondom” – dicsérte olvasóinkat Darvasi.

Majd a könyvkiadás kulisszái mögé vezette be az egybegyűlteket:

„Ha egy kiadó tárcakötetet kap, nagyon szomorú lesz és azt mondja, Regényt hozzál már! Regényt!”

Majd miután méltatta kollégánk, a kötetet szerkesztő Haász János egyik – a könyvben is szereplő – novellájának „bravúros megoldását”, felolvasta 80 százalék című tárcáját, azért ezt, mert meglepetésére nagyot ment a Facebookon. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének egyik kijelentésére reflektál az írásban, miszerint a magyar irodalom nyolcvan százalékát kukázná. „A lényeg az, hogy jó író nincsen közepes vagy rossz író nélkül. A rossz író vagy a közepes író is írhat jót, tán még remekművet is, és a rossz író is tévedhet ingoványos vagy aknákkal elbutított földekre. A jó mű a rosszakból táplálkozik, belőlük lélegzik és eszik, sokszor tőlük sikkant el ötletet” – olvasható a tárcában.

A félig olvasott könyvben remek írók remek írásai váltakoznak, és az összes tárcát egy-egy illusztráció vezeti be, melyek kollégánk, Fillér Máté munkái. „Inkább klasszikus illusztrációk ezek, ilyenkor inkább a képzőművészeti oldalam engedem szabadon, míg a cikkekhez készült grafika alkalmazott műfaj.” Fillér kifejezetten örült annak, hogy könyvillusztrátorként „szabadon festegethetett”, néha pedig annak is örült volna, ha egyik-másik író zárójelben megjegyzi, milyen illusztrációra gondol a saját szövege mellé. Elmondta azt is, hogy nem igazán akart emberalakokat használni, inkább egy-egy apró részlet kiragadására törekedett. Ő Benedek Szabolcs Ki ad karácsonyra festményt ajándékba? című tárcanovelláját olvasta fel, mint mondta, életében először tett ilyet közönség előtt.

Az esemény végén kis biztatásra a jelenlévők is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, a nézőtérről érkező egyik kérdést minden bizonnyal a kötet címe ihlette: hogyan lehet rávenni az embereket arra, hogy több végigolvasott könyv legyen? Darvasi szerint ez az írón és az olvasón is múlik, az olvasás pedig nagyon komoly munka, „sok esetben verejtéket, kínt követel”. Szerinte nem lehet mit tenni,

„a világ tele van félig olvasott könyvekkel, de nincsen félig megnézett kép”

– nézett jelentőségteljesen Fillér Mátéra.

Ha netán a Könyvfesztiválról lemaradt, itt tudja megvenni A félig olvasott könyvet és elődjét, A fukusimai búvárt is, a kettőt együtt jelentős kedvezménnyel.