A Thália egyik színésze olyan tanárokat hív meg az előadásaira, akiknek nincs pénzük színházba járni
2022. szeptember 22. – 10:01
frissítve
Ember Márk, a Thália Színház színésze az évadban havi egy alkalommal meghív egy tanárt és családját az egyik előadására – ígéri a fiatal művész a Facebookon.
„A pedagógusaim nélkül ma én sem lehetnék az aki. Szeretnék ebben az évadban minden hónapban meghívni egy előadásomra olyan pedagógusokat – és családjukat – , akiknek ezen körülmények között nincs lehetőségük erre költeni” – írja.
A színész hozzátette: a jegyeket az egész családnak állja, és szükség esetén az útiköltségbe is beszáll.
Nyár elején Pécsen is indult egy alulról szerveződő kezdeményezés, aminek keretein belül helyi vállalkozások biztosítanak kedvezményeket a pedagógusoknak.
Mindeközben a pedagógus-szakszervezetek gördülő sztrájkkal tervezik folytatni a tiltakozást, miután továbbra sem kaptak kielégítő ígéretet a kormánytól a béremelésre.
Magyarországon a pedagógusok bére a felsőfokú végzettségűek fizetésének mindössze a 60 százaléka, míg Szlovákiában 70, Ausztriában 85 százalék. A fejlett országokat tömörítő OECD-országokban 90 százalék az átlag.
A kormány már régóta az EU-val való megállapodáshoz kötött helyreállítási alapból szeretné finanszírozni az ágazat béremelését, azt azonban továbbra sem tudni, mikor érkezhet meg ez a pénz. Egyelőre Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: januártól 10 százalékos béremelést tudnak garantálni a tanároknak, a pedagógusok bére 2027-ig fogja elérni a diplomás átlagbér 80 százalékát. Ugyanakkor a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez mindössze évi 14 százalékos béremelést jelent, ők ehelyett azonnali, 45 százalékot követelnek.
Nemrég hosszú interjú jelent meg a Telexen egy pedagógussal, aki tizenhárom év után hagyta ott a tanári pályát. Lendvai Dorottya az interjúban azt mondta: „A legtöbb tanár ismerősöm nem ebből él, hanem ez a hobbijuk.”