Mennyit keresnek a tanárok?

2022. szeptember 2. – 16:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon a pedagógusok bére a felsőfokú végzettségűek fizetésének mindössze a 60 százaléka, míg Szlovákiában 70, Ausztriában 85 százalék. A fejlett országokat tömörítő OECD országokban 90 százalék az átlag. Akik segítik a tanárok munkáját, például a gyógypedagógusoknak, pedagógiai asszisztenseknek a bére már 2008 óta nem emelkedett. A pedagógusok illetményének „vetítési alapja” (magyarán az az összeg, amelyhez képest a bértáblában a fizetést meghatározzák) ma is a 2014-es minimálbér, ami 101 500 forint, a kormány ugyanis ezt ezen a szinten befagyasztotta.

A kormány most azt ajánlotta, hogy 2028-ig a pedagógusok fizetését a diplomás átlagbér 80 százalékáig emelik meg. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint azonban ez mindössze évi 14 százalékos béremelést jelentene, belső felmérésük szerint a tagságuk ehelyett 45 százalékot tartana elfogadhatónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!