Megváltozott jogviszonyban folytathatja az SZFE-n Forgács Péter és Koltai M. Gábor

2022. szeptember 2. – 11:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Csütörtök délelőtt újabb tanárokat küldtek el a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE). Információink szerint Herczeg Tamás, az intézmény Színházi Intézetének nemrég kinevezett vezetője Forgács Péter egyetemi docensnek és Koltai M. Gábor tanársegédnek mondott fel” – írta csütörtökön a Népszava. Az egyetem azonban, ha nem is cáfolta egyértelműen a lap értesülését, árnyalta a képet pénteki közleményében, mutatott rá a Hvg.

Az SZFE vezetése azt írta, a sajtóhírekkel szemben „Forgács Péter és Koltai M. Gábor számára az oktatási munka, az óraadási lehetőség továbbra is adott és biztosított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, tehát oktatói munkájukat – megváltozott jogviszonyban – folytatni tudják. Ezért kizárólag az ő döntésükön múlik, hogy élnek-e a felajánlott lehetőséggel.”

Pár nappal ezelőtt M. Tóth Géza egykori rektort és Balázs Gábor egyetemi tanárt is kizárta a Doktori Tanácsból a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa. Az SZFE rektora, Rátóti Zoltán augusztus 26-án azonnali hatállyal megszüntette Karsai György professzor, a Doktori Iskola vezetőjének munkaszerződését. Júliusban lemondott az SZFE HÖK elnöke, mert nem akart tovább harcolni az egyetem vezetésével.

Az SZFE-ben az elmúlt időszakban felsőbb döntésre előbb kicserélődött az irányítás, majd emiatt az oktatói gárda jelentős része is. A hallgatók jelentős része ezt az egyetemi szabadság elvesztésének élte meg, tüntettek, épületet foglaltak, sztrájkoltak. Az ügyről itt olvashatják korábbi cikkeinket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!