Várhatóan 30 millió forintos gyorssegélyt ad az Átriumnak a főváros

2022. július 5. – 12:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A főváros vezetése kedden dönt arról, hogy a költségvetésből miként biztosítsanak forrásokat három budapesti színháznak – mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes. Beszélt arról is, hogy az Átriumon kívül a Centrál Színháznak és Pintér Béla társulatának is támogatást kívánnak nyújtani.

Bősz Anett a műsorban arról is beszélt, hogy bár Budapest is szűkös keretekből gazdálkodik, a kulturális és szociális intézmények támogatására mindig biztosítanak forrást.

Az Átrium Színház néhány hete már küldött segélykiáltást, ötpontos közleményt tett közzé a honlapján és a Facebook-oldalán is, amiben részletesen leírták, hogyan működnek, és ehhez a működéshez miért kérnek támogatást önkormányzatoktól, cégektől, magánszemélyektől és az államtól is.

Az Átriumhoz a múlt héten öt nap alatt 3,6 millió forint felajánlás érkezett a közönségtől, azóta pedig a felajánlások értéke meghaladta a 25 millió forintot. Az Átriumról szóló részletes cikkünket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!