Megírta az Átrium, miért kérnek támogatást az I. kerületi önkormányzattól

2022. június 14. – 10:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Reakció lejárató cikket írni szándékozó újságírók részére” címmel ötpontos közleményt tett közzé a honlapján és a Facebook-oldalán is az Átrium Színház, amiben részletesen leírják, hogyan működnek és ehhez a működéshez miért kérnek támogatást önkormányzatoktól, cégektől, magánszemélyektől és az államtól is.

„A minisztérium ebben az évben sok független színház működési pályázatát NEM bírálta el, ezért idén NULLA forintot kaptunk eddig, ebből és a további támogatásokból kell üzemeltetnünk a színházat”

– fogalmaznak. Bár egyértelműen nem jelzik, a színház közleménye arra cikkre reagál, amely „Alföldi örülhet: tízmilliókat kaphat a baloldaltól az Átrium” címmel jelent meg a Magyar Nemzetben június 2-án.

A lap ebben arról írt, hogy az I. kerületi önkormányzat együttműködési szerződést kötne az Átrium Színház alapítványával. A cikkben megszólal Gulyás Gergely Kristóf, I. kerületi fideszes önkormányzati képviselő, aki szerint „már az is problémákat vet fel, hogy a kerületi középiskolásoknak és gimnazistáknak érzékenyítő programokat akarnak tartani az Alföldi Róbert nevével fémjelzett magánszínház szervezésében”. A képviselő szerint problémás az is, hogy a Várnegyed polgármestere egy másik kerületben működő, független színháznak akar pénzt adni.

Az Átrium közleményében erre úgy reagált, hogy valóban készítenek „társadalmi érzékenyítő” programot középiskolásoknak és egyetemistáknak. „Ezek az előadások a Mentőcsónak név alatt futó tantermi produkciók: a több gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválon elismerést kapott, immár 300. előadásán is túl lévő Szociopoly című, a mélyszegénység problémáira érzékenyítő interaktív színházi társasjátékunkkal, amelyet Bass László szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi adjunktusa jegyez.”

Az Átrium Színház független színház, amelynek alkotói között szerepel többek között Alföldi Róbert, Gyabronka József, Hernádi Judit, Farkas Franciska, Ember Márk és még sokan mások.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!