A Balaton fölött terpeszkedne a Club Aliga helyére tervezett óriási szálloda

2022. január 21. – 23:35

Másolás

Vágólapra másolva

Január 24-én online közmeghallgatást tart a Somogy Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi osztálya a Club Aliga területére tervezett beruházással kapcsolatban, írta a Hírbalaton, miközben az ingatlanfejlesztés első üteméről, egy szállodakomplexumról is elérhetővé váltak a látványtervek.

A kormányhivatal októberben döntött úgy, hogy a „tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások várhatók, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása szükséges”, amelynek ki kell terjednie a többi között az élővilágra, a biológiai sokféleségre, különös figyelemmel a védett természeti területekre és értékekre, a Natura 2000 területekre vagy épp az épített környezetre és a kulturális örökség elemeire.

A magaspartra tervezett szálloda látványterve a part felől nézve – Fotó: Lima Design/Somogy Megyei Kormányhivatal
A magaspartra tervezett szálloda látványterve a part felől nézve – Fotó: Lima Design/Somogy Megyei Kormányhivatal

A kormányhivatal által elérhetővé tett látványtervekből az rajzolódik ki, hogy a magaspart tetejére hatalmas szállodát terveznek, amely uralhatja környezetét, elsősorban a Balatont. A terület másik része parcellázásra vár, ehhez számos építészeti értéket bontanak el, több 20. századi eleji villát, modernista épületet rombolnak le. (Mindezekről ebben a cikkben olvashat részletesen.) A tervekből kiolvasható, hogy egy 40 egységből álló kisházsort építenének a 122 szobás szálloda mellett.

A magaspartra tervezett szálloda látványterve madártávlatból – Fotó: Lima Design/Somogy Megyei Kormányhivatal
A magaspartra tervezett szálloda látványterve madártávlatból – Fotó: Lima Design/Somogy Megyei Kormányhivatal

Évek óta szó van róla, hogy a Balaton egyik legértékesebb, jelenleg rengeteg zöldfelülettel rendelkező területét felparcellázzák és beépítik, és láthatóan most már finisébe fordult ez a törekvés. A projekt jelentős kormányzati hátszéllel fut, nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánították – ezzel egy sereg építési szabály is kikerülhető –, és a tulajdonosok közel tízmilliárd forint támogatást kaptak már. A 46 hektáros területet a Pro-Mot Hungária Kft. szerezte meg, amelyben 2018-ban lett többségi tulajdonos az akkor még Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Appeninn Nyrt., később, 2020 tavaszán pedig Jellinek Dániel érdekeltségébe került.

A civilek azt szeretnék elérni, hogy a terület kiemelt státusza megszűnjön, és az építkezők tartsák be a Balaton-törvény jogszabályait. Attól tartanak, hogy a beépítéssel elveszik a Balaton-part szabad hozzáférhetősége.

Ahogy korábban megírtuk, a kormány szerint ellenzéki hiszti a Club Aliga miatti aggodalom Balatonvilágoson, hiszen 2007-ben privatizálták az egykori pártüdülőt, a civilek pedig nyilván csak politikai játékot játszanak, amikor azt állítják, hogy veszélyben a parthoz való szabad hozzáférés az Appeninn Nyrt. Ingatlanfejlesztési projektje miatt. A civilek és az önkormányzat kisebbségben lévő képviselői szerint azonban a Balaton lenyúlásának főpróbája zajlik a településen azzal, hogy egy kormányrendelettel felülírták mindazt, amit a part védelmében a privatizáció ellenére elért az Aligai Fürdőegyesület.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!