A bíróságok nem válhatnak a kritikusok elhallgattatására szolgáló fegyverekké
Magyarországon szeptember közepén ültették át az uniós jogszabályt, amely a közéleti részvételt akadályozó perek (SLAPP-ek) ellen lép fel. A határidő május 7. volt, azaz még az előző kormány ideje alatt el kellett volna fogadni az EU irányelvét megvalósító magyar törvényt, de a feladat már az új kabinetre maradt. Az irányelv végleges változatáról bővebben ebben a cikkünkben írtunk, itt pedig egy olyan esetről, ahol felvetették, hogy SLAPP-ről lehet szó.
A jogszabály iránt amúgy sem volt nagy az Orbán-kormány lelkesedése, a 27 tagországból egyedüliként szavaztak rá nemmel. Az uniós irányelvről az európai parlamenti felelősét (jelentéstevőjét), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez tartozó Tiemo Wölkent kérdeztük.
Nem kell ahhoz újságírónak lenni, hogy egy ilyen per hatással legyen ránk. Ha valaki felemeli a szavát egy közérdekű ügyben, visszaélésszerű jogi eljárás célpontjává válhat. A per maga fegyverré válhat. Megfélemlítésre, kifárasztásra és végül elhallgattatásra használják. Ez az egyedi eseten messze túlmutatóan bénítólag hat. Amikor túl drágává válik, hogy felemeljük a szavunkat, a demokrácia túlságosan elhalkul.
A SLAPP-ek átnyúlhatnak a határokon, miközben jelentős a tagállamok közötti eltérés abban, hogy milyen védelmet nyújtanak ellenük. Közös alapszintre volt szükségünk, hogy megakadályozzuk a nemzeti jogrendszerek közötti különbségek kihasználását, a jogi fórumok közötti válogatást. Az EU SLAPP-ellenes irányelve csak egy alap az összehangolt minimális előírásokhoz. A tagállamoknak nyújthatnak erősebb védelmet.
Elégedett vagyok azzal, hogy egy erős európai keretet alakítottunk ki, de nem állítanám, hogy az irányelv tökéletes. Kompromisszumokat kellett kötnünk, különösen a szabályok hatókörénél, amely alá a tagállamokon belüli ügyeket is be szerettük volna vonni. Az számít, hogy elértünk olyan fontos biztosítékokat, mint a korai elutasítás, a védelem az EU-n kívüli országok visszaélésszerű ítéletei ellen, valamint a költségek és a támogatás szabályozása. Ez egy fontos első lépés, de nem szabad, hogy ez legyen az utolsó.
Ennél egy kicsit árnyaltabb a helyzet. Az irányelvet a határon átnyúló következményekkel járó polgári és kereskedelmi ügyekre kell alkalmazni, ami szélesebb körű, mint egyszerűen megkérdezni, hogy hol laknak a felek. A tisztán határon belüli ügyek kívül esnek az irányelv hatókörén. Ez egy korlát, de épp emiatt ösztönöztük, hogy a tagállamok ennél tovább mehessenek nemzeti szinten. Kikötöttük, hogy a kommunikációs eszközöket is figyelembe kell venni. Az EU azt írja elő, mekkora legyen a védelem minimális szintje, a tagállamok ezt emelhetik.
A Tanács egyetértett abban, hogy az ilyen perek problémát jelentenek. Az ellentét leginkább arról szólt, hogy milyen erős legyen a válasz, és milyen eszközöket használjunk. Az Európai Parlament szélesebb körű védelemre és erősebb biztosítékokra törekedett, míg a Tanács óvatosabb volt a hatókörnél és az eljárásokra gyakorolt következményeknél. Végül kompromisszumra jutottunk, de ez a folyamat valós tárgyalás volt, nem csak jóváhagyás.
Határozottan különböző álláspontok voltak, de a vita nagy része arról szólt, mennyire menjünk messzire, hogyan tudjuk a gyakorlatban működőképessé tenni a biztosítékokat, és hogyan védjük meg az ilyen perektől az áldozatokat, miközben biztosítjuk az igazságszolgáltatás elérhetőségét a jogos perekhez.
Jelentéstevőként nekem kellett többséget építenem a hatékony védelem mögé. A nagyon erős parlamenti többség megmutatta, milyen széles körben támogatják, hogy komolyan vegyük az ilyen pereket. A közös nevező egyszerű volt: a bíróságoknak meg kell védeniük az emberek jogait, és nem válhatnak fegyverekké a kritikusok elhallgattatására.
A végrehajtása még folyamatban van, és túl korai lenne befejezettnek nyilvánítani a közéleti részvételt akadályozó perek elleni harcot. Egy jó irányelv csak annyira erős, amennyire valós védelmet nyújt a bíróságokon.
A valódi próba most az, hogy a tagállamok kihasználják-e ezt a lehetőséget erősebb nemzeti biztosítékok kiépítésére, hogy a bíróságok hatékonyan használják-e, és bevonják-e a hazai eseteket ahelyett, hogy csak az irányelv határon átnyúló hatókörére korlátoznák a jogszabályt.
