Többször rálőttek az orosz katonai hírszerzés magas rangú tábornokára Moszkvában

Többször rálőttek egy orosz tábornokra Moszkvában péntek reggel – írja a BBC. A támadó elmenekült a helyszínről. A tábornok állapota egyelőre nem ismert.
Az orosz Interfax azt írja, a merénylet célpontja az orosz védelmi minisztérium egyik altábornagya, Vlagyimir Alekszejev volt. A férfit kórházba szállították.
Az orosz nyomozó bizottság (ICR) szóvivője az Interfaxnak azt mondta, egy, a moszkvai Volokolamszkoje sugárúton található lakóépületben „egy még azonosítatlan személy több lövést adott le egy férfire, majd elmenekült a helyszínről”. Az ügyben eljárás indult, a helyszínelés jelenleg is folyik, szemtanúkat kérdeznek ki, valamint átnézik a környék térfigyelő kameráit is.
Alekszejev az orosz katonai hírszerzés, a Felderítő Főcsoportfőnökság (GRU) második embere.
Az Európai Unió azután helyezte szankciók alá, miután a GRU-t azzal vádolták meg, hogy a katonai szervezet állt a 2018-ban az Egyesült Királyságban, Salisburyben elkövetett idegméreg-támadás mögött. A GRU három ügynöke 2018-ban mérgezte meg az egykor kettős ügynökként működő Szergej Szkripalt. Szkripal a lányával együtt túlélte a merényletet, bár súlyos sérüléseket szenvedtek a méregtől. Később az is kiderült, hogy a Szergej Szkripalt megmérgező orosz ügynökök állhatnak egy 2014-es csehországi robbantás mögött is, melynek végrehajtása során Budapesten is megfordultak.
Alekszejev fontos szerepet töltött be az ukrajnai offenzívában is. Mariupol 2022-es ostroma alatt ő volt az orosz delegáció egyik tagja az Ukrajnával folytatott tárgyalásokon. De ő tárgyalt a Wagner zsoldoshadsereg vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal is, amikor Putyin egykori bizalmasa 2023 júniusában az orosz katonai vezetés ellen fordult. Prigozsin 2023 augusztusában halt meg, amikor lezuhant a magángépe Oroszországban.
Egyelőre nem tudni, mi áll a tábornok ellen elkövetett merénylet hátterében. Bár Ukrajna korábban több magas beosztású katonai tisztviselő ellen követett el merényletet Oroszország területén, a péntek reggeli támadást egyelőre nem kommentálta Kijev.
Az orosz katonai hírszerzés korábban azt állította, január végén meghiúsítottak egy katonai merényletet Szentpéterváron. 2024 decemberében Moszkvában egy elektromos rollerre szerelt bombával felrobbantották Igor Kirillovot, az orosz nukleáris, vegyi és biológiai erők vezetőjét. Az ukrán katonai hírszerzés, az SZBU azt állította, ők álltak a támadás mögött. Az ügyben végül idén januárban ítéltek börtönbüntetésre egy üzbég férfit.
2025 decemberében szintén egy robbanásban halt meg az orosz hadsereg egyik tábornoka Moszkvában. Az orosz hatóságok szerint Fanyil Szarvarov tábornok, a fegyveres erők kiképzési osztályának vezetője az áldozat, akivel egy autó alá rejtett robbanószerkezet végzett.