Pénteken Ománban folytatódnak az amerikai–iráni nukleáris tárgyalások
Az Egyesült Államok és Irán megegyezett abban, hogy pénteken nukleáris tárgyalásokat tartanak Ománban – írta a BBC. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a találkozó Omán fővárosában, Maszkatban lesz, amit amerikai tisztviselők is megerősítettek.
Maszúd Peszeskján iráni elnök még a hét elején rendelte el az Egyesült Államokkal folytatott nukleáris tárgyalások újrakezdését, egy arab diplomata viszont arról beszélt a CBS Newsnak, hogy bár soha nem függesztették fel a Teherán és Washington közötti tárgyalásokat, szerda reggel még bizonytalanok voltak.
Donald Trump amerikai elnök korábban többször is megfenyegette az iráni rezsimet, hogy katonai csapásokra számíthatnak, ha nem hagynak fel az atomprogramjukkal és az iráni tüntetők gyilkolásával. Szerdán az NBC News arról kérdezte az amerikai elnököt, hogy kell-e aggódnia Ali Hamenei ajatollahnak. „Azt mondanám, hogy nagyon aggódnia kellene, igen. Aggódnia kellene. Mint tudja, tárgyalnak velünk” – mondta Trump.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban azt mondta, hogy Steve Witkoff, Trump különmegbízottja eredetileg Törökországban akart találkozni iráni tisztviselőkkel és más regionális hatalmak képviselőivel, amikor „ellentmondásos jelentéseket” kaptak Irán részvételéről. Rubio szerint ahhoz, hogy a tárgyalásoknak valódi eredményük legyen, nem koncentrálhatnak kizárólag az iráni nukleáris programra, ahogy azt az irániak szeretnék. „Bizonyos dolgokat is be kell vonniuk, többek között a ballisztikus rakétáik hatótávolságát, a régióban működő terrorista szervezetek támogatását, a nukleáris programjukat és a saját népükkel szembeni bánásmódjukat” – mondta Rubio.
Vasárnap az iráni külügyminisztert a CNN kérdezte az Egyesült Államok vélt követeléseiről. „Trump elnök azt mondta: »nincsenek atomfegyverek«, és mi teljes mértékben egyetértünk ezzel. Ez nagyon jó üzlet lehetne. Természetesen cserébe a szankciók feloldását várjuk. Tehát ez a megállapodás lehetséges. Ne beszéljünk lehetetlen dolgokról” – válaszolta Aragcsi.
Az Egyesült Államok az utóbbi hetekben jelentős csapásmérő erőt vezényelt az iráni partok közelébe. Donald Trump amerikai elnök így próbál nyomást gyakorolni az Ali Hamenei ajatollah vezette iráni rezsimre, hogy az mondjon le atomprogramjáról, egyezzen ki Washingtonnal, és ne gyilkolja tovább az iráni tüntetőket.
A teheráni rezsim azután került Trump célkeresztjébe, hogy a 2025 decemberében, a megélhetési válság miatt kirobbant, de hamar általános rendszerellenes mozgalommá dagadt tiltakozások ellen példátlan erőszakkal lépett fel. Január közepén Trump azzal biztatta a tüntetőket, hogy „a segítség úton van”, de a küszöbön álló akciót akkor regionális szövetségesei rábeszélésére, illetve Teherán önmérsékletről szóló ígéreteinek hatására lefújta. Két hét múlva Trump újra fenyegetni kezdte az iráni vezetést, ezúttal elsősorban a nukleáris program létesítményeinek teljes leszerelését és a dúsított uránkészlet átadását követeli.