Sz. Bíró Zoltán: A putyini Oroszországban több a politikai fogoly, mint Brezsnyev alatt a Szovjetunióban
„Nem egyszerűen egy agresszorról van szó, hanem egy olyan autokráciáról, sőt, diktatúráról, amelyik sokkal keményebben lép fel, mint ahogyan a ‘70-es, ’80-as években léptek fel a Szovjetunióban azokkal szemben, akiknek nem tetszett az adott politikai berendezkedés” – mondta Sz. Bíró Zoltán a Vlagyimir Putyin vezetése alatt álló Oroszország társadalmának elmúlt években tapasztalt átalakulásáról a Téma évadzáró adásában. A történész, Oroszország-szakértő szerint a brezsnyevi időszakon is túltesz a politikai okból bebörtönzöttek száma Oroszországban.
Ugrásszerűen nőtt az Ukrajna egésze ellen, 2022 februárjában indított háború óta a kémkedés és hazaárulás vádjával bebörtönzöttek száma: 1997-től 2022-ig összesen kétszáz ilyen ítélet született, az elmúlt alig négy évben pedig 800. Lehetnek köztük olyanok, akik ezeket a bűncselekményeket valóban elkövették, de az egyre szűkebb térben mozgó jogvédő szervezetek arra jutottak – már amelyik működhet, elvégre a legrégebbi emberi jogi szervezetet, a Memorialt már be is tiltották –, hogy ezeknek az ítéleteknek nagy aránya politikai alapon történt, jegyezte meg a történész.
A társadalmi ellenálást felőrölte az elnyomás és a propaganda
A háború első évében vagy korábban a 19 évre elítélt, börtönében 2024-ben meghalt ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij kapcsán még voltak tüntetések, így akkor a hatalom még nagyon hevesen reagált – sokak ellen indított eljárást. A példát statuáló hatalom számítása bejött: ahogyan a társadalom aktívabb tagjai ezekkel a következményekkel szembesültek, már kevesebb volt a tiltakozás, így 2024-től az ítéletek száma csökkent, igaz, a büntetési tételek nőttek: a vádlottak korábbi átlagosan hat év helyett nyolcat kapnak. Ehhez az eszközt a szélsőséges tevékenység és a terrorizmus vádja adja, amelyet könnyen aggatnak a putyini rendszer kritikusaira vagy a hivatalosan csak különleges katonai hadműveletnek nevezhető háború oroszországi ellenzőire.
A súlyosabb büntetési tételek fenyegetik mindazokat, akik terroristának vagy szélsőségesnek minősített szervezetekkel kerülnek kapcsolatba, mint amilyen volt a néhai Navalnij Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa (FBK).
A társadalom óvatos, egy része belefásult a rendszerbe – mondta Sz. Bíró. Az oroszok egy részét viszont meg is győzte az állami propaganda arról, hogy az Ukrajna ellen indított háború a II. világháborúhoz hasonlóan szent célt követ, önvédelmi, antifasiszta alapon – ezért is fontos része a hivatalos szókészletnek az ukrán vezetés vonatkozásában a náci jelző és az, hogy Kijev támogatása mögött ilyen ideológiai meggyőződéssel a kollektív Nyugat áll.
Putyin a háborúval pótolta a gazdasági növekedést
Ahogy csökkent a 2000-es években még látványos gazdasági növekedés, és kellett volna népszerűtlenebb intézkedéseket hozni, mint például a nyugdíjkorhatár növelése, úgy esett 2012-től Putyin társadalmi támogatottsága is, amit a Krím 2014-es annexiója lökött vissza a korábbi magasságokba – hívta fel a figyelmet az összefüggésre Sz. Bíró. Az Oroszország-szakértő szerint ez a számítás azóta is bejött, a háború támogatása – igaz, a társadalom fentebb említett megfélemlítése mellett – stabilan 70-80 százalék között van. Igaz, a megkérdezettek kétharmada szerint ideje lenne békét vagy tűzszünetet kötni.
Putyint egészében azonban – miután a rendszer egy „konszolidált autokrácia” – nem kényszeríti társadalmi nyomás arra, hogy kompromisszummal zárja le a háborút, ellentétben az ukrán elnökkel. A háborúban lassan négy éve ellenálló Ukrajna társadalmának hangulatával viszont Volodimir Zelenszkijnek számolnia kell – márpedig abban nagy a megosztottság Ukrajnában, hogy milyen feltételekkel – mekkora terület feladásával és milyen nemzetközi biztonsági garanciákkal – köthetne békét az ország, már amennyiben erre az orosz fél egyáltalán hajlandó.
Amerikai–orosz összjáték az EU-ban zárolt orosz vagyonról
A gazdasági szankciók részeként az orosz jegybanki vagyon EU-ban ragadt részét zárolták. Ezt idén decemberben a tagállami kormányok egy külön, minősített többséggel elfogadható rendelettel is befagyasztották, de nem csak fél évre, hanem amíg nincs vége a háborúnak és Oroszország nem fizet jóvátételt. A döntés miatt Orbán Viktor az uniós jogállamiság megszűnéséről beszélt – de ezt megakadályozni már nem tudta. Igaz, fenntartásaival nem volt egyedül, Csehország, Szlovákia, az orosz vagyon bő kétharmadát őrző Belgium, valamint Olaszország, Málta és Bulgária is ellenezte, hogy közvetlenül a befagyasztott orosz vagyonból finanszírozzák Ukrajnát.
Sz. Bíró felhívta a figyelmet arra a különös amerikai–orosz összjátékra, amelynek láthatóan az volt, a célja, hogy ezt az összeget az EU mégse zárolja, hanem tegye hozzáférhetővé Oroszország számára, ráadásul úgy, hogy ebből 100 milliárd dollárt közös orosz–amerikai alapba helyezve használnának fel Ukrajna – vagy esetleg akár az orosz fennhatóság alá került ukrajnai részek – újjáépítésére úgy, hogy az újjáépítésből generált haszon felét az Egyesült Államok kapja. Ezt tartalmazta az orosz igényeket Ukrajna rovására szem előtt tartó amerikai rendezési terv, méghozzá azzal a kitétellel, hogy ehhez az orosz vagyonból biztosított, az EU zárolása alól felszabadított 100 milliárd dollár mellé az európai államok tegyenek még százmilliárdot.
Bár Orbán Viktor minden Ukrajnának szánt európai ráfordítást ellenez – erre kampányt is húzott fel – valamiért a magyar kormánynak nincs kifogása a Donald Trump által képviselt terv ellen, amely az európaiak kontójára sokkal nagyobb összeget írna elő egy sokkal gyengébb, részben orosz érdekszférába visszakényszerített Ukrajna megsegítésére. Ez elől az amerikai terv elől „az utat végül az európai többség elzárta”, vont mérleget Sz. Bíró, megjegyezve, hogy egyelőre Ukrajna finanszírozását 2026-27-re Európa megoldotta az átmenetinek szánt megoldással, az EU 90 milliárdos hitelfelvételével, amelyben Magyarországnak, Csehországnak és Szlovákiának nem kell részt vennie.
A szakértő szerint Orbán legutóbbi moszkvai útján minden bizonnyal tárgyalt arról, hogy milyen mozgástere van Magyarországnak az EU tagjaként az orosz vagyon zárolásának megakadályozására, illetve arról, hogy milyen szerepben szállhat be a magyar fél az amerikai szankciókkal sújtott Lukoil és Rosznyefty európai érdekeltségeibe, elsősorban Bulgáriában és Szerbiában. Ennek ellenére Sz. Bíró szerint kicsi esély van arra, hogy „éppen Magyarország legyen az, amelyik ebben az ügyben”, a szintén bejelentkező amerikai olajipari cégek árnyékában labdába rúghatna. Egyelőre az orosz sajtóban sem jelent meg olyan információ, amely szerint ilyesmiről megállapodás született volna az orosz és a magyar fél között, akár Orbán, akár később, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter, illetve a kíséretében Moszkvába utazott cégek képviseletéből álló delegáció látogatása során.
Orbán átveszi a putyini érveket
Egyre közelebb csúszik az orosz állásponthoz a magyar kormány álláspontja – állapította meg az Oroszország-szakértő Orbán legutóbbi brüsszeli nyilatkozata kapcsán, amely szerint már „az sem világos, hogy ki támadott meg kit” az Ukrajna elleni háborúban. „Ez lényegében annak a gondolatnak az átvétele, amit Putyin hajtogat, hogy »hát nem mi támadtuk meg Ukrajnát«”, de legalábbis rákényszerítették Oroszországot a fellépésre.
Sz. Bíró felidézte, hogy az Orbán-kormány más orosz érvet is átvett, például hogy „átvágták Oroszországot”, mert azt az ígéretet kapta Moszkva a Szovjetunió felbomlásakor, hogy a NATO nem bővül keletre, valamint hogy a Nyugat nem volt hajlandó tárgyalni Oroszország biztonsági érdekeiről, noha ez is „szemenszedett hazugság”, mondta a történész. Emlékeztetett, hogy a keleti bővítés tilalma a két Németország egyesülésekor arra vonatkozott, hogy a németekén kívül más erők nem jelennek meg a megszűnő NDK területén – ami azóta is érvényes.
Sz. Bíró szerint Ukrajnának előbb biztonsági garanciát kellene kapnia: a NATO-tagságot megfelelőnek tartaná, ám erre Trump elnöksége alatt nincsen esély, és csak ezután lenne logikus a gazdasági-politikai integráció az EU-tagsággal. Ez szerinte Magyarország érdeke is lenne. Az ukrán társadalom azonban már kevéssé bízik abban, hogy a NATO-tagság megvalósulhat – egyre többen a Szovjetunió idején Ukrán területen lévő atomarzenál mintájára saját nukleáris erők felépítését támogatnák, ez azonban nem reális, az viszont igen, hogy saját hadserege legyen annyira megerősítve, hogy képes legyen az önálló védelemre. Erre már csak azért is van igény, mert a korábbi nemzetközi garanciák végül súlytalanoknak bizonyultak Oroszországgal szemben 2014-ben és 2022-ben is.
A jelenlegi helyzetben feltételezhető, hogy a béke érdekében Ukrajna hajlana arra, hogy az oroszok által elfoglalt területekről de facto lemondjon, ha jogilag nem is – feltéve, ha kap erős nemzetközi biztonsági garanciát, stabilan finanszírozott erős hadsereggel. Ebben az esetben nincsen szükség sem NATO-tagságra, sem NATO-tagok nemzetközi kontingensére, ami méreteiben is óriási teher lenne és „Oroszország szemében is vörös posztó” – mondta Sz. Bíró, aki szerint ez tehát alapja lehetne egy békének, ám ezek nélkül a megállapodás „Ukrajna számára kapitulációt jelentene”. Emellett nem hagyható el a háborús jóvátétel és a háborús bűnök miatti elszámoltatás kérdése.
Putyin ugyan nem valószínű, hogy „Hágában találná magát” a Nemzetközi Törvényszék előtt, de Sz. Bíró szerint a háborús bűnök teljes figyelmen kívül hagyása „olyan botrány lenne Európa 21. századi történelmében, amit pillanatnyilag elképzelhetetlennek tartok”.
Emellett kérdés lehet az Oroszországot érintő nyugati szankciók sorsa, amelynek feloldását az ukrajnai társadalom egyelőre elfogadhatatlannak tartja. Trump körül vannak „olyan alakok, akik minden további nélkül kiszabadítanák Oroszországot a szankciók szorításából”, de ezt Ukrajna jelenleg cserbenhagyásként élné meg, amennyiben ez nem fokozatosan és nem Oroszország kompromisszumaiért cserébe történne meg. Sz. Bíró is „európai kudarcnak” tartaná a szankciók ellentételezés nélküli feloldását.
Az amerikai források egyelőre pótolhatók
Bár Oroszország Ukrajna kifárasztására játszik, a szakértő szerint Ukrajna nincs olyan kényszerhelyzetben, hogy bármilyen békére rá lehessen venni. Ebben kulcsszerepe van annak, hogy a NATO és az EU meghatározó tagjai, valamint Kanada lényegében ellensúlyozta azt, hogy a finanszírozásból az Egyesült Államok kivonult. Így 2024-hez képest csak 15 százalékkal csökkent Ukrajna pénzügyi támogatása, ami egyelőre még áthidalható hiány, de a háború további elhúzódása e tekintetben gondot jelenthet Kijevnek, ahogyan az is, hogy hadiiparának fejlesztésére nincs elegendő forrás.
Ukrajna védelmi képessége és az orosz agresszió feltartóztatása európai szempontból is fontos, nemrég a NATO főtitkára is erre utalt, amikor azt mondta, hogy Oroszország öt éven belül készen állhat a NATO megtámadására. Sz. Bíró azonban árnyalta Mark Rutte nyilatkozatát, hangsúlyozva, hogy Ukrajna és a NATO megtámadása között nagy a különbség: az Ukrajna elleni háború egy orosz részről rosszul felmért helyzetből indult ki, nem kalkulált az ország valódi ellenállásával, mert figyelmen kívül hagyta a társadalmi összefogást. Putyin csak arra figyelt, hogy Ukrajna reguláris hadserege 250 ezer fő körül volt, a negyede az orosz hadseregnek.
A NATO erejével azonban Oroszország tisztában van, ahogyan azzal is, hogy az EU gazdasága még vásárlóerő-paritáson is legalább tízszer akkora, mint az orosz gazdaság, de nominálisan inkább tizenötszöröse.
A haderő is felülmúlja az oroszt, leszámítva a nukleáris arzenált – ebben igazi garanciát az amerikai védernyő jelent Oroszországgal szemben, ezért kérdés, hogyan alakulnak az euroatlanti kapcsolatok. Moszkva egyre gyakrabban veszi elő „a nukleáris narratívát”, de Sz. Bíró valószínűtlennek tartja, hogy a fenti erőviszonyok ismeretében Putyin tényleg nekimenjen az európai országoknak. Rutte nyilatkozata ezért inkább politikai kinyilatkoztatás, amely egységet sugároz, és az a célja „hogy az európai társadalmak és az európai politikusok átérezzék a helyzet komolyságát és elfogadják, hogy most a korábbiaknál nagyobb arányban kell a fegyvergyártást és a hadsereg erejét megerősíteni”.
A jelenlegi helyzet ismeretében valószínűtlen, de Sz. Bíró szerint mégsem teljesen zárható ki, hogy akár néhány héten belül olyan helyzet áll be, amely mégis egy békemegállapodást tesz lehetővé. Ebben az esetben lehetne számolni azzal, hogy ez a megállapodás Budapesten történne, már amennyiben erre április előtt kerülhetne sor, mivel „mind Trumpnak, mind Putyinnak érdeke Orbán hatalomban tartása”. Ez a gesztus a választások előtt segítené a kormányfőt. Sz. Bíró szerint azonban Trump kiszámíthatatlansága, következetlensége korlátja is a megállapodásoknak, noha az amerikai elnök nélkülözhetetlen szereplője egy békemegállapodásnak.
A Téma teljes adását itt lehet visszanézni:
