Átmenetileg újra Alexander Schallenberg ugrik be kancellárnak Ausztriában
2025. január 8. – 10:46
frissítve
Ausztriában Alexander Schallenberg volt külügyminisztert nevezik ki ügyvivő kancellárnak a múlt hét végén lemondott Karl Nehammer helyére – jelentette be szerdán az osztrák államfői hivatal az MTI szerint.
Nehammer azután mondott le az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki tisztségéről és a kancellári posztról, hogy kudarcba fulladtak a koalíciós tárgyalások az ÖVP, a szociáldemokraták (SPÖ) és a Neos liberális párt között.
Schallenberg az új kormány megalakításáig lesz hivatalban ügyvivő kancellárként. Ő egyébként nem először áll be ideiglenesen kormányfőnek, 2021-ben, Sebastian Kurz lemondása után két hónapig vezette Ausztriát.
A tavaly őszi osztrák parlamenti választást a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte, de önállóan nincs elég képviselőjük a kormányalakításhoz. Ellenben a többi párt kizárta a velük való koalíciót, és mint látszik, egymással se tudtak megállapodni. Emiatt Alexander van der Bellen államfő nemrég Herbert Kickl FPÖ-vezérnek adott kormányalakítási megbízást.
Van der Bellen a hétfői találkozó után azt nyilatkozta, Kickl megtalálhatja a helyzetre „az életképes megoldást”, ezért arra kérte, hogy kezdeményezzen az ÖVP-nél a kormányalakítási tárgyalásokról. Egy nappal korábban az ÖVP új vezetője, Christian Stocker azt nyilatkozta, pártja „nem utasíthatja el” a tárgyalásokat az FPÖ-vel.
A szélsőjobboldali politikus Orbán Viktor szövetségese, októberben pártja és Orbán Bécsben közös nyilatkozatot írtak alá, melyben a felek kijelentették, hogy együttes erővel küzdenek Európa központosítása ellen, hogy Brüsszel politikai súlyának csökkentésével erősödhessen a demokrácia tagállamokban. A migráció elítélése és „a világban zajló háborúk” befejezése szintén helyet kapott a nyilatkozatban. Orbán Viktor szóvivője szerint a nyilatkozat célja az is volt, hogy megerősítse Magyarország és Ausztria baráti és jószomszédi kapcsolatait.