Megszakadtak a koalíciós tárgyalások, lemond az osztrák kancellár

2025. január 4. – 20:49

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat este megszakadt a tárgyalás az osztrák kormánykoalíció két megmaradt pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a szociáldemokrata SPÖ között, Karl Nehammer kancellár pedig bejelentette a lemondását – írja a Der Standard. Nehammer szerint hosszan tárgyaltak és próbáltak megállapodni, de ez lehetetlennek látszik, így abbahagyják a tárgyalásokat. Arról beszélt, pártja nem hajlandó belemenni olyan alkukba, amelyek rontanák az osztrák gazdaság teljesítményét és új adók bevezetésével járnának. Az SPÖ szerint viszont a Néppárt a dolgozók és nyugdíjasok kárára akarta betömni a költségvetés hiányát, ami számukra elfogadhatatlan.

A koalíciós tárgyalások azóta húzódtak, hogy Alexander Van der Bellen államfő októberben megbízta Karl Nehammer konzervatív kancellárt egy új kormány összeállításával. A döntés azután született, hogy az összes többi párt elutasította a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) való együttműködést, amely szeptemberben először nyert országos választásokat. A koalícióról három párt tárgyalt, az ÖVP és az SPÖ mellett a Neos nevű liberális párt vett részt, amely viszont pénteken váratlanul visszalépett a tárgyalásoktól.

„Eddig mindent megpróbáltunk. A főbb pontokban nem lehetséges a megállapodás, így ennek nincs értelme Ausztria pozitív jövője szempontjából” – mondta Nehammer, aki az X-re (korábbi nevén Twitterre) kitett videóban jelentette be döntését, hogy lemond a kancellári posztról.

Andreas Babler, az SPÖ vezetője szerint az ÖVP visszalépése és a tárgyalások összeomlása nagyon rossz hír Ausztriának, hozzátéve, hogy a tárgyalásokon több felelősségvállalásra és kevesebb pártpolitikai taktikázásra lett volna szükség. A balközép párt közleménye szerint az SPÖ kész lett volna a végsőkig kitartani és „felelősséget vállalni a köztársaságunkért ezekben a nehéz időkben”, de a Néppárt erre nem volt hajlandó. Az SPÖ közleménye szerint a Néppárt semennyi mozgásteret sem adott Nehammernek a tárgyalásokon.

„Ausztria több hónapot elvesztett a tárgyalások lefújásával. Ez alatt az idő alatt Ausztria jövőjével kellett volna foglalkoznunk.”

– írja a párt, amely szerint az ÖVP azt követelte, hogy a költségvetési hiány kezelésére két lépésben csökkentsék a tanárok, rendőrök, ápolók és a hadsereg dolgozóinak fizetését és emeljék 67 évre a nyugdíjkorhatárt, így kezelve a költségvetési hiányt, amit maga a Néppárt okozott.

A Der Standard szerint Nehammer bejelentése után már elkezdtek terjedni a pletykák arról, ki vezetheti majd a Néppártot a következő választásokon. A korábbi kancellár Sebastian Kurz mellett Karoline Edtstadler neve merült fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!