Kinevezte Sándor Fegyirt Ukrajna magyarországi nagykövetének az ukrán elnök

2024. december 21. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

Sándor Fegyirt nevezte ki Ukrajna magyarországi nagykövetének szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Rácz András Oroszország-szakértő a Facebook-oldalán közzétett posztjában úgy értékelte kinevezését, hogy „nem lesz könnyű dolga, több okból sem... de egészen biztos vagyok benne, hogy itt is megállja majd a helyét.”

Ukrajnának több mint két éve mindössze ügyvivő nagykövete volt Budapesten. Tavaly júniusban Sándor Fegyir már öt hónapja várt arra, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök aláírja a nagyköveti befogadó nyilatkozatot. Ez végül 2023 augusztusában történt meg.

Idén júliusban a Népszavának adott interjújában azt mondta, hogy „valószínűleg diplomáciai úton fog majd lezáródni ez a háború, a lényeg, hogy megmutattuk, mire vagyunk képesek, ahogy a magyarok és a csehek is”. Október végén pedig a 444-nek adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, hogy Orbán Viktor nem oroszbarát, Ukrajna pedig ajándék lesz Európa számára.

A lövészárkok professzora

Sándor Fegyir 1975-ben született a kárpátaljai Ungváron, édesapja magyar–szlovák, édesanyja ukrán–olasz származású. Az ungvári egyetemen szerzett történészdiplomát, aztán az egyetem jogi tanszékén is tanult. Általános iskolai tanárként egy ungvári iskolában történelmet és földrajzot tanított.

Később tudományos fokozatokat szerzett, 2007-től a szociológiai tudományok kandidátusa, 2014-től a filozófiai tudományok doktora. Egy ideig a kárpátaljai turisztikai hivatalt is vezette. 2020-ban pedig politikai pályára lépett, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök A Nép Szolgája nevű pártjának jelöltjeként beválasztották a kárpátaljai régió parlamentjébe.

Magyarországon 2022 májusában lett ismert, amikor egy különleges fotó érkezett az egyik ukrajnai lövészárokból: az Ungvári Nemzeti Egyetem egyik oktatója az éles harcoktól nem messze, online tartott előadást turizmusról a diákjainak.

Róla készült portrénkat ide kattintva tudják elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!