Az Interpol vörös listájára tennék a lengyelek a Magyarországon menedékjogot kapott politikust

2024. december 21. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az Interpol vörös körözési listájára akarja a lengyel ügyészség és rendőrség feltenni Marcin Romanowski volt minisztert, akit korrupciós ügyekben szeretnének bíróság elé állítani, de Magyarország politikai menedékjogot adott neki – írja a lengyel Rzeczpospolita. Ennek segítségével 195 országban is elfoghatnák őt (a neve és arca például megjelenne a repterek biztonsági részlegein), viszont van egy bökkenő: az Interpol nem igazán szereti azokat az ügyeket, ahol mögöttes politikai motivációt érez. Mindenesetre december 18-án már kérvényezték a fentieket az Interpolnál.

Adam Rapacki volt belügyminiszter-helyettes azt mondta az újságnak, ilyen még nem fordult elő, hogy egy közép-európai ország menedékjogot adjon egy lengyelnek. Ez az Interpolnak is kemény dió lesz szerinte. Romanowskit csak az Interpol vörös jelzésével tudnák üldözni a világban – mondta még. A férfi ügyvédei azonban valószínűleg jelezni fogják, hogy politikai üldöztetésnek van kitéve ügyfelük.

A lap emlékeztet, csütörtökön derült ki Bartosz Lewandowski ügyvéd szavaiból, hogy Romanowski menedékjogért folyamodott Magyarországon, amit a kormányzat jóvá is hagyott. Romanowski egyébként Orbán Viktor régi szövetségesének, a Jog és Igazságosság (PiS) pártnak a tagja. Adam Bodnar igazságügyi miniszter ugyanakkor azt mondta, nem reménytelen kiadatniuk Romanowskit, aki ellen további hét vádpontban is vádat emelhetnek még.

Mindenesetre az európai elfogatóparancs változatlanul érvényes a volt lengyel képviselő ellen, így bármely uniós országba utazva elfoghatnák. Azonban minden ország, aminek területére belép, eldönthetné, kiadja-e Lengyelországnak. Zbigniew Ćwiąkalski volt igazságügyi miniszter szerint az eljárás folyamatában változást idézhet elő Romanowski menedékjoga, de immunitást nem biztosít neki.

Romanowski egyébként valószínűleg december 6. környékén hagyta el Lengyelországot, pedig a hatóságok már fel voltak erre készülve. Ellenőrizték is a déli határon, az általa használt kocsi rendszámtáblája feltűnik-e. Fontos hozzátenni, hogy még a vádemelés előtt hagyta el Lengyelországot.

Még csütörtökön írtuk meg több, egymástól független forrásból megerősített értesülésünket, hogy Orbán Viktor egy december 10-i zárt körű eseményen elmondott beszéde szerint Magyarországon kap politikai menedékjogot egy lengyel állampolgár.

Bár Orbán nem említett nevet, feltételezhető volt, hogy a korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított ellenzéki politikus, Marcin Romanowski az illető. Ezzel kapcsolatban csütörtök kora reggel kérdést is küldtünk a magyar kormánynak, de nem jött válasz, ellenben délután Gulyás Gergely miniszter a Mandinernek megerősítette, hogy Romanowski valóban kért és kapott menedékjogot.

A hírből már csütörtökön óriási politikai botrány lett Lengyelországban, a lengyel–magyar viszony pedig a korábbinál is jobban elmérgesedett. Bővebben a történetről itt olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!