Gulyás Gergely megerősítette, hogy politikai menedékjogot kapott a volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes
2024. december 19. – 19:08
Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, mondta a Mandinernek Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Erről írt Romanowski ügyvédje is az X-re kirakott posztjában.
Rövidesen egy lengyel állampolgár kaphat politikai menedékjogot Magyarországon, a Telexnek több, egymástól független forrás is azt állította, hogy erre tett utalást Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány évzáró vacsoráján, miközben a jelenleg nem túl jó lengyel–magyar kapcsolatokról beszélt. A zárt körű, nem nyilvános esemény december 10-én este volt a Kempinski Hotelben.
Egy, a lengyel–magyar kapcsolatokat ismerő forrásunk már akkor Romanowskit, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjét említette, mint olyan figurát, akinek lenne oka segítséget kérnie Magyarországon. Őt a lengyel ügyészség szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsította meg, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) pedig október 2-án a mentelmi jogának felfüggesztéséről döntött. A volt igazságügyi miniszterhelyettes ellen felhozott 11 korrupciós vádpont között szerepel, hogy összesen több mint 10 milliárd forintnak megfelelő lengyel közpénzt használtak fel törvénytelenül egy olyan igazságügyi alapból, melyből többek között a tárca alá tartozó szervek a Pegasus kémszoftvert is megvásárolták.
Romanowskit júliusban már őrizetbe vették, de aztán el is engedték, mivel a PACE lengyel küldöttségének tagjaként akkor még mentelmi jogot élvezett. Azért is lehet életszerű, hogy Romanowski Magyarországtól kér segítséget, mert ő eleve jogtalannak tartja az ellene folytatott ügyészségi eljárást, írtuk. Októberben Magyarországon volt, aztán állítólag visszautazott Lengyelországba.
Gulyás csütörtökön azt mondta a Mandinernek, hogy Romanowski Magyarországra érkezve valóban politikai menedékjogot kért a magyar államtól, amit szerinte a magyar és az uniós jogszabályokkal összhangban kapott meg. Gulyás szerint az esetében konkrét bizonyíték van a tisztességes eljárás hiányára, úgy tartóztatták le nyáron, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagjaként mentelmi jog illette meg. Azt is mondta, hogy Lengyelországban jogállamisági válsághelyzet van.
Arról is beszélt, hogy a Romanowski elleni vád megalapozottságáról nem tudnak állást foglalni. „Itt azonban politikai menedékjogról van szó, ami abban az esetben adható meg, ha az érintett ügyének pártatlan, politikai befolyástól mentes elbírálása nem biztosított minden kétséget kizáróan a hazájában” – mondta.
Közben kiderült, hogy a varsói körzeti bíróság európai elfogatóparancsot adott ki Romanowski ellen, akit a minisztérium keretében működő Igazságosság Alap pénzének hűtlen kezelésével gyanúsítanak, írta honlapján a bírói testület csütörtökön.
A lengyel ügyészség december 12-én letartóztatási parancsot adott ki Romanowski ellen az ellene folyamatban lévő vizsgálat keretében. Később az ügyészség európai elfogatóparancs kiadását kérte a bíróságtól, miután kiderült, hogy a volt miniszterhelyettes külföldre távozott, írja az MTI.