Romanowski-ügy: csak kivételes esetben adhatnak EU-tagok menedékjogot egymás állampolgárainak

2024. december 20. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

Csak nagyon kivételes esetekben adhatnak uniós országok egymás állampolgárainak menedékjogot, egy bírónak kell majd elbírálnia, hogy ez elég alap-e az uniós elfogatóparancs felülbírálásához, nyilatkozta a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszterhelyettes ügyében feltett kérdésekre az Európai Bizottság szóvivője.

Stefan de Keersmaeckernél pénteken arról érdeklődtek, igaza van-e a lengyel kormánynak, valóban példa nélküli volt-e, amikor a magyar hatóságok politikai menedékjogot adtak az európai elfogatóparancs alatt álló Marcin Romanowskinak. Nem kommentálnak egyedi eseteket, válaszolta a szóvivő, viszont általánosságban hozzátette, hogy a tagállamoknak kötelességük végrehajtani az uniós elfogatóparancsokat, azaz egy magyar bírónak kellene vizsgálnia, van-e bármi alapja a parancs visszautasításának. A végrehajtásra 60 nap állna rendelkezésre.

Az alapjogok biztosítása az EU-n belül olyan szintű, hogy a tagállamok egymásnak biztonságos országoknak számítanak menekültügyi szempontból, így csak nagyon kivételes esetben adhatnak menedékjogot egymás állampolgárainak, tette hozzá.

Az Euronews arról kérdezte, akadály lehet-e a politikai menedékjog az európai elfogatóparancs végrehajtásában, miközben a tagállamok egymásra nézve biztonságosnak számítanak. „Attól tartok, nem tudom tovább részletezni ezt az egyedi esetet” – válaszolt a szóvivő. A bírónak kell majd mérlegelnie, van-e alapja a parancs visszautasításának.

A Telex csütörtökön megjelent cikkében több, egymástól független forrás is azt állította, hogy a miniszterelnök alig több mint egy hete zárt körben arra utalt: rövidesen egy lengyel állampolgár politikai menedékjogot Magyarországon kaphat. Azóta megerősítették, hogy Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesről van szó, akit korrupcióval vádolnak a hazájában.

Az ügyről a csütörtöki EU-csúcs után Orbán Viktort is faggatták. Zajlik egy jogi folyamat – általában ezt válaszolta a miniszterelnök, amit időnként annyival egészített ki, hogy ő nem része ennek. A végén hozzátette: a lengyelekkel nem jó a kapcsolat, a mostani igazságügyi miniszter „brutálisan megtámadta” a magyar kormányt. Adam Bodnar szerdán arról beszélt a Politicónak: a lengyel példa alapján Magyarországnak nehéz lesz visszatérni a jogállamiság útjára kormányváltás nélkül.

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön barátságtalan lépésnek nevezte a menedékjog megadását Romanowskinak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!