Putyin a szíriai pozícióját is elbukta az ukrajnai háború miatt

Kevesebb mint két hét alatt omlott össze a szíriai rezsim, amelyet Oroszország kilenc év katonai részvétellel védett, egyelőre azonban Vlagyimir Putyin meg sem szólalt az ügyben. Azután sem, hogy a Szíriát 2000 óta vezető, az elnöki hatalmat apja 29 éven át tartó elnöksége után megöröklő Bassár el-Aszad és felesége elmenekült, majd kiderült, hogy egyenesen Moszkvába repültek. Itt olvashatja elemzésünket a bukott rendszerről és arról, mi jön most Szíriában.

A Kremlből hétfő estig az orosz elnök szóvivője kommentálta a Szíriában történteket. Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy ahogy az egész világot, úgy az orosz vezetést is meglepte a rendszer gyors összeomlása. Aszad moszkvai menekülését akkor még nem erősítette meg, azt nem sokkal később ismerte el Moszkva. Az ország ENSZ-nagykövete szerint ez bizonysága annak, hogy az orosz vezetés nem hagyja cserben szövetségeseit.

Az előrehaladásukat nem lassító légicsapásokban kimerülő orosz támogatás azonban látványosan vált semmivé az iszlamista felkelők ellen, ami presztízsveszteség Oroszországnak. „Az orosz sajtó eleinte reflexből hírt adott arról, hol tartanak a felkelők, közelednek Damaszkuszhoz, aztán ettől elálltak. Úgy voltak vele, hogy minek idegesíteni az embereket, kit érdekel Szíria” – ironizált Maxim Szamorukov. Az egykor Moszkvában is működött Carnegie Intézet ma már külföldön élő elemzője szerint az orosz vezetés sem kényszerül különösebb magyarázkodásra a nyilvánosság előtt.

Aszad rendszere kapott közel egy évtizedet

Pedig 2015-ben Oroszország valóban úgy jelent meg az akkor már négy éve polgárháborús Szíriában, mint egy olyan globális szereplő, amely magára talált a Szovjetunió 1991-es megszűnése után. Légiereje érdemi támogatást nyújtott a hatalma elvesztését kockáztató Aszadnak, stabilizálta Damaszkuszt, majd a tengerparti sávot, új életet lehelt a volt Szovjetunió területén kívüli utolsó katonai bázisba, a tartuszi orosz katonai kikötőbe és a Hmejmiben birtokba vett katonai repülőtérbe.

2015 őszén Törökország ugyan lelőtt egy orosz vadászgépet Észak-Szíriában – Ankara szerint a Szu-24-es vadászbombázó megsértette a török légteret –, végül azonban a török elnök bocsánatot kért Oroszországtól. Így Recep Tayyip Erdoğan török elnök gesztusával Moszkva jól jött ki a konfliktusból, Törökország megmaradt az orosz energiaexport területén egyre kiemeltebb stratégiai partnernek is. Igaz, Törökország megtarthatta északi befolyási övezetét Szíria északi részén, de egészében úgy tűnt, Moszkva képes volt a saját érdekei szerint lépni a Közel-Keleten. Utólag látszik, hogy ezek a pozíciók ingatag alapra épültek.

Ez azonban évekig kevésbé látszott, sőt, 2021-ben az orosz vezetés még inkább úgy érezhette, jól áll saját szerepvállalásával, amikor azt látta, hogy az Egyesült Államok bő húsz év után gyors ütemben távozik Afganisztánból, ahol a két évtizeden át épített rendszer pillanatok alatt omlik össze a tálibok visszatérésével. Moszkva akkor azt a tanulságot vonta le, hogy a Nyugat gyenge, képtelen a szövetségesek valódi védelmére. Ez egyébként hozzájárulhatott ahhoz is, hogy Putyin úgy döntött, itt a megfelelő alkalom arra, hogy a Nyugat felé sodródó Ukrajnát erővel próbálja meg visszaterelni saját érdekszférájába. Az Ukrajna ellen 2022. február 24-én megindított háború azonban minden erőt elvont, így alapvetően befolyásolta az oroszok szíriai helyzetét is.

Elbukták, de úgyis Ukrajnára figyelnek

„De az orosz vezetés tagjai nem képesek az önreflexióra, aligha érzik úgy, hogy le kell vonniuk a tanulságokat Szíriával kapcsolatban. Putyin mindent Ukrajnára tett fel, úgy van vele, hogy ha ott eredményes, akkor minden rendben lesz” – mondta a Telexnek Szamorukov. Az elemző úgy látja, hogy a történteknek ugyan nem lesz közvetlen hatásuk az orosz vezetésre, ugyanakkor nem igaz, hogy semmit sem jelentenek. Oroszország a globális dél érdekvédőjeként igyekezett megjeleníteni magát, miután az Ukrajna ellen indított háború miatt elszigetelődött a Nyugattól,

most azonban a globális dél jelentős részben hibrid rezsimjei inkább azt látják bizonyítottnak, hogy a Kreml által ígért védelem nem garancia a hatalom megőrzésére.

Egy érdemi elemzés jelent meg a Kommerszantban, a mai orosz sajtótérben szokatlan kritikával. A napilapban közölt cikk meglepő nyíltsággal ír arról, hogy Oroszország kegyelmi állapotban volt, amikor szerepet vállalhatott Szíriában, és az amerikaiak és a törökök ellenében, Iránnal karöltve hatalomban tarthatta Aszadot, legalábbis az ország egy részén.

A Stratégiai és Technológiai Elemzések Intézetének vezetője szerint Oroszország valójában azonban már akkor sem ért célt, csak elodázta a vereséget, amikor Aszad hatalmát csak az ország egy részén tudta biztosítani. Az adott pillanatban ez is sikernek tűnt, de egyúttal megmutatta az orosz képességek korlátait is „Az erővel és a lehetőségekkel lehet blöffölni nemzetközi téren is, de fontos, hogy a blöff kiötlője ne dőljön be saját magának” – írta Ruszlan Puhov, aki egyébként az orosz védelmi minisztérium alá rendelt társadalmi tanács tagja is.

Puhov szerint Oroszország nem tanult az amerikaiak iraki és afganisztáni hibáiból – bár említhette volna a szovjetek afganisztáni tapasztalatait is –, és nem ismerte fel, hogy a napok, hetek alatt elért katonai sikereket csak akkor lehet megőrizni, ha azokat gyorsan sikerül katonai, politikai rendszer szintjén rögzíteni, elhúzódó háború nélkül. Erre az orosz erőknek kezdettől nem volt meg a képességük, így valójában csak addig lehetett érdemi szerepük, „amíg megengedően hozzájárulnak ehhez más erős országok” – írta már idézett cikkében az orosz stratégiai elemző.

Moszkva ugyan még bízik abban, hogy legalább a tartuszi tengeri és a hmejmimi légibázist meg tudja őrizni – bár erről az orosz elnöki szóvivő óvatosan nyilatkozott, korainak tartva az erről szóló találgatásokat –, Szamorukov szerint ez valószínűtlen.

„Állítólag kapcsolatba léptek a felkelőkkel, de ők Törökország támogatását élvezve aligha egyeznének bele a bázisok fenntartásába, kézenfekvőbb, hogy végül mindenki eljön.”

Szamorukov Puhovhoz hasonlóan egyértelműnek látja, hogy a Kreml az ukrajnai beavatkozással lehetetlenítette el végképp a szíriai szerepvállalást, amely valójában egyébként sem haladt a tervek szerint. Oroszország elsősorban légierővel, másodsorban a Wagner magánhadsereg zsoldosaival volt jelen, együttműködve Iránnal.

Egyszerre csak egy hadszíntér, az is nehezen

Ám Putyin a korábban afrikai területeken is bevetett zsoldosokat felhasználta Kelet-Ukrajnában, a Wagner zsoldoshadsereg a korábbi formában már megszűnt – a Kreml ellen fellázadt vezetője, Jevgenyij Prigozsin lezuhant a repülőjével, nagyrészt börtönben toborzott katonái maradékát betagozták a hadseregbe –, a légierő pedig, bár a Kreml által várthoz képest alulteljesített, így is nélkülözhetetlen az Ukrajna elleni harcokban, ha másban nem, hát a siklóbombák útnak indításában.

Kétségtelen, hogy az orosz mozgástér Irán visszaszorulásával egyébként is csökkent: a gázai háború alatt és annak kiszélesítésekor az irániak szövetségi hálózata a gázai Hamásztól a libanoni Hezbollahon át Irán szíriai érdekeltségeiig komoly csapásokat szenvedett el Izraeltől.

Azonban Oroszország az ukrajnai háború nélkül sokkal inkább érvényesíthette volna érdekeit, egyrészt diplomáciailag lett volna több lehetősége, másrészt katonailag is.

Azzal, hogy Ukrajnában az orosz hadsereg 32 hónapja nem valósította meg a villámháborúval elérhetőnek hitt céljait, Oroszország nemcsak a harctéren szenvedett el súlyos veszteségeket, de stratégiai szempontból a posztszovjet térségben is. Elvégre a támogatásával létező szakadár Dnyeszter Menti Köztársaság elérhetetlenné vált, Azerbajdzsán felszámolta az Oroszországgal szövetséges Örményország által ellenőrzött Hegyi-Karabahot – maga Örményország pedig egyre inkább keresi a nyugati kapcsolatokat –, de gyorsabban távolodik az orosz érdekszférától Kazahsztán és az egyre inkább Kína gazdasági befolyása alá kerülő egész volt szovjet Közép-Ázsia is. Ennek már 2022 őszén mutatkoztak jelei, erről itt írtunk bővebben.

Szíria a közvetett veszteségek listáján egy újabb tétel, akkor is, ha ezt az orosz vezetés a nyilvánosság előtt nem hangsúlyozza, és az orosz sajtó is inkább egy távoli konfliktusként tálalja az Aszad-rezsim bukását, legfeljebb azt kiemelve, hogy Oroszország segítséget nyújt a szövetségesének. Arra azonban nem vesztegeti a szót, hogy a többéves katonai beavatkozás végül csak arra volt jó, hogy a hatalmát vesztett Aszad és felesége Moszkvában kereshetett menedéket.