Izrael rakéták árnyékában emlékezik meg október 7-ről, Netanjahu háza előtt is tüntetés lesz

2024. október 6. – 16:25

Másolás

Vágólapra másolva

Egyéves évfordulós megemlékezésekre készülnek Izraelben a Hamász által tavaly elkövetett október 7-i véres támadás után. A palesztin szervezet tavalyi akciója a legsúlyosabb támadás volt a modern Izrael történetében. A Hamász háromezer fegyveresével törte át a Gázai övezet mentén húzódó védelmi rendszert, izraeli településekre és egy fesztiválra támadt, közel 1200 embert – köztük több mint 840 civilt – megölt, 250 embert túszul ejtett. A támadás utáni helyszíni riportjainkat, túlélők beszámolóit itt olvashatja. A Hamász mészárlásáról készült felvételekről itt olvashat bővebben.

Megemlékezést tartanak a Nova Festival helyszínén is, ahol 364 embert öltek meg a terroristák, és hurcoltak Gázába negyven túszt.

Nir Oz kibucban tavaly 46 embert öltek meg, rájuk a település temetőjében emlékeznek, ahol az évfordulóra a remény fáját is elültetik – írta a BBC. „Dühöt érzek így, egy év elteltével. Dühöt a palesztinok és a vezetőik iránt” – mondta az egyik áldozat édesanyja. „Emellett szomorúságot és csalódottságot érzek, hogy mág mindig vannak túszok, akik a Hamász alagútjaiban vannak fogságban”.

Megemlékezések lesznek Tel-Avivban is, ám a rendezvények korlátozottak lesznek, a lehetséges rakétatámadások miatt. A rakéták Libanon felől a Hezbollah, keletről Irán, délről a kétezer kilométerre lévő jemeni húszik felől érkezhet. Onnan már korábban is indukltak rakéták, a múlt héten Izrael válaszcsapást is hajtott végre állásaik ellen.

Az együttérző megemlékezések mellett az izraeli kormányfő felelősségét is felvető megmozdulás is várható. A túszok családtagjai tüntetést szerveznek Benjamin Netanjahu rezidenciája elé, a még talán életben lévő túszok hazahozatalát követelve.

Erre több tárgyalás irányult már, de Izrael szerint a Hamászon, a palesztin fegyveres szervezet szerint az izraeli kormányon ezek zátonyra futottak. Túszokat – több mint százat – megállapodással csak egyszer, még tavaly októberben sikerült hazahozni, egy hatnapos tűzszünetért és több száz palesztin őrizetes – főként nők és fiatalkorúak – elengedéséért cserébe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!