A szélsőjobboldali osztrák Szabadságpárt vezetője szerint egy „vesztesek koalíciója” a választók arculcsapása lenne

2024. október 6. – 13:15

Másolás

Vágólapra másolva

Herbert Kickl, a parlamenti választásokon győztes osztrák szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője pénteken találkozott Alexander Van der Bellen köztársasági elnökkel, a találkozó utáni szombati sajtótájékoztatóján pedig azt mondta: egy „vesztesek koalíciója” a választók arculcsapása lenne, ezért felszólította a pártokat, fogadják el, hogy az FPÖ vezeti a következő kormányt, írja a Reuters.

Az Orbán Viktor szövetségeseként is ismert Kickl megismételte a választások éjszakáján elhangzott üzenetét, miszerint pártja kinyújtja a kezét a parlamentben lévő négy másik pártnak, de hangsúlyozta, hogy a választók az FPÖ-nek adtak felhatalmazást a kormányzásra.

A szélsőjobboldali pártvezető keveset árult el a Van der Bellennel való találkozójáról. A köztársasági elnök már korábban fenntartásait fejezte ki Kickllel szemben, és utalt arra, hogy útjába állhat a kormányfői kinevezésének. Kickl annyit mondott, a légkör „kellemes” volt, és nyílt vita zajlott közöttük, és Van der Bellen a pártvezetőkkel folytatott megbeszélései után beszél majd a nyilvánosságnak.

A szeptember 29-én megtartott osztrák parlamenti választásokat az előzetes várakozásoknak megfelelően a szélsőjobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte 28,9 százalékkal, szorosan mögötte végzett a jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) 26,3 százalékkal, míg harmadikként a szociáldemokraták (SPÖ) futottak be, ők 21,1 százalékot szereztek. Mivel egyik pártnak sincs önállóan többsége az alsóházban (Nationalrat), hosszas koalíciósra lehet számítani.

Bár adhatná magát egy FPÖ és ÖVP összeállás, Karl Nehammer eddigi néppárti kancellár már előre kizárta, hogy egy Herbert Kickl vezette párttal fogjanak össze, mondván, hogy a Szabadságpárt elnöke túlságosan szélsőséges. A kancellár Kicklről – aki összeesküvés-elméletekben hisz és azzal vádolja a WHO-t, hogy a következő világkormány lesz, a davosi találkozóról pedig azt mondja, hogy a világuralom előkészítő találkozója – azt mondta, nem lehet vele „értelmesen és felelősségteljesen államot vezetni”.

Van der Bellen elnök, a Zöldek korábbi vezetője személyes találkozókat tart a pártok vezetőivel: hétfőn Nehammer ÖVP-kancellárral és Andreas Babler, SPÖ-vezérrel találkozik, kedden a liberális Neos párt és a baloldali Zöldek vezetőivel ül le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!