Elismerte a szélsőjobboldali Vox, hogy a Mészáros-féle MBH Bank adott 3,6 milliárd forintnyi hitelt a spanyol pártnak

2024. szeptember 30. – 22:54

Másolás

Vágólapra másolva

A spanyol szélsőjobboldali párt, a Vox az El Paísnak elismerte, hogy az MBH Bank 9,2 millió eurós (jelenlegi árfolyamon számolva kb. 3,6 milliárd forintos) kölcsönnel segítette a 2023-as parlamenti és önkormányzati választási kampányukat. Az információt Pepa Millán, a párt szóvivője erősítette meg a lapnak, aki azzal indokolta a kölcsön felvételét a magyar banktól, hogy spanyol forrásból nem jutottak hitelhez.

A lapnak a Vox vezetőségéből több forrás is megerősítette, hogy az MBH Bank két részletben adott kölcsönt a pártnak. Az első részlet 6,7 millió euró, a második 2,6 millió euró volt. A párt azt is hozzátette, hogy a kölcsönt teljes mértékben visszafizették.

Először a VSquare oknyomozó portál hírlevele írt arról, hogy a spanyol El País értesülései szerint egy Orbán Viktor köreihez közel álló magyar bank adta a kölcsönt a spanyol pártnak.

A Vox júliusban jelentette be, hogy elhagyja az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportot az Európai Parlamentben, és helyette belép a Patrióták Európáért frakcióba. Utóbbit a Fidesz az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) és a cseh ANO-val közösen alapította.

Nem először fordul elő, hogy egy magyar pénzintézet finanszírozza egy szélsőjobboldali párt kampányát. Az MBH-ba beolvasztott MKB Bank korábban 10,7 milliós kölcsönnel támogatta Marine Le Pen 2022-es elnökválasztási kampányát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!