865 évi börtönre ítélték egy Törökországban, földrengés miatt összeomlott lakóház építési vállalkozóját

2024. szeptember 27. – 18:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolcszázhatvanöt évi börtönre ítélték pénteken annak a dél-törökországi lakóháznak az építéséért felelős vállalkozót, amelyben kilencvenhatan haltak meg a 2023. február 6-i földrengésben, írta az MTI.

Az Adanában álló tizennégy emeletes épület a hajnali 4 óra 17 perckor bekövetkezett, 7,8-as erősségű földrengéskor omlott össze, amelynek több mint 53 ezer halottja volt Törökországban és közel hatezer Szíriában. A lakóház mindössze egyetlen lakója élte túl a szerencsétlenséget.

Az 1975-ben emelt épület összeomlása azonnal kérdéseket vetett fel, mivel a földrengés epicentrumától 200 kilométerre fekvő Adana többi épületét lényegében megkímélték a heves földmozgások. A perben a megkérdezett szakértők súlyos hibákról számoltak be, amelyeket szerintük az épületet tartó oszlopok építésekor követtek el. Nem volt megfelelő a felhasznált beton minősége sem.

A vállalkozó azzal védekezett, hogy az építkezést a hatóságok jóváhagyták. A török sajtó szerint a vállalkozó, Hasan Alpargün a földrengés napján az Észak-ciprusi Török Köztársaságba menekült, de egy héttel később eleget tett a rendőrségi idézésnek. A földrengés után több mint 260 vállalkozót vettek őrizetbe Törökországban az épületek összeomlásában való felelősségük miatt.

Ahogy arról beszámoltunk, 2023. február 6-án hajnalban a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, mindkét országban épületek ezrei dőltek össze, eddig több mint ötezren haltak meg és több mint 20 ezer ember sérült meg, Szíria északnyugati részén már több mint 4 millió ember szorult humanitárius segítségre. A rengés részleteiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!