Robert Fico töltényt tartalmazó levelet kapott

2024. szeptember 25. – 11:43

Másolás

Vágólapra másolva

Levélben küldtek töltényt Robert Fico szlovák miniszterelnöknek a Plus 7 dní információi szerint, írja a Parameter. A boríték ismeretlen feladótól érkezett, az Alkotmányos Tisztviselőket Védő Hivatal illetékesei találták meg a beérkező küldemények reggeli ellenőrzése közben. A gyanús küldeménynél röntgenvizsgálattal erősítették meg, hogy a borítékban valóban töltény van.

A Pozsony megyei rendőrség szóvivője, Michal Szeiff megerősítette a küldemény tartalmát.

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen korábban, május 15-én, a kormány Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával.

A merénylet után a Telex elment a támadás helyszínére, és jártunk Pozsonyban is. A magyar kormány a merénylet után rövid úton baloldalivá faragta Robert Fico merénylőjét, amit a kormánymédia egy álhírként terjedő fotóval próbált alátámasztani, miközben a 71 éves Juraj Cintula neonáci aktivista is volt már életében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!