A Kennedy-gyilkosság minden dokumentumát nyilvánosságra hozza Trump, ha elnök lesz, bár előző ciklusa alatt már meg kellett volna tennie

2024. augusztus 24. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Kennedy-gyilkosság még nem publikált dokumentumait is nyilvánosságra hozná Donald Trump, ha megnyeri az elnökválasztást – írta a Guardian. A republikánus elnökjelölt erről azután számolt be, hogy az 1963-ban Dallasban megölt John Fitzgerald Kennedy unokaöccse, Robert F. Kennedy Jr. bejelentette, független elnökjelöltként visszalép Trump javára tíz csatatérállamban. (A visszalépés jelentőségéről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.)

Trump egy bizottságot is létrehozna, amely a korábbi elnökök, elnökjelöltek elleni merényletek, gyilkossági kísérletek ügyeit vizsgálná, így az ellene nyáron elkövetett merényletkísérlettel is foglalkozna.

Épp Trump alatt nem teljesült az ígéret

Igaz, a JFK-gyilkosságról szóló, évtizedekre titkosított dokumentumok 97 százalékát már nyilvánosságra hozták az elmúlt években. Egy 1992-es törvény erre kötelezte is az amerikai kormányt. Sőt, a törvény szerint 2017 októberéig minden, a merénylettel kapcsolatos dokumentumot nyilvánosságra kellett volna hozni – azaz épp tíz hónappal azután járt le a határidő, hogy Trump hivatalba lépett a 2016-os elnökválasztás megnyerése után.

A dokumentumoknak azonban csak egy része vált nyilvánossá, 2022 decemberében Joe Biden engedélyezte további titkosított dokumentumok közzétételét.

Kérdés, érdemben mit tehetnek hozzá a magányos gyilkosnak tartott Lee Harvey Oswald által végrehajtott merényletről a további dokumentumok. (A katonai szolgálata után a Szovjetunióba emigrált, majd onnan orosz feleségével és közös gyerekükkel a JFK-gyilkosság előtti évben az Egyesült Államokba visszatért Oswaldot – aki Kennedy után egy rendőrt is megölt – elfogták, de ítélete előtt egy éjszakai klub tulajdonosa lelőtte. Vannak kétségek afelől, hogy a nem túl jó lövőként ismert férfi követte el a gyilkosságot, és afelől is, hogy valóban magányos merénylő lett volna.)

Bár az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumok érdemben nem változtatták meg az eddigi ismereteket a gyilkosságról, tény, hogy maradtak még titkosított dokumentumok – emlékeztetett a Time.

Az ifjabb Kennedy – JFK testvérének, az 1968-ben szintén megölt Robert F. Kennedynek a fia – tavaly lépett ki a Demokrata Pártból, a Kennedy klán hagyományaival szakítva állt ki a republikánus Trump mellett, és vált számos konteó szószólójává. Ma már az AIDS-től a koronavíruson át több alapvetést kérdőjelez meg – többek között azt állítja, hogy a Covid elleni vakcina autizmust okoz. Minden mögött a gyógyszergyártó cégek érdekeit látja, miután ügyvédként, környezetvédőként a korábbi évtizedekben rengeteget pereskedett velük, nem is eredménytelenül.

Kennedy Trumppal együtt jelent meg az arizonai kampányrendezvényen, ahol a republikánus tömeg a nemrég még demokrata párti politikus nevét skandálva fogadta. „Büszke vagyok Bobbyra” – köszöntötte őt Trump a színpadon.

Kennedy visszalépése segítheti Trumpot, igaz, a felmérések szerint ez 0,3 százalékot javíthat esélyein a most lendületben lévő Kamala Harrisszel szemben, aki Joe Biden visszalépése után növelte az esélyét annak, hogy ismét a Demokrata Párt adjon elnököt az Egyesült Államoknak, igaz, a novemberi elnökválasztás így is teljesen nyílt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!