Nyilvánosságra hozták a Kennedy-gyilkosság majdnem összes hivatalos iratát

2022. december 16. – 08:15

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 13 ezer szerkesztetlen dokumentumot tett közzé online a Fehér Ház, ezzel a John F. Kennedy elnök elleni 1963-as merényletről szóló akta 97 százaléka nyilvánosan hozzáférhető lett – írja a BBC.

Kennedyt 1963. november 22-én, a texasi Dallasban tett látogatásakor lőtték le. Egy 1992-es törvény kötelezte az amerikai kormányt, hogy 2017 októberéig minden, a merénylettel kapcsolatos dokumentumot nyilvánosságra hozzon, ez viszont eddig csak részben valósult meg. Joe Biden jelenlegi amerikai elnök csütörtökön engedélyezte az eddig titkosított dokumentumok közzétételét.

515 iratot egyáltalán nem, 2545 pedig csak részleteiben hoztak nyilvánosságra, ezeket várhatóan 2023 júniusáig tartják teljes, illetve részleges titkosítás alatt, potenciális „beazonosíthatóság” miatt.

Biden a nyilvánosságra hozásról szóló rendeletében azt írta, hogy „az ügynökségek átfogó erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy felülvizsgálják a korábban szerkesztett formában kiadott közel 16 ezer irat teljes körét, és megállapították, hogy ezeknek az iratoknak több mint 70 százaléka most már teljes egészében kiadható”. A Trump-adminisztráció korábban több ezer oldalt hozott nyilvánosságra, de sokat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva visszatartott, annak ellenére, hogy az 1992-es törvény 2017-ig az összes információ kiadását írta elő. Biden 2021 októberében mintegy 1500 dokumentumot adott ki, de akkor még azt mondta, a többit zárolva tartja.

Bár a most közzétett dokumentumokból nem várhatók hatalmas felfedezések (például az sem, hogy bármelyik Kennedy feltámadna), a történészek remélik, hogy a nyilvánosságra hozott anyagok segítségével teljesebb képet kaphatnak az állítólagos merénylőről.

John F. Kennedy amerikai elnök és feleség, Jackie Kennedy percekkel a merénylet előtt, 1963. november 22-én Dallasban – Fotó: Bettmann / Getty Images
John F. Kennedy amerikai elnök és feleség, Jackie Kennedy percekkel a merénylet előtt, 1963. november 22-én Dallasban – Fotó: Bettmann / Getty Images

1964-ben egy amerikai vizsgálóbizottság megállapította, hogy JFK-t Lee Harvey Oswald, egy korábban a Szovjetunióban élő amerikai állampolgár ölte meg, és hogy egyedül követte el a merényletet. Oswaldot a dallasi rendőrkapitányság pincéjében ölték meg két nappal letartóztatása után.

A JFK-t régóta kutató tudósok és teoretikusok azt remélték, hogy a mostani közzététel több információt tár fel Oswald mexikóvárosi tevékenységéről, ahol 1963 októberében találkozott egy szovjet KGB-tiszttel, a CIA viszont csütörtöki közleményében azt írta, Oswald mexikóvárosi útjával kapcsolatban az ügynökség birtokában lévő összes információt nyilvánosságra hozták korábban, ezzel kapcsolatban tehát nincs új információ a most közzétett dokumentumokban.

Az egyik újonnan nyilvánosságra hozott dokumentum szerint egyébként a mexikói elnök segített az Egyesült Államoknak lehallgatni a mexikói szovjet nagykövetséget – a mexikói kormány más tisztviselőinek tudta nélkül.

Ezt az információmorzsát az akta egy korábban kiadott változatában még elrejtették.

A Mary Ferrell Alapítvány – amely beperelte a kormányt, hogy adják ki az aktákat – ezzel szemben továbbra is azt állítja, hogy a CIA visszatartja az Oswald mexikói tartózkodásával kapcsolatos információkat. A szervezet szakértői szerint néhány CIA-felvétel például azért nem része a közzétett aktáknak, mert azokat soha nem nyújtották be az archívumba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!